A rózsák szaporítása, dugványok segítségével nagyon egyszerű, a siker titka azonban a burgonya!

A dugványok végét ültetésük előtt helyezzük egy burgonyába vájt lyukba. A burgonya ugyanis állandó nedvességet biztosít a dugványok számára mindaddig, amíg azok gyökeret nem eresztenek.

1. Először is keressünk a kertben egy olyan helyet, amelyik többnyire árnyékos egész nap. Ássunk egy kb.15 cm mély gödröt és tegyünk bele 5-6 cm homokot.

2. Válasszunk egy kb. 23 cm-es, ceruza vastagságú szárat, melyet szaporítani szeretnénk. Úgy tartják, hogy az a dugványra érett rózsa szár, melyről a tövisét le lehet törni, anélkül, hogy az eltörne, vagy a szár héja sérülne. Igyekezzünk minél fiatalabb, lehetőleg ez évi szárat választani a szaporításra.

3. A szaporításra szánt rózsa szárat a rügy alatt vágjuk el, mert ebből fog majd kifejlődni a dugványunk gyökere. Távolítsuk el a szárról a tüskéket és a leveleket egyaránt.

4. Az így előkészített és a burgonyába beledugott dugványt tegyük az kiásott gödörbe és fedjük be a föld kétharmadával, vigyázva arra, hogy a burgonya a homokos részbe kerüljön. A levegő kiszorítására a burgonya körül nyomkodjuk körbe a homokot.

5. A homok fölé helyezzünk virágföldet, vagy fekete földet, mely gazdag tápanyagokban, esetleg egy kevés trágyával keverve. Egész nyár folyamán igyekezzünk nedvesen tartani a dugvány körüli földet, így novemberre már gyökeres dugványunk lesz, készen az átültetésre.