A tudósok folyamatosan vizsgálják a ritkán látott jelenségeket, a lakosok pedig meg vannak rémülve, mert több közülük a házak közvetlen közelében jelent meg.
A Petrinjától nem messze lévő Mecencan településen az embereknek nem a földrengések miatt kellett elhagyniuk otthonaikat, hanem az utána megjelent lyukak miatt, amelyek folyamatosan tágulnak és újabbak is keletkeznek.


Josip Terzic geológus, a Horvát Földtani Intézet munkatársa a Novi List című regionális napilapnak egyebek között elmondta: ilyen nyílások korábban is jöttek létre, csak sokkal kisebb intenzitással, és az emberek a termőföldek szántásánál betemették őket.
A földrengések természetes kiváltó tényezői voltak annak, hogy most ilyen erősséggel jelentek meg a víznyelők, amelyek képződésére egyébként évekre, évtizedekre lett volna szükség - hangsúlyozta.


Ennek oka, hogy a terület talajvízzel telített mészkőből álló karsztvidéken található, melynek felszíne alatt sok az oldásos üreg és repedés, amelyek most az erős szeizmikus aktivitás miatt beomlanak.
Hozzátette: a tudósok különféle feltárási módszerekkel tervezik a morfológiai viszonyok és egyéb jellemzők meghatározását. Eddig 54 víznyelőt vizsgáltak meg és még 33 vár további ellenőrzésre.


December 28-án és 29-én két erősebb - 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű - földrengés rázta meg Közép-Horvátországot. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A térségben több mint 35 ezer épület sérült meg, a károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány január 4-én katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.