Mesterségesen létrehozott surrantó a Gyöngyös-patakon, Kőszegnél[/caption]Új kifejezéssel barátkoznak a magyar természetkedvelők: a víz-visszatermészetesítés (azaz renaturálás, a természetközeli állapotok visszaállítása vizeken) szóval. Nyugat-Európában már évtizedek óta gyakorlat, hogy a korábban túlszabályozott, életidegenné, csatornaszerűvé tett vízfolyásokat visszatermészetesítik -- legyenek újra szépek, változatosak, adjanak helyet az egykor itt élt jellegzetes halfajoknak, váljanak kedvelt természetjáró, horgászat-, kirándulási helyszínné. Összeállításunkban néhány olyan hazai vízterület visszatermészetesítését ismertetjük, ahol nemsokára megtörténnek, illetve nemrégen befejeződtek ezek a munkák.
Az Alpokalja olyan területe az országnak, amely természeti környezete kiemelten alkalmas az emberi pihenés, üdülés, kikapcsolódás lehetővé tételére. Számos kisebb-nagyobb patak viszi le a hegyek vizét a síkságra, csak hát e patakok zömét ugyancsak az embernek a korábbi évtizedekben sikerült „elmesterségesíteni”. Éppen ideje a víz-renaturálásnak! Példának okáért a Gyöngyös patakra, mely keresztülfolyik Kőszeg ékszerdobozba illő városán is, ráfér a visszatermészetesítés.
[caption id='attachment_15053' align='alignleft' width='300']
Ezt a kapitális pisztrángot a Pinka-patakon fogta a horgász[/caption]-- A város belsején két helyen is úgynevezett surrantót alakítottunk ki egy Interreg osztrák-magyar projekt keretében: robbantott bazaltsziklákból a halak által átjárható fenékküszöböket hozunk létre, melyek csobogóvá, oxigéndússá, valóban „patakszerűvé” teszik a vízfolyást – mondja Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke. Ezek pontszerű beavatkozások, melyek néhány száz méterre duzzasztják vissza a patakot. Természetesen a renaturálási projektek az illetékes vízügyi és természetvédelmi szervek, hatóságok bevonásával valósultak s valósulhatnak meg a jövőben is.
Mint a szakember taglalja, a patakszakasz-renaturálás stabilizálja a vízfolyás jó ökológiai állapotát. A patak vízmennyiségének és -minőségének megóvása egyébként azért is fontos, mert a nemrégiben a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által létrehozott Abért-tavak pihenő-üdülőjellegű hasznosítása ellehetetlenül az azt tápláló oxigénben gazdag, stabil ökológiai állapotú patak nélkül. A már említett két kisebb surrantón kívül öt kilométeren további nyolc darab, kőből készített – vízjogi engedéllyel rendelkező – surrantót szeretne a szövetség megvalósítani a patakon. Jelenleg még az előkészítő szakmai egyeztetések zajlanak, ezek eredményétől függ, hogy megvalósítható-e az elképzelés. Az ökológiai cél: a vízi élettér növelése, a változó esés, sebesség és mélység kialakítása, menedékhelyek létrehozása a vízi élővilág számára aszályos időszakban; az úgynevezett reofil (áramláskedvelő) halfajok, például a területet korábban jellemző, őshonos sebes pisztráng szaporodó- s vermelőterületeinek kialakítása.
Nem véletlen „Sebes Pisztráng” az elnevezése annak a patak közelében húzódó tanösvénynek is, melyet tovább szeretnének fejleszteni a szakemberek. A tanösvény további tájékoztató táblákkal való ellátása, gyalogösvény kialakítása várhatóan növelni fogja a terület idegenforgalmi vonzerejét. Egyébként a megyei horgászszövetség együttműködési megállapodást kötött korábban a Pannon Egyetem Georgikon Karával. A Gyöngyös patak vissza-természetesítésének megvalósítása esetén az egyetem kutatóinak, hallgatóinak egyaránt kiváló kutatási terület jön majd létre, ahol a revitalizációs folyamat a gyakorlatban is vizsgálható.
[caption id='attachment_15054' align='alignleft' width='300']
A drávatamási mellékág megnyitása[/caption]A Gyöngyös helyreállítása különben messze nem egyedi a területen; a Pinka patakon korábban már megvalósultak renaturálási munkák: Vaskeresztesnél surrantót hoztak létre rajta, illetve a patak holtágából új vizes élőhelyet alakítottak ki, a területileg illetékes vízügyi igazgatósággal közösen. A Csörnöc-Herpenyő patak úgyszintén kapott új surrantókat.
Most térjünk át nagyobb vizekre, a Drávára és a Dunára. Itt is van helyreállítandó, nem is kevés, mert e folyók mellékágai természetes, de többnyire mesterséges okokból sokszor lefűződtek a főágról, s ezeket a mellékágakat a közelmúltban újra a folyók természetes részévé tették a természetvédelem emberei. Négy – egyébként horgászható -- Dráva-holtággal kapcsolatban is végeztek élőhely-revitalizációs munkákat a szakemberek nemrégiben: részlegesen megnyitottak két mellékágat Drávatamásinál, egyet-egyet Tótfalunál s Drávapalkonyánál. Mint Parrag Tibor, a Duna—Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetmegőrzési osztályvezetője részletezi, a mellékágakat a főágtól elválasztó mesterséges kövezéseket megbontották, kikotorták a beléjük időközben lerakódott iszapot, így a mellékág újra kapcsolatba került a főággal, s ismét létrejött a folyóvízi élőhely. Az újjászületett mellékágakat újra birtokba vevő halak között olyan, természetvédelmileg fontos fajok is vannak, mint a leánykoncér, a magyar és a német bucó, s a dunai ingola (valamennyien védettek, illetve fokozottan védettek).
A Duna mentén is végzett vízterület-helyreállítást a nemzeti park igazgatóság. Ilyen a Rezéti-Duna, ez a 15 kilométer hosszú mellékág, amely főág volt valaha, amíg az általa alkotott kanyart az 1880-90-es években át nem vágták. Az átvágás után a hordalék elkezdett gyűlni benne, keresztmetszetének 90 százaléka eltűnt. Az igazgatóság a Környezet és Energia Operatív Program támogatásával 200000 köbméter hordalékot távolított el a Rezéti-Duna területéről, mely évtizedekre biztosítja, hogy a holtágban ismét áramoljék a víz, a halak számára alkalmassá váljék a terület. A Grébec-Dunát ugyancsak helyreállítja az igazgatóság. A halak kedvező környezetbe jutása, szaporodása a védett halfogyasztó állatok számára is kedvez: megemlíthetőek a gémfélék, a fekete gólya, a rétisas, a vörös kánya, a kis kárókatona, s a vidra, melyek újra birtokba vették a tájat – éppúgy, miként a horgászok is.
A víz-visszatermészetesítésnek gyakran hallépcsők is eszköztárába tartoznak. A hallépcső olyan létesítmény, amely lehetővé teszi egy mesterséges tárgy (például duzzasztómű, zsilip) által szétválasztott víztest összekötését, olyan módon, hogy a halak is igénybevehessék, viszonylag akadálymentesen közlekedve. Ilyen, új hallépcső segíti a Hármas-Körös al- és felvízi szakasza között a halak átjutását a duzzasztó megkerülésével, a közelmúlt óta. A Békésszentandrásnál épült hallépcső segítségével a halak képesek leküzdeni az alvíz és a felvíz közötti közel ötméteres szintkülönbséget. A 301 méter hosszú, megkerülő csatornás létesítmény úgynevezett fenékesésekkel, bukókkal s pihenőtavakkal ellátott, így nehézségek nélkül vehetik igénybe a halak. A projekt megvalósítását az tette lehetővé, hogy a Körös-Vidéki Vízügyi Igazgatóság sikerrel szerepelt az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programja pályázatán – tudtuk meg Bak Sándor igazgatótól.
[caption id='attachment_15055' align='alignleft' width='300']
Feketególyák egy helyrehozott, halbő Duna-mellékágnál[/caption]Bár a békésszentandrási vízlépcsőbe még a negyvenes években beépítettek egy hasonló létesítményt, ám az a kialakítása s a Hármas-Körös alvízi szintjének csökkenése miatt már nem tudta betölteni feladatát. Ezen az állapoton javít a projekt, melynek elvégzését az is indokolta, hogy a Hármas-Körös nagyvízi medre rendkívül értékes, természetes állapotú vizes élőhely, ami a Natura 2000 hálózatba tartozik, és a Körös-Maros Nemzeti Park részeként országosan védett terület. A XIX. század utolsó harmada óta végzett halfaunisztikai vizsgálatok alapján a Hármas-Körös halfaunájába 52 halfaj tartozik; a jelenlegi haltani vizsgálatok a folyó hallépcső-beruházással érintett szakaszán a főmederben ezek közül 34 faj rendszeres előfordulását igazolták. Közülük egy fokozottan védett (magyar bucó), öt védett, további hét az Élőhelyvédelmi Irányelv függelékeiben is szerepel. A számok jól jelzik a folyó természeti értékét. A hallépcső halcsatornájában a próbaüzem kezdetén 15 halfajt azonosítottak -- közülük többségben voltak az áramláskedvelő, reofil fajok, például a domolykó, márna, bagolykeszeg, karikakeszeg, a Duna vízrendszerének bennszülött halai közül a védett széles és a selymes durbincs. Az ívási időszakban a bagoly- s a karikakeszeg nagy tömegben vonul a halcsatornán keresztül a felvíz irányába – tudtuk meg Halasi-Kovács Bélától, a monitorozást végző SCIAP Kutatás-fejlesztési és Tanácsadó Kft. vezetőjétől.
A Balatont és a Kis-Balatont is összekötik közelmúltban létesített hallépcsők, lehetővé téve, hogy a tóból akadálytalanul felúszhassanak bizonyos halfajok ívni a Kis-Balaton szaporodásra alkalmas területeire, s így elősegítsék magának a Balatonnak a halasítását is. Mint Ferincz Árpádtól, a veszprémi Pannon Egyetem Limnológia Intézeti Tanszék biológusától megtudtuk: a hallépcsők jelentős uniós támogatással megvalósult beruházások. Miért volt létrehozásukra szükség? Jöjjön egy kis tótörténet, dióhéjban: a Kis-Balaton egykor a Balaton legnyugatibb medencéje volt, ám 1863-ban, amikor a Déli Vasút építése miatt megnyitották a Sió-csatorna siófoki zsilipjét, az két méteres vízszintcsökkenést okozott, így a Kis-Balaton lefűződött a Balatonról, s mesterségesen is szárították. A kiszárított területet mezőgazdasági művelés alá akarták vonni, de kiderült, erre alkalmatlan. Viszont a tó elvesztette azt a nádas-vízinövényes, természetes szűrőrendszert, amely megakadályozta, hogy a Zalából növényi tápanyagok érkezzenek a
[caption id='attachment_15056' align='alignleft' width='300']
Közelmúltban megvalósított hallépcső a Kis-Balatonon[/caption]Balatonba – ezért a tó elkezdett algásodni (eutrofizálódni). Ezért a szakemberek elhatározták a kis-balatoni szűrőrendszer visszaállítását, nagy területeket elárasztva. S itt kerülnek képbe a hallépcsők: hogy az elárasztott területekre a Balatonból fel tudjon vándorolni a hal, először létrehozták a Balatont s a Kis-Balatont elválasztó fő zsilip, a 21T melletti hallépcsőt, majd további hallépcsőket helyeztek működésbe. Ferincz Árpád még óvatos azzal a kijelentéssel kapcsolatban, hogy ezek a létesítmények maradéktalanul beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. Ám most már legalább a lehetőség adott arra, hogy ugyanúgy felvándorolnak ívni a halak, mint ahogyan tették akkor, amikor a tó és a Kis-Balaton még természetes szerves egységet alkotott. A következő évek limnológiai (tótani) és halbiológiai eseményei, illetve az elvégzendő vizsgálatok választ adnak erre a kérdésre is – remélhetőleg pozitívat!
Farkas Csaba
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
