Több százezer hektárnyi vízfelületet lehetne hasznosítani a nap energiájának begyűjtésére. Ne a Balatonra vagy pl. a horgásztavakra gondoljunk: ott vannak az öntözésére összegyűjtött esővíz,vagy akár a szennyvíztározók vízfelülete is, ami energiaforrássá válhat, ha lebegő napelem szigeteket telepítenek rá. Így nem csak zöld energiát nyerünk, hanem a víz természetes hűtő-hatását kihasználva hatékonyabban is működtethetjük a napelemeket. Ráadásul a vízen lebegő panelek gátolják a párolgást és az algásodást, tehát segítségükkel több, és jobb minőségű víz áll rendelkezésre.
A vízfelületekre telepített úszó napelemes szigetekkel hektáronként 1,5 millió kWh zöld energia termelhető évente
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint Magyarországon több százezer hektár mesterséges vízfelülettel lehetne számolni, vagyis telepítésre alkalmas vízfelület bőven állna rendelkezésre.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője korábban így nyilatkozott:
„Az öntözővíz puffer tározók napelemekkel történő lefedése hasznos környezetvédelmi fejlesztés lehet, hiszen nem csak csökkenti a párolgási veszteséget, illetve a fosszilis energia előállítást, de “barna mezős” beruházásként sem foglal el hasznos termőföld területeket. Amint elindul a tisztított szennyvíz hasznosítása Magyarországon, a tározók lefedésével és hasznosításával az öntözővíz szétosztása, az öntözés energiaellátása, és további energia előállítása is megoldhatóvá válik.”
A környezeti hatásoknak ellenálló, ezért sok éven át használható csövek könnyen egymáshoz pattinthatók, mégis stabil és erős rácsot alkotnak. Az illesztőelemek valóságos lebegő ösvényt képeznek, amelyen sétálva a rendszer könnyen karbantartható, illetve különböző méréseket is el lehet végezni rajtuk.
Az úszó felületek tetejére szerelt napelemeket a víz hűti is, és minden 1°C-nyi hűtés legalább 0,5%-kal magasabb hatásfokot eredményezhet, mint a földre vagy a tetőre telepített napelemek esetében. Ez a magasabb kilowatt-csúcsérték miatt nagyobb hozamot is jelent, tehát a rendszer önköltségi ára is csökken, hiszen a napelemek több és olcsóbb energiát biztosítanak.
A Wavin napelemes szigetei egyelőre pilot projektként működnek a Benelux államokban, a tesztüzem eredményei pedig bizakodásra adnak okot. Magyarországon jelenleg még nem alkalmazzák, de pár éven belül biztosan elterjed.
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!