Ezúttal az ENSZ által szponzorált jelentés eredményét ismerhettük meg, amely szerint Finnország sorozatban negyedszer lett a világ legboldogabb helye. Mögötte Dánia, Svájc, Izland és Hollandia végzett.

Hihetetlen módon egyébként egyetlen nem európai ország került csak be a lista első tízesébe, ez pedig Új-Zéland lett. Vannak országok, amelyek azonban rendkívül nagyot zuhantak a korábbi évekhez képest.

Az ENSZ a Gallup közvélemény-kutatót bízta meg a felmérés elkészítésével, amely végül 149 országban kérdezte meg az embereket és kérte meg őket arra, hogy értékeljék boldogsági szintjüket.
A kérdőív eredménye szerint a leginkább boldogtalan országok Afganisztán, Lesotho és Botswana lettek, de Ruanda és Zimbabwe is bekerült a legrosszabbak közé.

Talán a koronavírus-járvány járulhatott hozzá, de a megkérdezettek egyharmadánál, tehát minden harmadik országban jóval negatívabb érzelmekkel találkoztak a felmérést végzők, mint korábban.