A természetgyógyászat ezekre a problémákra is megtalálta a választ: a stressz, az idegi eredetű nyugtalanság, ingerlékenység és az alvászavarok többnyire együtt jelentkeznek, és más betegségeknél nyilvánvalóbban lelki és szellemi okokra vezethetők vissza.

Lelki okok:

Minél tartósabban hatnak a lélekre a rossz hangulatok, kisebbrendűségi érzések és szorongások, illetve minél állandóbban „termeli ki” ezeket a lélek, annál inkább megerősödnek a testben a feszültségek.
Fiatal, középkorú és öreg embereknek egyaránt vannak neurotikus panaszai, még a gyermekek és csecsemők sem képeznek kivételt. A fiatal ember, aki úgy érzi, hogy munkahelyén túl sokat követelnek tőle, folyton visszatérő heves fejfájásról panaszkodik. Az egyedülálló anya pénzügyi „rágódásai” folytán teljesen elveszti étvágyát, és minden étkezésnél összeszorul a gyomra. A nagypapánál, aki rendszeresen felizgatja magát a szomszédék kutyája miatt, ideges szívpanaszok jelentkeznek. Az iskolás gyereknek, aki a dolgozatok teher alatt sínylődik, megfájdul a hasa, a csecsemő pedig, ha úgy érzi, hogy nem figyelnek rá és nem veszik föl, minden elalvás előtt görcsös sírással mutatja ki nemtetszését. Noha természetesen, egyetlen gyógyszer sem pótolhatja a lelki konfliktusok feloldását, a feszültségoldó és nyugtató hatású gyógynövények segítségével mégis van rá mód, hogy természetes úton enyhítsük azokat.  Ebben a citromfű, a macskagyökér és az orbáncfű a legcélravezetőbb, de közkedveltségnek örvend még a komló, a golgotavirág, a zab és a levendula is.

Citromfű (Melissa officinalis)

A citromfű nemcsak jótékony hatású, hanem kellemes illatú és jóízű növény is. Illata miatt nevezik citromfűnek. Vadon is terem, de kerti növényként is termesztik napos helyen és tápdús talajon. A virágzó citromfű hatalmas rajokban vonzza a méheket. Ha magunk gyűjtjük, fontos, hogy virágzás előtt szedjük le a leveleit, mert virágzás után már nincs olyan kellemes illata. Friss levele kiváló ízesítő salátákhoz, mártásokhoz, levesekhez és zöldfőzelékekhez, s már csak ezért is érdemes a kertben ennek a sokoldalú növénynek helyet biztosítani. A gyógyászatban a leveleit használják fel. Elsősorban illóolajat, cser-és keserűanyagokat, valamint kávésavat tartalmaznak.
A citromfűből teát, tinktúrát és fürdőt készíthetünk. Ideggyengeség és idegi eredetű alvászavarok esetén a citromfűtea segít, amelyet kivételesen, a többi gyógynövénynél nagyobb mértékben kell adagolni. Egy csészéhez három teáskanál citromfűlevelet használunk fel. Ne feledjék, hogy míg a teát öt percig állni hagyják, a csészét vagy a teáskannát fedjék le, aztán a fedőn lecsapódott cseppeket öntsék vissza a teába! A nyugtató és görcsoldó hatást ugyanis elsősorban az illóolaj biztosítja, amely túlforrázás esetén azonnal kivonódik, így azonnal el is párologhat.
Különösen hatásos a citromfűtea, ha a stressz a gyomorra vagy az emésztőszervekre hat. Oldja a szorító érzést és az esetenkénti görcsös fájdalmakat, serkenti az étvágyat. Ezért ilyen panaszok esetén naponta többször 1-2 csésze citromfűteát ajánlott inni. Levelei nagyon jól kombinálhatók más nyugtató növényekkel, ezért egyetlen nyugtató- vagy altatóteából sem hiányozhatnak. Gyermekeknél gyakran már egy csészényi is elegendő elalvás előtt ahhoz, hogy a nyugtalanság vagy a vizsgadrukk könnyű álommá oldódjék.

Macskagyökér (Valeriana officinalis)

Még erősebb hatású nyugtató a macskagyökér. Ha az ember túl sokat dolgozott vagy stresszállapotban érzi magát, a macskagyökér úgy nyújt testi és szellemi enyhülést, hogy közben nem okoz fáradtságot és kábaságot.  Nem kelt mesterséges, eufóriás érzést, drogfüggőséget sem okoz, ellentétben a szintetikus pszichikai gyógyszerekkel. Könnyen ingerelhető és túl izgulékony emberek a nap folyamán többször szedhetnek idegnyugtatóként macskagyökeret, nem lépnek fel káros mellékhatások!
A Valeriana officinalis botanikai elnevezés a latin valere „jól érzi magát, erős, egészséges” jelentésű szóból származik, és arról a nagyrabecsülésről tanúskodik, amellyel mindig is viseltettek e gyógynövény iránt; ezt jelzi angol neve is: allheal – „mindent gyógyító” (csodaszer). A macskagyökér másfél méterre is megnőhet, levelei szárnyasan összetettek, fehér vagy halványrózsaszín virágai ernyőszerűek. A nedves talajt kedveli, mezőkön, patak- és folyópartokon, ritka lombos erdőkben terem. Kertben is termeszthető; ilyenkor a gyökereit csak a második vagy harmadik évben ássuk ki. Tapasztalt kertészek tudják, hogy a zöldségfélék jobban nőnek, ha macskagyökeret ültetünk közéjük. Sajátos jelenség, hogy intenzív szaga erősen vonzza, és erős izgalomba hozza a macskákat.
Manapság a macskagyökértea kissé háttérbe szorult, mivel elkészítésekor a növény gyökerei olyan extrém illatot árasztanak, hogy a szag még sokáig megmarad a lakásban. Az íze is nagyon sajátságos, és az embernek már jó tapasztalatokat kell szerezni a teával kapcsolatban, hogy ebbe beletörődjön.
A macskagyökér ízét jelentősen finomító teakeverék összeállítása a következő: macskagyökér 40g, komlóvirág („komlótoboz”) 30g, mentalevél 15g, hibiszkuszvirág 15g.
Legjobb, ha a növényeket egy éjszakán át langymeleg vízben ázni hagyjuk. Reggel iható hőmérsékletű állapotba hozzuk, végül pedig leszűrjük. Hatása kitűnő, különösen idősebbek esetében, akiknek idegi eredetű szívbántalmaik orvoslására nyugtatóra van szükségük.


A komló (Humulus lupulus)

A komlótobozokat mind a népi gyógyászat, mind a tudomány általános nyugtatónak tartja, és idegi eredetű nyugtalanság, valamint alvászavarok esetére ajánlja. Iskolai problémákkal küszködő gyermekeknél az ún. vegetatív dystónia (az izomtónus rendellenessége), valamint a változás éveiben jelentkező panaszok esetén különösen jól bevált a citromfűlevélből, komlóvirágból („komlótobozból”) és golgotavirágból készült teakeverék: citromfűlevél 40g, komlóvirág („komlótoboz”) 30g, golgotavirág 30g.