Hogy miért is szólok most minderről? Annak oka egy hír, amit még a februári nagy hideg beköszönte előtt találtam a megyei tévé honlapján: A helyi polgárőrök érték tetten Füzessároson azt a helybeli férfit, aki fát szállított a kerékpárján. A férfi a szeméttelep melletti terület tisztítása során hátramaradt fát az elmúlt hét folyamán elhordta, összevágta, annak egy részét már el is tüzelte. A kiérkező rendőrök a helyszínen lefoglaltak tőle két zsák fát, majd előállították a közeli városi rendőrkapitányságra, és szabálysértési őrizetbe vették.
A köztulajdont meglopni valóban büntetendő, mégis sok kérdést vet fel ez a hír. Elsőként talán a legfontosabb, hogy a nagy közösség elöljárói milyen mintával járnak elől, amitől úgy érezheti az ember, hogy büntetlenül hozzányúlhat másnak a vagyonához, vagy a közvagyonhoz? Aztán: vajon azt a fát, amit a férfi később eltolt a biciklijén, miért hagyták ott, miért nem szedték össze, akiknek dolga lett volna? Talán jobb, ha ott rohad el a fa, és senki nem fűt vele? No, de nemhogy elvitte a bitangja, de még fel is aprította, mi több, el is tüzelte a fát! Mindezzel a tettével valóban súlyosan károsította a közvagyont? Az is lehetséges, hogy a helybéli polgárőrök megirigyelték, hogy éppen neki jutott eszébe összeszedni a hetekig hátrahagyott famaradványokat. Elképzelhető, hogy ez fa minőségileg valóban csak rőzse lehetett, ha senki más nem szedte össze, csak éppen az, aki nagy szükséget szenvedett.
Elgondolkodtató, vajon ki követett el nagyobb bűnt? Az, aki összeszedte a terület tisztítása során hátrahagyott fát, vagy azok, akik ezért őt följelentették, ahelyett, hogy inkább segítettek volna neki. Ne feledjük, helybéli, falubeli emberekről van szó, akik ismerik egymást. Nem gondolom azt, hogy azért mert egy településen élnek, bármilyen bűncselekmény fölött szemet kellene hunyni, de ez az eset más. A közös problémamegoldás helyett, a feljelentés volt a megoldás.
Vajon, a mínusz tizenöt fokban bekopogtak-e ehhez az emberhez: hogy van-e élelmiszere, van-e tüzelője? No, de aztán a városi közeg is tette a dolgát! Kivonultak, - gondolom legalább ketten - két zsák fát foglaltak le a zsiványtól, és előállították a kapitányságra. Egy fél napot bizonyára szántak az esetre: kivonulás, vallomás, jegyzőkönyv, tárgyi bizonyíték... A polgárőrök bizonyították létjogosultságukat, „jó statisztikával" talán nagyobb támogatást élvezhetnek. A rendőrség munkájában is fontos a számszerűség, az adatok magukért beszélnek. Szólni kell még a hír írójáról is, aki teljesítve a napi hírmennyiséget és karakterszámot, megfogalmazta, közzétette ezt a szégyenteljes, arcpirító hírt arról a „gazemberről", aki nem átallott olyan gallyakat összeszedni, ami már senki másnak nem kellett. Papírforma szerint tette mindenki a dolgát, mégis: mi itt a baj?
A történetben az is szomorú, hogy milyen rettenetesen sokat veszített a falu abból a bajban mindig összetartó, problémamegoldó, az egymásra gondoskodással figyelő, szeretetteljes erőből, ami valaha, sok évszázadon keresztül jellemezte. A felebaráti szeretet már csak amolyan lekicsinylendő történet szófordulataként él az emberek mindennapjaiban.
Bár nem gondolom, hogy a polgárőrök rideg, érzéketlen emberek lennének. Bizonyára a televíziós csatornák segélyvonalait ők is felhívják néhányszor, hogy segítsenek beteg, vagy szegény sorsú gyerekeken, felnőtteken. Ez a vezényszóra küldött 250 forintos telefon azért mégsem ugyanaz, mint az, amikor a tőlük mondjuk három házzal arrébb lakó embernél észreveszik, hogy nincs téli kabátja, tüzelője, hogy nehezen jár, lehet, hogy jól esne, ha bevásárolnának neki...
Ennek a rőzsehordó embernek számot kellett adnia tettéről, bizonyára „megúszta" pénzbírsággal. De hogy hogyan „úszta meg" a telet, arról nem szólnak a hírek. Én azt hiszem, hogy ebben a történetben van még kinek elszámolnia. No, nem a kapitányságon, nem a bíróságon, hanem egy másik, egy magasabb fórum előtt, ahol nem Ptk szabályai az irányadóak.
Tóth Katalin
