A kollagén szerepéről dióhéjban

A kollagén a csontok, porcok, szövetek és izmok fő alkotóeleme, egy „univerzális ragasztó”, mely gyakorlatilag egyben tartja testedet. A szervezet szuper fehérjéje, mely nélkül körmeid töredezettek, bőröd és izmaid rugalmatlanok lennének, szerveid pedig nem működnének megfelelően. Ahogyan említettem, ez az anyag szerencsére mindannyiunkban megtalálható. A rossz hír viszont az, hogy 25 éves kor felett a kollagéntermelés folyamatosan lassul, a kollagénszint csökken. Ez évente 1-2%-ot jelent, tehát 50 éves korunkra szervezetünk kollagén-tartalmának akár 50 %-át is elveszíthetjük. Ennek legszembetűnőbb „mellékhatása” a ráncok megjelenése, a bőr megereszkedése, valamint a haj ritkulása. Ez a nélkülözhetetlen fehérje tehát egy igazi csodafegyver, mely hatékonyan felveszi a harcot az öregedés jeleivel.

Ezek után nem kérdés, hogy szervezeted természetes kollagénszintjét érdemes felturbóznod!

 De hogyan tedd mindezt?

 

Kollagén termékek, melyek valóban működnek

Egyes ételek tartalmaznak kollagént, ilyen például a tojás, a kocsonya, a sertés- és a csirkebőr. Sajnos azonban fogyasztásuk nem mindig elegendő ahhoz, hogy szervezetedbe bevidd a megfelelő mennyiséget. Ez a létfontosságú protein belsőleg alkalmazva, például kollagén ital vagy por formájában fejti ki legjobban hatását.

Kollagén ital: miért jó a szervezetednek?

A kollagén molekulák túl nagyok ahhoz, hogy a bőrön keresztül maradéktalanul felszívódjanak. Igazán kényelmes és hatékony megoldás a folyadék formában történő fogyasztás. A kollagén italokban található, úgynevezett hidrolizált változat (kollagén peptidek) a szervezet számára könnyen lebontható és emészthető, így az értékes hatóanyagok gyorsan felszívódnak és új kollagén előállítására ösztönzik testedet. Íze a legtöbb esetben inkább semleges, bármilyen italba belekeverhető, de önmagában is fogyasztható. Az eredmény igazán látványos lehet: feszesebb bőr, erősebb körmök, egészségesebb haj, porcok és ízületek.


Honnan tudod beszerezni?

A drogériák polcain keresgélve is találhatsz folyékony (és más állagú) készítményeket, ezek viszont sok esetben nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Adagonként legalább 5000 mg kollagén peptid szükséges ahhoz, hogy valóban érzékelhető legyen a változás. Ennél alacsonyabb hatóanyag-tartalmú terméket semmiképpen se válassz! Ha otthonról szeretnél vásárolni, számos webáruház kínálatából szemezgethetsz, azonban, ha nem akarsz csalódni, ilyenkor is érdemes körültekintőnek lenned!

A biofitt.hu magas hatóanyag-tartalommal, 5000 és 10 000 mg-os kiszerelésben kínálja termékeit. Az általuk forgalmazott Swedish Nutra kollagén egy svéd prémium márka, melyben bátran megbízhatsz. A csomagolás minden szükséges információt tartalmaz, a fehérje típusáról, valamint a pontos összetevőkről is tájékozódhatsz (ellentétben bizonyos „no name” készítményekkel). A termékek koncentrált formában tartalmazzák a hatóanyagokat, melyek közel 100%-ban hasznosulnak. A kollagén mellett olyan értékes összetevők is megtalálhatóak bennük, mint például a hialuronsav, B5, B6- illetve C-vitamin (utóbbi nagymértékben segíti a kollagén felszívódását). Glutén- és GMO-mentesek, mesterséges színezéket nem tartalmaznak, így biztonságosan beépíthetők az egészségtudatos életmódba.

Válassz minőségi kollagén terméket,
élvezd sokáig bőröd és szervezeted fiatalságát!

További információ és megrendelés:
biofitt.hu
E-mail: info@biofitt.hu