- Látom, ízlett a pörkölt - mosolygott az öreg papra Ica, a kacérfenekű nővér, mikor elvette előle az üres tányért. - Ma igazán megérdemli a nagyfröccsöt atya, - mondta Ica, de hirtelen elsietett, mert valami ribillió hallatszott a tálaló felől. Kiderült, hogy az ideggyenge Takó úr veszekedett az ablak melletti helyért, amit állítólag Forrai ezredes őrá testált. Most meg éppen az orra előtt ült oda az a pimasz Keller.

Utazni jó. Talán nem vonja senki kétségbe ezt a kijelentést. Bár sokunk környezetében él olyan ember, aki nem igazán hagyta el szülőhelyét, vagy több évtizede választott lakhelyéről soha nem távozott néhány kilométernél távolabb. Mégis, a többség, akik sokan, sokfelé eltávolodtunk már otthonunktól, valljuk, utazni igazán jó. Kétségtelen, hogy már az utazáshoz való készülődés is felkavarja a megszokottság petyhüdt állóvízét, s a berozsdásodott gondolatok csikorogva várják a kenőanyagot, a rutinszerű mozdulatok, kiszámított lépések vágyódnak, hogy kicsit odébb, kicsit távolabb landoljanak az eddig beidegződöttnél. Minden, a hétköznapitól való eltávolodás egyfajta új impulzuskeresés, borzongani, igazulni vágyás is egyben. Készülődés egy ismeretlen felé: gyermeki izgalom szállja meg az utazni vágyót. Vajon azt kapja-e élményben, látványban, amire vágyott, amiről olvasott? Igyekszik hát mindenre gondolni, ami csak szükséges lehet az utazás alatt: térkép, szótár, gyógyszer, sebkötöző, vízmelegítő, s még ezernyi pra

A fiú élete egészen hétköznapi módon indult. Egy dolog volt furcsa: csakis repülőgépekkel akart játszani. Aztán megfejtették ennek az okát...

Annak idején Farkas Teri néni volt az egyetlen bába a faluban. De nem ám vasorrú, mint a népmesében, hanem öreg tudósasszony, akinek a kezében majd a fél falu apraja-nagyja sírt fel, miután világra segítette, de tudta a fák, bokrok s rétek adta orvosság titkait is. A faluban becsülték, mert nemcsak nyugodt, hanem határozott is volt, s ha kellett, rögvest orvosolta a természet apró tévedéseit is; ha túl korán küldte világra a kis ártatlant, vagy torz hibát vétett, ezeket is feledtette a család könyörgésére. Az ilyen eltévedt angyalkát is szentelt földbe temették, mert Teri néni megkeresztelte őket. Nem volt gond, mert a házaknál a szenteltvíz kéznél volt. Tudta a szükségkeresztelés módját, mert a plébános úr régen kioktatta, és arra is, hogy tartsa be a bábaság írott és íratlan szabályait. Az egyébként is a kisujjában volt, mert anyjának már süldőlány korától segédkezett.

Áldassék a kéz, amely az első lugast, az árnyat adó, madárdalos, szépséges és illatos, szűrt napfénnyel és indákkal teli, árnyas pihenőhelyet megalkotta, ahol testet ringató, szívet-lelket nyugtató lágy szellő, meleg fuvallat szalad át a lombok között, ahol révedezni, merengeni jó.

Egyik pillanatról a másikra eltűnt az egészségem, avagy a vélt egészségem. Nem is gondoltam komolyabb dologra, amikor éreztem, hogy kicsit melegebb a homlokom. Megmértem test-hőmérsékletem, kicsit csodálkoztam, mert lázas voltam. Később még magasabb lett a lázam. Dolgoztam keményen, mert határidős munkám volt. Igazán arra gondoltam, valami kis megfázás, de a láz alapvetően nem ment le és kb. egy hétig így éltem, hol alacsonyabb, hol magasabb lázzal. Ez hiba volt, mert a lázzal foglalkozni kell, jelez valamit.

Sokkal többet, mint gondolnád...

Még jó, hogy a gyámom és nagybátyám, Vidor Károly kereskedő, a nagymama után itt örökölt egy rogyadozó házat a Bodza utcában. Legalább volt hol laknunk, mióta leégett Pesten az üzletház a raktárral. Mikor a tűzvész másnapján Karcsi bácsit elvitte két detektív, a cselédség szétszéledt, mire Ica néni, a bácsikám fiatal felesége, akit nemrég vett el, migrént kapott. Ez azt jelentette, hogy a homlokán egész nap vizes kendővel pihegett a szalonban. Néha csengetett, s szitkozódott, mert elfeledte, hogy már nem jön a cseléd. Pedig Ica nénit csinos fehérnépnek mondták, s a házban nem is csodálták, hogy a kereskedő vénségére megvadult. Egyszer a ház előtt snúroztunk, mikor Ica néni Bertával, a lányával a Duna korzóra indult sétálni. Ahogy kiléptek a kapun, a részeg szenes utánuk nézett, cuppogott, s a viceházmesterre kacsintva megjegyezte: – Jó kis dög!

Életünket születéstől a halálig át- meg átszövik a találkozások. A beszűkült, csak a technikára épülő virtuális kapcsolatokat felválthatja a közvetlen, személyes kontaktus, hiszen a nyári hónapok, a szabadságolások, a kirándulások, túrák ideje alkalmas maradandó élményekre, találkozásokra. Vannak, amelyeket másnapra már el is felejtünk, s vannak olyanok, amelyek örökre beivódnak lelkünkbe, s melyek meghatározzák egész életünket. Nem csak szerelmekről beszélhetünk, hiszen minden emberi találkozás során adunk, s magunk is kapunk valamit. Valamivel gazdagabbak leszünk úgy, hogy közben adunk. Egy szót, egy gesztust, egy érzést, egy ölelést, egy hangulatot.