Mikrohullámú sütő belsejét úgy tisztíthatjuk meg, hogy egy tál forró vízbe belekarikázott citromot helyezzünk a tálcájára. Addig melegítsük, amíg elegendő gőz képződik, és fellazul a szennyeződés. Ezután könnyedén tisztára törölhetjük a sütő belsejét egy puha, nedvszívó ruhával.

– A tűzhelyre kifutott ételre tegyünk szódabikarbónát, amíg még meleg, várjunk, míg magába szívja, és töröljük tisztára.

– Ha az agyagedény magába szívta a zsírszagot, és emiatt nem lehet használni, tegyük egy nagyobb edénybe, és erős ecetes vízben főzzük ki, majd egy napig áztassuk hideg vízben. A zsírszag teljesen eltűnik.

– Ha az agyagedény kellemetlen szagú, hideg vízzel teli edénybe állítsuk, a vízbe tegyünk szódát és szappant, majd negyed óráig főzzük. Ha az edény nagy, úgy szagtalanítsuk, hogy szódát főzünk benne. Azután többszöri öblítés után a napon megszárítjuk.

– A konyhai eszközökről eltüntethetjük a hagymaszagot, ha közvetlenül a felületüket bekenjük citromlével, vagy citrommal, vagy a mosogatóvízbe teszünk néhány csepp ecetet.

– Ha a hűtő belseje nem penészedik be, ha ecetes ruhával időnként áttöröljük.

– A megfeketedett kések szépek lesznek, ha homokos burgonyaszelettel dörgöljük át.

– Ha egy darálót több fűszerhez is használunk, könnyen átvehetik egymás illatát. Ennek megakadályozására két darálás között engedjünk át rajta 1-2 evőkanál sót, így közömbösítve a szagokat.

– A termosz szagtalanításához mossuk át szódabikarbónás vízzel, majd alaposan öblítsük ki tiszta vízzel. A dugóját sós vízben forraljuk át a szagtalanításhoz.

– A halszagú edényeket forró ecetes vízzel mosogassuk el.

– A rossz szagú műanyag edényeket tömény kávézaccos vízzel töltsük fel, és meleg helyen hagyjuk állni egy ideig. Ha kimostuk, törlés nélkül hagyjuk megszáradni.

– A szűk nyakú palackokat, amelyekhez nem férünk a tisztítás során, töltsük fel nyers rizzsel és ecettel. Erősen rázzuk össze. Így leszedi a belső falakra tapadt szennyeződést.

– A rozsdamentes acélból készült edényeket meleg vízzel mossuk el, majd citromlével vagy ecettel dörzsöljük be, végezetül alaposan öblítsük el.

– Az edények odaégett alját sózzuk be, és hagyjuk állni. Ezután forraljuk fel benne vizet, majd öblítsük ki. Sokkal könnyebb lehet tisztítani.


– Az üvegedény mosásánál mosószer helyett sütőport használhatunk, az öblítővízbe pedig tegyünk ecetet vagy citromlevet.

– A megfakult porcelánt citromsavba mártott ruhával fényesítsük ki.

Megfeketedett alumíniumedényben főzzünk friss almahéjat. A külsejét is dörgöljük át az almahéj forró főzetével.

Porcelán tányérokat citromsavval varázsolhatjuk újjá.

Üveg és kristály tisztításához só és ecet keverékét használjuk.

– A kristályváza újra csillogó lesz, ha ecetet, kávézaccot és vizet összekeverünk, beletöltjük, és állni hagyjuk, majd alaposan kiöblítjük.

– A váza belsejében a növények szára miatt képződött lerakódást úgy tüntethetjük el, hogy tealevelet szórunk bele, feltöltjük ecettel, és alaposan összerázzuk.

– Ha zománcedényeink súrolásához csak sót használunk, nem veszítik el fényüket.

A sorozat további részei:
Ablaktisztítás
Bútorápolás, kárpittisztítás
Padlóápolás, szőnyegtisztítás
Folttisztítás
Fürdőszoba, WC, csempe tisztítása
Ruhák, cipők tisztítása
Fémtisztítás