Megújuló csomagolás

Szerencsére egyre több kisállattartó gazda ismeri fel, hogy milyen fontos kedvenceik egészsége, melyhez a megfelelő ápolószerek gondos kiválasztása is hozzátartozik. Hiszen a bőrön, bundán keresztül ugyanúgy könnyen és gyorsan szívódnak fel a vegyszerek, toxikus anyagok, mint az emberek esetében. Éppen ezért fontos, hogy a megfelelő, kifejezetten kisállatok számára kifejlesztett natúrkozmetikumokat használjunk, melyek nem szárítják ki a házi kedvencek bőrét, hanem egészségesen csillogóvá teszik a bundát, tisztán, és élősködőmentesen tartják a szőr alsóbb, bőrhöz közeli rétegeit is. A Napvirág Manufaktúra „Kedvenc” termékcsaládjában két szappant és egy mancsápoló krémet is találunk, melyek mind összetételükben, mind azok arányaiban is alkalmazkodnak és illenek a kisállatok bundájának és bőrének az ápolásához. A szappanok és a mancs krém is természettudatos, azaz lebomló vagy újrahasznosítható csomagolást kapott, hiszen a Napvirág Manufaktúránál fontos a környezetünk védelme.

Neem olaj – a kisállatok kényeztető testápolója

A „Kedvenc” termékcsalád két vegyszermentes szappanja csak kinézetében különbözik egymástól. A szappanokat kifejezetten a bundás kis kedvencek fürdetésére, koszos tappancsok és mancsok tisztítására kísérleteztek ki. A szappanok alapját a kókuszolaj adja, mely jól habzik és erőteljesen tisztít, miközben puhává és csillogóvá varázsolja a kisállatok szőrét. A natúrszappanok másik összetevője a shea vaj, mely hatékonyan ápolja és hidratálja a kisállatok bőrét. Ezen túlmenően mindkét szappan tartalmazza a különleges neem olajat (Melia Azadirachta), amit egy trópusi örökzöld fa termésének magvaiból hideg sajtolással nyernek ki. Ez az olaj erőteljes illatú, és évszázadok óta használják rovarűző, parazita ellenes szerként. A neem olaj erős gyulladáscsökkentő tulajdonsággal is rendelkezik, és kiváló bőrmegújító regeneráló hatású, így abszolút jól illeszkedik a kisállat-szappan összetevői közé. Továbbá mindkét szappan az ilang-ilang (Cananga odorata), azaz a virágok virágaiból kinyert esszenciális olajjal illatosított, mely fényessé teszi a bundát, hatékonyan ápolja, regenerálja a szőrszálakat és finom illatot kölcsönöz.  A két szappan méretben és alakjában is eltér egymástól, így a nagyobb szappant a nagytestű kutyák vagy kisebb virgoncabb kedvencek fürdetéséhez ajánljuk, hiszen a belefűzött, csuklóra akasztható zsinegnek köszönhetően a fürdetés közben egy pillanatra sem kell elengednünk kedvencünket. A kisebb, mancs alakú szappan pedig jól illeszkedik a tenyérbe, mindemellett pedig remek ajándékul is szolgálhat a gazdik számára. A szappanok használata egyszerű: a benedvesített bőrfelületet vagy szőrt habosodásig mossuk, majd bő vízzel leöblítjük. Fontos tudnunk, hogy a szupermarketekben, állatkereskedésekben kapható átlagos kutyasamponok esetében sokkal több víz szükséges a bundából való kiöblítéshez, mintha természetes növényi alapanyagú szappant használnánk. Így azoknak a kedvenceknek, akik nem szeretnek sokáig a zuhany alatt állni, könnyebb a dolguk, ha a gazdájuk vegyszermentes, az állatok szőréhez, bundájához kifejlesztett natúr szappant használ, mint amilyen a Napvirág „Kedvenc” szappanjai.

 

Mancs krém – a gondoskodó szeretet

A télen, nyáron egyaránt használható mancs krém egy kiváló ápolószer. A kis tappancsok puha párnái és a körmök is könnyen sérülhetnek, főleg az egyre szélsőségesebb időjárás következtében felmelegedett vagy éppen nedves, jeges aszfalton. Ám nem csak akkor hívhatjuk segítségül a Mancs ápoló krémet, ha beszakadt, felsértett bőrt kell hámosítani, a kirepedezett, kiszáradt mancsokat hidratálni, de megelőzésképpen is használhatjuk, így a kedvencek mancsai ellenállóbbak, egészségesebbek lesznek. A Napvirág Manufaktúra kifejezetten kutyák és macskák mancsainak ápolására kifejlesztett Mancs kréme olyan organikus összetevőkből áll, mint a shea vaj, és a körömvirág olaj. Az előbbi adja a krém alapját, mely gazdag A és E vitaminban, erős gyulladáscsökkentő hatással bír, a körömvirág olaja pedig egy regeneráló, sebgyógyító olaj, melynek a bőrre gyakorolt jótékony hatása köztudott.

Ápold, szeresd kedvenced, a Napvirággal!

Látogass el környezetkímélő,
hulladékmentes webáruházunkba!
www.napviragszappan.hu