Nagyon könnyű elveszni az élet zűrzavarában, felelősségeiben és céljaiban. Ha már egyszer elárasztott bennünket, nagy a kísértés, hogy megfeledkezzünk róla és halogassuk azt, ami szívünknek a legdrágább. Rájöttem, nagyon sokat segít az, ha állandóan azt kérdezem magamtól: „Mi a fontos valójában?”- teszi fel a kérdést Dr. Richard Carlson, a Ne csinálj bolhából elefántot című könyvében, melyben nagyon egyszerű és könnyen megfogadható tanácsokat ad a mindennapi stressz kezelésére. Nézzünk párat ezekből, a teljesség igénye nélkül.

Szóval, mi a fontos valójában az életemben?

Kora reggeli gyakorlatom része, hogy feltegyem magamnak ezt a kérdést. Segítségemre van abban, hogy rangsorolni tudjam a dolgokat. Emlékeztet arra, hogy rengeteg felelősségem ellenére, hogy választhatok, az én életemben mit tartok a legfontosabbnak és hová irányítom a legtöbb energiát – elérhető vagyok-e a gyermekeim és a feleségem számára, írok-e, csinálom-e lelki gyakorlataimat stb.

Annak ellenére, hogy túlságosan egyszerűnek tűnik, úgy vettem észre, iszonyatosan nagy segítség abban, hogy ne térjek le a helyes útról. Amikor rászánok egy pár pillanatot arra, hogy felidézzem, mi fontos valójában, olyankor jobban tudok a jelenre koncentrálni, kevésbé rohanok, és az, hogy igazam legyen, elveszti varázsát. Viszont, ha megfeledkezem arról, mi a legfontosabb, gyakran rosszul rangsorolom a dolgokat és megint csak elveszek saját ügyeim sokaságában. Kivágtázok az ajtón, sokáig dolgozom, türelmetlen vagyok, elhagyom a gyakorlataimat, és más olyan dolgokat is csinálok, melyek ellentétben állnak életcélommal.

Ha rendszeresen rászánsz egy percet arra, hogy ellenőrizd magad és feltedd a kérdést: „Mi fontos igazán?”, arra fogsz rájönni, hogy néhány választásod ellentétben áll kitűzött céljaiddal. Ez a stratégia abban segíthet, hogy tetteidet egy sorba állítsd céljaiddal és felbátorít arra, hogy tudatosabb, szeretetteljesebb döntéseket hozzál.

Hallgass a szívedre

Hányszor mondtad magadban egy megtörtént eset után: „Tudtam, hogy meg kellett volna tennem”? Hányszor tudsz valamit ösztönösen, de „kigondolkodod” magad belőle?

Ha hallgatsz a szívedre, az azt jelenti, hogy figyelsz és bízol abban a halk belső hangban, amelyik tudja, hogy mit kell tenned, milyen tetteket kell végrehajtani, vagy milyen változtatásokat kell életedben alkalmazni. Sokan nem hallgatnak erre a belső hangra, mivel attól félnek, hogy átgondolás nélkül nem lehet valamit tudni, vagy pedig attól, hogy a szabályos annyira nyilvánvaló lehet. Ilyesmiket mondunk magunknak: „Ez nem lehet helyes” vagy „Ilyesmit nem tehetnék”. És amint beengedjük a gondolkodó agyunkat a képbe, kimagyarázzuk magunkat belőle. Korlátainkért vitatkozunk, és azok a miénk lesznek.

Ha túlteszed magad azon a félelmeden, hogy a szíved helytelen választ ad, ha megtanulsz bízni benne, akkor életed azzá a varázslatos kalanddá válik, melynek lennie kell. Ha bízol a szívedben, az olyan, mintha lerombolnád az öröm és a bölcsesség elé állított korlátokat.

Ha nem szoktál bízni az ösztöneidben, kezdd azzal, hogy biztosítasz magadnak egy nyugodt pár percet, hogy kitisztítsd az agyad és hallgass. Mellőzz és űzz el minden megszokott, saját érdekeid ellen dolgozó gondolatot, mely felötlik benned, és csak azokra a nyugodt gondolatokra figyelj, melyek kezdenek előbukkanni. Amikor észreveszed, hogy szokatlan, de szeretetteljes gondolatok jelennek meg az agyadban, jegyezd meg őket és cselekedj. Például, ha az ötlik fel benned, hogy írj, vagy felhívj valakit, akit szeretsz, tedd azt. Ha szíved azt sugallja, hogy kicsit lassíts le vagy szakíts egy kicsivel több időt magadra, próbálkozz meg vele. Ha valamire figyelmet kell fordítanod, fordíts rá figyelmet. Meg fogod látni, hogy amikor az ösztönöd üzeneteket küld, és te tettekkel válaszolsz rá, általában pozitív, szeretetteljes élményekben lesz részed jutalomképpen. Még ma kezdj el a szívedre hallgatni és egy egészen más világ tárul fel előtted.

Légy nyitott arra „ami van”

Sok filozófia egyik legalapvetőbb spirituális elve az az elmélet, hogy tárjuk ki szívünket annak, „ami van”, ahelyett az elgondolás helyett, hogy az életnek egy bizonyos módon kell folydogálnia. Ez az elmélet nagyon fontos, mivel legtöbb belső harcunk abból a vágyból ered, hogy ellenőrzésünk alatt tartsuk az életet, és más legyen, mint amilyen. De az élet nem mindig (sőt ritkán) olyan, amilyennek mi szeretnénk – egyszerűen olyan, amilyen. Minél inkább megadjuk magunkat a pillanat igazságának, annál nyugodtabbak lesznek a gondolataink.

Amikor előre kialakított elméletünk van arról, hogy az életnek milyennek kéne lennie, akkor ez befolyásolja azt a lehetőségünket, hogy élvezzük vagy tanuljunk a jelen pillanatból. Meggátol abban, hogy becsüljük azt, amit csinálunk, amely lehet, a nagy ébredés lehetősége lenne.

Ne reagálj egy gyerek panaszkodására vagy a házastársad helytelenítésére, inkább tárd ki a szíved és fogadd el a pillanatot úgy, ahogy van. Nyugtázd, hogy nem pontosan úgy cselekszenek, ahogy te szeretnéd. Vagy ha egy munkádat visszautasítják, ne érezd magad megverve, nézd meg, tudod-e azt mondani: „Na, visszautasítás. Legközelebb úgy csinálom, hogy jóváhagyják.” Vegyél egy mély levegőt és enyhíts a reakciódon.

Így tárd ki a szíved, ne tettesd, hogy élvezed a panaszkodást, helytelenítést, sikertelenséget, hanem lépj túl rajta – és nyugtázd magadban, hogy az élet nem úgy működik, ahogy te eltervezted. Ha meg tudod tanulni, hogy a napi élet nehézségei közepette is kitárd a szíved, hamarosan rá fogsz jönni, hogy sok dolog, ami eddig mindig zavart, már nem gond többé. Távlataid elmélyülnek. Amikor azzal küzdesz, hogy melyikkel harcolj, az élet majdnem olyan csata lesz, mint egy pingpongmeccs, ahol te vagy a labda. De ha megadod magad a pillanatnak, elfogadod azt, ami van, nyugtázod, békésebb érzések kezdenek a hatalmukba keríteni. Próbáld ki ezt a technikát kisebb kihívásokon, melyekkel szembe kell nézned. Fokozatosan képes leszel nagyobb dolgokra is kiterjeszteni. Ez valóban hathatósabb életforma.

Törődj a magad dolgával

Eléggé nehéz dolog békés életet teremteni, ha gondolatainkkal, eredményeinkkel, a való élet problémáival, a szokásainkkal és az élet ellentmondásaival és összetettségével foglalkozunk. De amikor úgy érzed, hogy mások dolgaival kell foglalkoznod, célod, hogy nyugodtabb életet élj, gyakorlatilag lehetetlenné válik.

Hányszor kapod magad azon, hogy ilyeneket mondasz: „A helyében én ezt nem tenném”, vagy „El sem tudom hinni, hogy ezt tette,” vagy „Hát mit képzel?” Hányszor válsz elkeseredetté, zaklatottá, idegessé, nyugtalanná olyan dolgok miatt, melyeket nemcsak, hogy nem tudsz irányítani, vagy segíteni rajta, de nem is a te dolgod?

Ez nem előírás arra, hogy ne segíts az embereken. Hanem inkább az, hogy tudd, mikor segíts, és mikor hagyj békén valakit. Én régebben az a fajta voltam, aki kérés nélkül ugrott és segített. Erőfeszítéseim nem csak nem hoztak gyümölcsöt, de csaknem sohasem értékelték őket, sőt néha még zokon is vették. Azóta, hogy kigyógyultam abból, hogy túlságosan belebonyolódjak más ügyeibe, az életem sokkal egyszerűbbé vált. Most, hogy nem szólok bele ott, ahol nem akarják, sokkal hasznosabb a segítségem, amikor felkérnek, vagy ha igazán szükség van rám.

Ha magad dolgával törődsz, az sokkal messzebbre mutat annál, mint hogy elkerüld a kísértést, hogy mások ügyeit megoldd. Ez magába foglalja a hallgatózást, pletykálást, más háta mögött beszélést, valamint a többiek analizálását és megpróbálni őket kiismerni. Az az egyik legfőbb oka annak, hogy mások gyenge pontjaira és problémáira összpontosítunk, hogy ne kelljen magunkba néznünk.

Amikor azon kapod magad, hogy olyan dolgokba bonyolódtál, amihez valójában semmi közöd, gratulálj magadnak, ha bölcsen vissza tudsz vonulni. Nagyon rövid idő alatt iszonyatos mennyiségű extra energiát szabadíthatsz fel arra, amire igazán fontos vagy szükséges odafigyelni.

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!