Hiába van itt a sárgabarack szezon, nagyon drága a gyümölcs, és aligha lesz olcsóbb.

A sárgabarack átlagtermése évente 30-36 ezer tonna körül alakul Magyarországon, idén azonban a számítások szerint a 20 ezer tonnát sem éri majd el. A korai fajtáknak betett a március 1-jére virradó éjszaka bekövetkezett mínusz 20-24 fokos hideg, de a kései fajták termése is elmarad a várttól.

A kevesebb mennyiség látszik az árakon is. A sárgabarack kilója tavaly ilyenkor 450-500 forint körül alakult, most 700-750 forint között mozog. A nagybani piacokon  most is 440-650 forint között kínálják a viszonteladóknak, ami önmagában is magas ár, hiszen arra rámegy még a kiskereskedelmi árrés.

Bár a vásárlót – aki lekvárt szeretne befőzni, vagy jó házipálinkát akar főzetni a barackból – aligha érdekli, de a terméskiesés az ipari felhasználókat is érinti, a termelők egy része pedig az exporttól is elesik.