Eddig úgy tudtuk, hogy a hagyományos cigaretta egészség károsító hatását a cigarettafüstben levő vegyületek okozzák, de a legújabb kutatások bebizonyították, hogy az e-cigarettából kipárolgó gőz hatására a sejtek gyulladáskeltő fehérjéket bocsátanak ki .Ez tovább súlyosbítja a stresszt a sejtekben, károsodást idézve elő – ez pedig többféle szájüregi betegséget idézhet elő.
Azt, hogy kinek mennyire károsodik az ínye és a szájürege, az e-cigaretta használatának gyakoriságától függ.
Az e-cigaretta hatását vizsgáló kutatás folyamán emberi (nem dohányzó) ínysejteket e-cigaretta gőzének tettek ki. Arra az eredményre jutottak, hogy az e-cigarettában levő ízesítő anyagnak is nagy szerepe van a sejtek károsításában.
Az ízesítő vegyületek – még jobban, mint a többi kémiai anyag – súlyosbítják a sejtkárosodást, ráadásul az e-cigaretta nikotint is tartalmaz, amiről eleve ismert, hogy hozzájárul az ínybetegségekhez.
Dohányosok figyelem! Az e-cigaretta is károsítja az ínyt!
Az elektronikus cigaretta egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fiatalok körében, nő a tábora a dohányosok és az ex-dohányosok körében is, azért, mert egészségesebb választásnak tartják, mint a hagyományos cigarettát. Úgy tűnik, ez nem így van!