Az ide ültetett növények gondozása így egyszerűen kényelmesebb. Továbbá a növények termesztésére is pozitív hatással van, hiszen mi magunk tudjuk összeállítani a növényeinknek leginkább megfelelő talajszerkezetet. De mi is a legjobb magaságyás receptje? Szakértőink megmutatják, mire figyeljünk!

A magaságyásunkat érdemes olyan helyre elhelyezni, ahol naponta legalább 6 órán keresztül éri a napfény. Ha ez megvan, akkor elhelyezhetjük a készen vásárolt ágyást, vagy mi magunk is megépíthetjük. Célszerű fából készíteni, amelyhez a cédrus vagy a vörösfenyő lehet a legoptimálisabb választás. Az alapja lehet beton, vagy akár maradhat maga a föld is.  Utóbbi esetben azonban érdemes letakarni geotextillel vagy kartonpapírral a gyomok ellen, illetve akár vakondhálót vagy egy kis kavicságyást is tehetünk alulra. A következőkben jöhetnek a kertben fellelhető különböző szerves anyagok, hulladékok a következő sorrendben:

1.lépés

Kb háromnegyedik zöldhulladékkal töltsük fel.

2.lépés

2. Először a nehezebb és keményebb ágakat, gallyakat helyezzük el. Vágjuk őket apróbb darabokra, hogy ne szoruljon közéjük sok levegő. Ez azért fontos, hogy ha elkezdenek lebomlani, ne roskadjon meg a magaságyásunk. Ezt kb 20-25 cm magasan érdemes elhelyezni.

3.lépés

Utána jöhet a lassabban lebomló kerti hulladék, például a zöld falevelek, bokrok vagy fák vékonyabb ágai, amelyeket visszametszünk. Itt figyeljünk arra, hogy amennyire lehet, tömörítsük az eddig elhelyezett rétegeket.

4.lépés

Következő rétegben érdemes szalmát elhelyezni. Ez nem csak azért jó, mert olcsón nagy mennyiséghez juthatunk hozzá. Azért is hasznos, mert amikor tavasszal elkezd bomlani, hő fog keletkezni, és ez alulról fogja fűteni a magaságyásunkat. Nem beszélve arról, hogy tele van hasznos tápanyaggal is.

5.lépés

A szalmára tehetjük a könnyebb zöldhulladékokat. Ha vannak olyan növények, amelyek letermettek, és kiszedtük a földből, azt a szalmára érdemes helyezni. De ha nincsenek ilyen növényeink, ez a réteg el is hagyható.

6.lépés

Ezután jöhetnek az ősszel összeszedett falevelek. A lehullott falevelek hihetetlen mennyiségű tápanyagot tárolnak magukban.

7.lépés

Már majdnem készen vagyunk, de még jöhet egy utolsó előtti réteg. A magaságyás helyéről kiszedett füvet is érdemes visszahelyezni, amely nehezékként is funkcionál, zömíti a korábbi rétegeket.

8.lépés

 A tetejére ne csak szimplán helyezzük rá a földet. Érdemes azt ásványi trágyákkal és komposzttal összekeverni, vagy ezekkel kombinálva rétegezni. A föld lehet termőföld, vagy akár virágföld is.

Ezzel meg is van az értékes, tápanyagdús magaságyásunk. Lényegében a kertben minden zöld hulladék így újrahasznosítható. Nem beszélve az A.B.Clear biológiai szennyvíztisztító berendezés felhasználóiról, akik a berendezés száraz, szilárd tartalmát is belehelyezhetik a magaságyásukba, ezzel még inkább fokozva a tápanyagtartalmat. 
Ha épp magaságyás készítését tervezgetjük, akkor szuper hír, hiszen ez lehet az egyik legjobb megoldása a szennyvíz kerten belüli újrahasznosításának. Ezzel nem csak a tisztított víz hasznosítható újra például egy csepegtető rendszer kialakításával, hanem a szilárd részeket is újra felhasználjuk. Nem beszélve arról, hogy még a kellemetlen szippantás költségeit is megspóroltuk.

Ön is szeretné újrahasznosítani a szennyvizet, és értékes tápanyaggal látná el magaságyását? Ezt megteheti az A.B.Clear biológiai szennyvíztisztító termékcsaláddal!