Sokan azt gondolják, hogy a sajtot elkészíteni csak valami nagy hozzáértéssel és hosszú ceremóniával lehet. Az ilyen tévhitek eloszlatására, álljon itt néhány recept a házi sajtkészítés területéről:

Érlelt sajt

Hozzávalók: 1 liter nagyon sűrű tejföl, 1 teáskanál rum, 1 púpozott teáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors

Elkészítése: A tejfölbe belekeverem az összes hozzávalót, majd egy vasalóval fertőtlenített, tiszta, ritka szövésű vászonzacskóba öntöm a masszát és felakasztom egy szögre. Aláteszek egy tálat, hogy a savó belecsöpöghessen. Langyos helyen (konyhában) 4-5 napig hagyom lógni, ez alatt az idő alatt az összes savó kicsorog belőle. Ez után a zacskóból kivéve jól átgyúrom, és tetszés szerinti formába tömöm. Tetejére nehezéket teszek, és egy hétig érlelem. Ezután hűtőszekrényben tárolom. Tetszés szerint lehet fogyasztani vajjal, hagymával. Rendkívül finom!

Fehér sajt

Hozzávalók: 3 liter tej, 1 evőkanál só, 1/2 dl. 10%-os ecet

Elkészítése: 3 liter tejben oldjunk fel 1 púpozott evőkanál sót! Közben melegíthetjük is, hiszen a következő mozzanat úgyis az, hogy felforraljuk a tejet. Közben odakészíteni: 1/2 dl. 10%-os ecet + szűrő (nagylyukú tésztaszűrőben pelenkavászon, vagy géz) amikor zuborogva forr a sós tej, akkor szabad beleönteni az ecetet, folyamatos kavargatás közben.
Amikor a tej kicsapódott, el lehet zárni a tüzet alatta. Addig, amíg meleg, le kell szűrni, mire lecsöpög és kihűl, addigra szeletelhető kemény „sajt” lesz. A keménysége attól függ, hogy milyen gyorsan csöpög le. Ezt alapvetően a szűrővel lehet szabályozni.

Ez a sajt hőre nem lágyul, nem olvad meg, alapvetően nem is reszelhető, viszont 1-2 napos hűtőben tárolás után, mégis meg lehet próbálni, reszelni.
Ízesíthetitek tetszés szerint az elkészítés során.

Fokhagymás sajt, túróból

Hozzávalók: 20 dkg túró, 20 dkg krémtúró, 20 dkg vaj, 2 dkg só, 1 csomó metélőhagyma, 2 g durvára őrölt bors, 2 dkg fokhagyma.
Elkészítése: A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a bors kivételével a többi anyagot, és jól összedolgozzuk, hűtőben megdermesztjük. A már alakítható masszából kis golyókat formázunk, és a durvára őrölt borsban megforgatjuk. Egy-két napig érleljük a hűtőben.

Finom sajt

Hozzávalók: liter aludttej, 25 dkg sovány túró, dkg füstölt, vagy márvány sajt, egy kávéskanál egy kávéskanál Vegeta, 2-3 dkg vaj vagy margarin, kevés őrölt köménymag, szerecsendió.

Elkészítése: 1 liter aludttejet kb. 70°C -ra melegítjük. Kb. akkor 70°C -os amikor az első buborékok megjelennek. Ezt hagyjuk testmelegre (30-40°C ) visszahűlni, majd erről az írót öntsük le úgy, hogy kb. 1 dl visszamaradjon. Az így kicsapódott anyaghoz hozzákeverünk 25 dkg sovány túrót, majd mindegy 2 dkg füstölt, vagy márvány sajtot, továbbá egy kávéskanál Vegetát. Természetesen a hozzátett sajtot le kell reszelni. Az így elkészített masszát le kell turmixolni, hogy sima kenhető legyen. Az egészet nagyon kis lángon állandó keverés mellett addig melegítjük, míg bugyborékolni nem kezd. Ezután hozzá tesszük a 2-3 dkg vajat, vagy margarint. Ha kissé többet adunk hozzá, akkor lágyabb kenhetőbb lesz. Megkeményedés előtt kevés őrölt köménymaggal, szerecsendióval, de ízlés szerint mással is /őrölt dióval, darált sonka, kolbász maradékkal, aprított nyers gombával, zellerrel stb. / ízesítjük.
Az egészet tegyük hűtőbe, a kocka sajtokhoz, hasonló konzisztenciájú, de még kenhető állapotú sajtot nyerünk. Ez a mennyiség elég egy háromtagú családnak tízóraira, négy-öt napra.

Tejfölsajt

Hozzávalók: 1 liter jó kemény tejföl, 2 csapott kávéskanál só, 2 csapott kávéskanál cukor, ízlés szerint köménymag vagy piros paprika.

Elkészítése: A tejfölt egy napig meleg helyen tartjuk. A sóval, cukorral és a fűszerrel összekeverjük, szalvétába öntjük, és gömbölyűre kötjük. Hideg helyen felakasztva lecsöpögtetjük. Kb. 2 nap múlva tányérra helyezzük.

Trappista sajt

Elkészítése: 1 liter tejben megfőzünk 1/2 kg tehéntúrót, kissé hagyjuk kihűlni, majd leszűrjük. Hozzáadunk 6 dkg olvasztott Ráma margarint, 1 tojást, 1 csapott kávéskanál szódabikarbónát, 1 csapott kávéskanál sót és jól kikeverjük. Újból felfőzzük majd rövid hűlés után folpackkal bélelt formába öntve, hűtőbe tesszük.

Túrósajt

Hozzávalók: 1 kg tehéntúró, 6 dkg vaj, 1 dkg só.

Elkészítése: A túrót egy tálon szétmorzsoljuk, szalvétával letakarjuk. 4-5 napig meleg helyen (konyhában) gombásra érleljük. Naponta többször megkeverjük. Ha jó érett szaga van, a vajat egy lábasban felolvasztjuk, beletesszük a vajat, és a sót és állandóan kevergetve tésztává főzzük. Úgy nézzen ki, mint a jó kemény szilvalekvár.
Ha felemeljük a kanállal, és nyúlósan csepeg, megáll, ráül a kanálra, elkészült.  1/2 literes kizsírozott lábasba öntjük. Ha jól kihűlt, 1 percre forró vízbe állítjuk a lábast és kiborítjuk egy tányérra. Ha a formája megmaradt, akkor sikerült. Szellős helyen hetekig eláll.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!