Nem, nem a mesék hétfejű, tüzet okádó sárkányairól van szó, hanem egy olyan energetikai fejlesztésről, amely könnyen tömegcikké válhat és gyermekeink számára már ott lehet a többi háztartási kütyü között. Izgalmas elgondolás, de egyelőre csak a történet elején vagyunk.

makani sárkány
A Google 2013-ban vette meg a Makani Power nevű céget, amely papírsárkányokkal termel tiszta energiát, és ha már megvette, komoly összeget fordított annak továbbfejlesztésére. A Makani energiatermelő sárkányainak az a lényege, hogy „megkeresik” azt a helyet, ahol erős a szél, és megcsapolják annak energiáját.
A sárkányok a fellövésük után nagy körökben repkednek ott, ahol a szél folyamatosan erős, majd vezetékeken keresztül juttatja a földi állomásra a megpörgetett rotorok által generált energiát.
Egyelőre hallgatásba burkolódzott a cég, de a cég legutóbbi álláshirdetései arra utalnak, a befektetésből hamarosan termék lesz: keresik egyebek közt az értékesítési munkatársakat is a hightech repülőkhöz.

 

A lebegő szélturbinák gyártásához 90 százalékkal kevesebb alapanyagot kell felhasználni, mint egy fixen rögzített turbina létrehozásához, mégis 50 százalékkel több energiát termel, mint amennyire a rögzített turbinák képesek.


Többet, olcsóbban

A lebegő szélturbinák gyártásához 90 százalékkal kevesebb alapanyagot kell felhasználni, mint egy fixen rögzített turbina létrehozásához, mégis 50 százalékkel több energiát termel, mint amennyire a rögzített turbinák képesek. Ennek oka, hogy olyan magasságokba emelkednek, ahol a legerősebb a szél. Ha szélcsend van vagy rossz az időjárás, az automata vezérlés magától a földre viszi a gépet.
A sárkány-repülők további előnye, hogy sokkal több helyen képesek tiszta energiát termelni, mint a fixen rögzített turbinák. Míg a hagyományos szélerőműveknek az olyan hely az ideális, ahol a szél már 100 méter magasságban elég erős ahhoz, hogy energiát termeljen, addig a sárkányoknak a 250 méteres magasság sem okoz gondot. És ebben a magassági tartományban már sokkal több helyen elég erős a szél az energiatermeléshez.

A lebegő szélturbinák gyártásához 90 százalékkal kevesebb alapanyagot kell felhasználni, mint egy fixen rögzített turbina létrehozásához, mégis 50 százalékkel több energiát termel, mint amennyire a rögzített turbinák képesek.

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!