Az Alzheimer-kór félelmetes gyorsasággal terjed a világban. Mindenki elkaphatja, ami elől nincs menekvés. Nincs rá gyógyszer és gyógymód. Egy betegség, melynek előrehaladtával az ember elfelejt mindent

Az Alzheimer-kórra, a memóriazavarral és a magasabb agyi funkciók fokozatos leépülésével és végül teljes elvesztésével járó betegségre az első leírása óta eltelt több mint egy évszázad alatt sem tudtak kutatók ezrei hatékony terápiát kitalálni. Sajnálatos tény, hogy a 21. század egyik leggyorsabban terjedő népbetegsége az orvostudomány jelenlegi ismeretei szerint gyógyíthatatlan, és ma ugyanannyi áldozatot szed, mint a rák. 

Kollár István győri filmes öt éve kezdte el az Alzheimer-kórról készülő film forgatását, miután édesanyját megtámadta a betegség.
Három országban forgatott, közel 100 interjút készített, és gyakorlatilag önerőből készítette az alkotást.

- Az Alzheimer című dokumentumfilmet nem csak a betegségben érintetteknek szánjuk. Azt szeretnénk, ha mindenki látná, mindenki tanulna abból, amit lát. Segítünk azoknak, akik nem tudják, kihez fordulhatnak, akik nem ismerik a betegséget, akiknek fogalmuk sincs, hogy milyen ennek a betegségnek a lefolyása. De elsősorban azt szeretnénk láttatni, hogy az emberi élet, az emlékek, az értelem, a személyiség mennyire múlandó – olvasható a film weboldalán.

MARADUNK A FELSZÍNKAPARGATÁS VILÁGÁBAN, VAGY KÉPESEK VAGYUNK MI MINDANNYIAN, MIND A 10 MILLIÓAN EZEN VÁLTOZTATNI? - Kollár István, az Alzheimer című film rendezőjének írása, melyet a Facebook oldalán hozott nyilvánosságra.

"Pár dolgot - úgy érzem - muszáj tisztáznom a film kapcsán.

Azért mondom mindenhol, hogy ez a film túlmutat önmagán, mert egy sokkal nagyobb problémáról, vagy hiányról ad hangot: a társadalmunk, államunk, egészségügyünk totális felkészületlenségéről a demencia, vagy épp a megfelelő idősgondozás tekintetében.

Remélem, hogy értő fülekbe tudjuk súgni (kiabálni), hogy gond van, kövessük a nyugatot, kezdjünk el tenni valamit, mert baj lesz. Nem csak Alzheimer-ügyben, hanem úgy általában. Az idősekkel való méltóságteljes bánásmód nem csak az idősekről szól, hanem a hozzátartozókról, a következő generációt képviselő gyerekekről és egy ország emberségéről és kulturáltságáról.

Karakán véleményem az, hogy nagy bajok vannak itthon. Az egészben a "vicc" az, hogy én nem milliárdokért sírok, csak a szinte pénz nélkül megvalósítható hozzáállás változtatásáról.

És ha egy közeg változik, változik az egész ország: akkor már nem érzik a fiatalok, hogy itt nincs helyük, nem érzik az orvosok, hogy el kell menniük ebből az országból, és kihathat az oktatásra, az egész társadalomra. Erre valakik 60 évet mondanak, vannak, akik 100-at, én egy halvány "soha"-t, de ha nem kezdjük el, nem is lesz semmi. Én vagyok az egyik legkritikusabb a társadalmunkat nézve, hogy lehet-e ebben az országban bármit is változtatni e téren.

Éppen ezért egy betegség, egy ismeretlen halálos kór talán felülír bizonyos szabályokat, és történik valami. Vagy nem.

Az Alzheimer c. dokumentumfilm nem is biztos, hogy jó film. Csak belekap témákba, megmutat apró dolgokat, hogy mikről kellene a jövőben beszélni. Erre mondom azt, hogy ez most egy 60 perces filmbemutató a következő évtizedek munkájához, ami vagy lesz, vagy nem.

Maradunk a felszínkapargatás világában, vagy képesek vagyunk mi mindannyian, mind a 10 millióan változtatni?

A film ilyen, ne is tessék mást várni tőle. Nem fejtjük meg benne a kórt, nem tudunk meg semmi extrát, csak összefoglaljuk. Nem fejtjük ki a gondozás részleteit, nem adunk tanácsokat minden részletről. Az egy filmsorozat, egy folytatás lenne, amelyet a magyar sajtónak és médiának (államnak) kutya kötelessége lenne társadalomérzékenyítés jogcímen felkarolnia."

Előzetes a filmből: