A kutatók modellezték a népességnövekedést, az emberek kalóriaszükségletét, a földhasználatot, megbecsülték a különböző lehetséges élelmiszerforrásokat.

Modellezték azt is, hogy a Földről biztosított élelmiszerekről miként, mennyi idő alatt lehet átállni a vörös bolygón helyben termelt élelmiszerekre.
Az Egymillió embert élelmezni a Marson című tanulmányban a vörös bolygón élő emberek étrendjéhez egy olyan modellt vettek alapul, amely növényekre, rovarokra és sejtkultúrákból előállított agrártermékekre - "tiszta" húsra és halra, algára, tyúkmentes tojásra és tehénmentes tejre - épül.
Kevin Cannon és Daniel Britt, a Közép-Floridai Egyetem kutatói számításba vették az élelmiszertermeléshez szükséges energia, víz és más rendszerek nagyságát is.

"Az emberek túléléséhez szükséges minimális kalória- és táplálékmennyiség biztosítása bármely holdon vagy bolygón lévő település esetében nélkülözhetetlen tevékenység. Ezen felül azonban minden más kereskedelmi tevékenység lehetne"

- idézte a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál Ken Davidiant, a New Space folyóirat főszerkesztőjét, aki a kereskedelmi célú űrszállítmányozás területén dolgozik több mint 30 éve.