Szinte mindenki imádja a Nutellát, de az ára elég borsos, és tele van tartósítószerrel. Az alábbiakban egy könnyen elkészíthető receptet mutatunk be, ami garantáltan a család kedvence lesz.

Az alábbi hozzávalókból két üveg mogyorókrém lesz.

  • 30 dkg török mogyoró
  • 40 dkg tejcsokoládé felolvasztva
  • 3 evőkanál porcukor
  • 5 evőkanál mogyoróolaj, repceolaj vagy bármilyen semleges ízű olaj
  • 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
  • 1 vanília rúd kikaparva

Először pirítsuk meg a török mogyorót a sütőben. A legnagyobb fokozaton, óvatosan, hogy meg ne égjen. Én 10 percig szoktam 250 fokon grillezni, közben egyszer átforgatom.

A forró mogyorót borítsuk egy tiszta konyharuhára, tekerjük össze, és kezünkkel átdörzsölve-mozgatva könnyen eltávolíthatjuk a mogyoró héját. (nem baj, ha egy kevés rajta marad, így még jobb lesz íze.

Tegyük a mogyorót egy turmixgépbe, majd adjuk hozzá az olajat. Érdemes ilyenkor egy kicsit átturmixolni, mert könnyebben pépesedik a későbbiekben.

Ezután tegyük hozzá a gőz fölött felolvasztott csokoládét, a kakaóport, a vaníliát és a porcukrot, majd turmixoljuk össze.

Kis üvegekbe öntsük még melegen, és hűtőben tároljuk fogyasztásig.

Akinek ez a recept túl édes, kipróbálhatja fele-fele arányban tej és étcsokoládéval. A porcukor helyettesíthető steviával, vagy nyírfacukorral esetleg juharsziruppal is.