A gerinc a test központi része, összeköti az izom és csontrendszer különböző területeit, ezáltal vagyunk képesek ülni, állni, járni és bármiféle mozgást végezni. A gerinc az ember vázrendszerének egyik legfontosabb tagja, lényeges tartó és támasztó szerepet tölt be. 33, egymáson elhelyezkedő csigolyából áll. A gerinc középső részén húzódik a gerinccsatorna, teret biztosítva a gerincvelőnek és az abból kilépő idegeknek.
A gerincünket nem szabad csupán tartó szerepével azonosítani, hiszen szerves egységet alkot a szervezet összes részével, kapcsolatban áll az idegrendszerrel, a keringéssel és természetesen az anyagcsere-folyamatokkal is. A gerinc állapota, megbetegedései kihatással vannak a mozgásszervrendszer állapotára, de hozzájárulhatnak a bőr, az izom és különféle szervi, keringési, érzékszervi problémák kialakulásához, illetve számtalan más panaszhoz is. Ezért a kiropraktika módszerében a gerinc rendezettsége központi helyet foglal el, blokkjainak feloldása a szervezet egészséges működéséhez elengedhetetlen.
Nagyon sok ember azért kerüli a csontkovácsokat, a kiropraktikai kezeléseket, mert fél a sérülésektől, maradandó károsodásoktól, netalán attól, hogy „kitekerik a nyakát” stb. Ezen félelmek eloszlatása céljából álljon itt pár szó a kezelés helyes és biztonságos menetéről.
A kiropraktikai kezelés biztonságos véghezviteléhez 5 dolog szükséges:
1. Diagnózis felállítása, amely megtekintés, tapintás és kikérdezés útján történik. A diagnózis felállításához szükséges a képalkotó eljárások igénybevétele (röntgen, CT, MRI) is. A folyamat során különféle neurológiai és ortopédiai vizsgálat is igénybe vehető. Lényeges pont a kezelés ellenjavallatainak kiszűrése is (pl. előrehaladott csontritkulás vagy csontrák esetén)
2. „Lágyrész” technika” segítségével a gerinckörnyéki izmok alapos fellazítása, amellyel a kezelés biztonságossá, könnyebben kivitelezhetővé és kevésbé fájdalmassá tehető.
3. Mobilizáció – alkalmával az ízületek mozgatása, a blokkban résztvevő izmok feszültségeinek nyújtásokkal és mozgatással történő oldása történik.
4. Manipuláció – az elmozdult ízület, csigolya helyretétele, a blokkok megszüntetése.
5. Visszaellenőrzés követ minden kezelést annak érdekében, hogy valóban helyrekerült-e az ízület.
Minden szervünk képes gyógyulni, és alapvetően törekszik a gyógyulásra, és ez alól a gerincünk sem kivétel. Még ha ehhez időnként kisebb-nagyobb segítségre is szüksége van.
A „gerincvelői reflexív”
A gerinc blokkjainak feloldása által (ha nem szerepel más ok is a háttérben) a hozzá tartozó szerveknél, szöveteknél lehetővé válik az egészséges működés. Ezt a kapcsolatot „gerincvelői reflexív”-nek nevezik.
A gerinc ízületeiben létrejövő ún. ízületi blokkok (amelyek a csigolyatest egy vagy több irányú mozgáskorlátozottságát jelentik, és sokszor a csigolyatest valamilyen irányú elmozdulásával is együtt járnak) szervi működési zavarokhoz járulhatnak hozzá! A háti 6-os csigolya blokkja például gyomorpanaszokat okozhat, a nyaki 2-es csigolya blokkja látás- és hallászavarokat idézhet elő, míg a nyaki 7-es csigolya blokkja a pajzsmirigy rendellenes működéséhez járulhat hozzá. Azonban szervi megbetegedések esetén nem minden esetben a gerinc a hibás.
Kezelések
E módszer főként a különféle mozgásszervi panaszokkal, derék-, nyak- és fejfájással küszködőknek segít, de a szervi problémák kezelésében is komoly szerepet játszhat. A mozgásszervi problémákon túl gyógyítható vele a sérv és a gerincferdülés, megszüntethetők a menstruációs panaszok, az emésztési panaszok, a gyomorbántalmak, az allergiák, a látási rendellenességek vagy akár a szívtájról kiinduló, nem szervi eredetű fájdalmak is. A segítségért fordulók 70%-a derék- és hátfájás miatt keres fel szakembert.
A kiropraktikai kezelés a csigolyák közötti ízületek feszültségének specifikus és pontos korrekciójából áll. Ily módon a beszűkült ízületi tartomány felszabadul, ismét működőképessé válik, és a beszűkülésből eredő helytelen izom- és szervszabályozási zavar gyakran megszűnik. A kezelés végén a helytelen tartás és az esetleges helytelen terhelések, kóros használat korrigálására személyre szabott tanácsot kap a beteg.
PhD Chang Ha Suh, a Coloradói Egyetem gerinccel foglalkozó biomechanikai szakértője a következő nyilatkozatot tette közzé:
„…a csigolyaízület elmozdulása, blokkjai idegrendszeri rendellenességekhez vezetnek azáltal, hogy a gerinc szerkezeti meghibásodását okozzák, és így alapvető változásokat hoznak létre az egészséges szervezetben.”
A kezelés célja nem elsősorban a fájdalom csillapítása vagy a tünetek enyhítése, hanem az elcsúszott csigolyák korrigálásával az idegrendszer tehermentesítése, az idegi kommunikáció helyreállítása, és ezáltal a szervezet, illetve a konkrét szervek öngyógyító erőinek aktivizálása.
Ha a fájdalom vagy a tünetek már néhány kezelés után enyhülnek is, a gyógyítási folyamat még nem feltétlenül fejezhető be, azért sem, mert a rejtett és kevésbé látványos zavarok a felszíni fájdalom elmúltával még nem oldódnak meg.
A gyógyulási szakaszok hossza az egyéni állapottól függően változhat. Az edzésterv vagy a diéta eredményességéhez hasonlóan a szövetekben végbemenő minden változás is időbe telik.
Megelőzés
A gerinc vizsgálatának diagnosztikai szerepe van, hiszen a fent említettek alapján a gerinc már jóval azelőtt jelezheti egy szerv meggyengülését, funkcionális zavarát, mielőtt a képalkotó eljárások és vérvizsgálati eredmények által kimutatható lenne a probléma.
A megelőzés szempontjából a rendszeres ellenőrzésnek és az időnkénti kezeléseknek van értelme, hiszen a csigolyák feszültsége, apró elcsúszása és hibás működése nem feltétlenül vezet azonnal a szervezet irritációjához és fájdalmas tünetekhez. Csak jóval később jelennek meg a panaszok, akkor, amikor a probléma már régóta fennáll, és a szervezet szabályozási, korrigálási képessége a végét járja. A jól képzett szakember rendszeres kezeléssel és egyidejű vizsgálattal képes még azelőtt megállapítani és korrigálni a zavart, mielőtt az izom-, szerv- és ízületi rendszerben jelentős és kóros elváltozások következnének be.
A módszer mindenkinek ajánlott, aki egészséges szeretne lenni, vagy maradni. A rendszeres kezelések megelőző és életminőséget növelő hatása magáért beszél.
Váradi Tibor
és a Napfényes Gyógyközpont munkatársai
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!