Annyira mindennapos, annyira hétköznapi jelenség, hogy csak ritkán tudatosítjuk magunkban hatalmas jelentőségét. (Talán csak akkor kezdjük el értékelni zöldben pompázó domb- és hegyoldalainkat, amikor Horvátországból hazatérőben szembesülünk a Dinári-hegység tengerre néző oldalának vigasztalan kopárságával, ami jórészt a középkori Velence meggondolatlan erdőirtásának eredménye.) Hogy jobban tudjuk becsülni az erdőket, vegyük sorra, hogy miért pótolhatatlanok az emberiség, sőt az egész földi élővilág számára.
1. Oxigént termelnek: az évente légkörbe jutó oxigénnek kb. a felét. (Nagyjából ennyit termelnek a tengerekben élő növényi planktonok is.)
2. Szén-dioxidot vonnak ki a légkörből, csökkentve ezzel az üvegházhatást. (Sajnos az emberiség fokozódó kibocsátása következtében minddel nem bírnak el, ezért melegszik Földünk légköre, változik az éghajlat.)


3. Lejtős területeken megfogják a talajt, csökkentve ezzel az eróziónak és a folyók, tavak eliszapolódásának veszélyét.
4. Biztosítják a hegy-, illetve domboldalakra zúduló esővíz lassúbb lefolyását, jelentősen mérsékelve az árvízveszélyt.
5. Folyamatos párologtatásukkal növelik az általuk fedett területre hulló csapadék mennyiségét.
6. Élőhelyül szolgálnak növény- és állatfajok millióinak.
7. Nélkülözhetetlen nyersanyagokat (legfőképpen fát!), gyógy- és tápláléknövényeket, gombát, vadhúst biztosítanak az emberiségnek.
8. A természetközeli, kevéssé háborgatott erdők lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra, a feltöltődésre, az erdei életközösségek és az egész erdő tanulmányozására, a teremtésben működő szervezettségre, összhangra való rácsodálkozásra.
Ezeket olvasva talán többekben felmerül a kétely, hogy kissé el van túlozva az erdők szerepe, jelentősége, ám ez nem így van! Szinte minden korábbi vagy jelenlegi társadalmi összeomlásban jelentős vagy döntő szerepet játszott az erdők kiirtása: gondoljunk csak a húsvét-szigetiekre, a grönlandi vikingekre, a majákra vagy napjaink Haitijére.
Az sem véletlen, hogy az erdővel rendelkező fejlett országok többségében féltékenyen vigyáznak erdeikre, még az olyan sűrűn lakott, művelhető területekben roppant szűkölködő állam is, mint Japán, amelynek erdősültsége 70% körüli.
Nagyon kellene hát becsülnünk erdeinket, udvarias, tapintatos vendégként viselkedve hallgatag, de élő fái közt: sajnos nem ezt tapasztalni! Gyakran találkozni bántóan zajos, mindenen átgázoló csoportokkal, máskor pedig embertársaink erdőt megbecstelenítő szennyével, hulladékával: kiselejtezett hűtők, gáztűzhelyek, babakocsik, üvegek, műanyagpalackok, építési törmelék hevernek a bokrok alján, fák tövében, gödrök mélyén. Vannak indulatos, a természetet szerető, féltő emberek, akik ilyen esetekkel találkozva első haragjukban megkorbácsolást, kézlevágást és egyéb drákói rendszabályokat emlegetnek, én azonban csak szomorúságot és sajnálatot érzek: sajnálom az erdőt, hogy ezt tették vele, és sajnálom az elkövetőt, hogy képes volt megtenni. Milyen sivár lehet annak a lelkivilága, aki képes a szépet, a természetest így elrondítani!  Mennyire hiányozhat belőle a felelősségérzet saját, az utódai, illetve az egész emberiség jövője iránt!
Társadalmunk jelenlegi állapotában valóban fontosak az erdőket védő, kellő szigorúságú rendszabályok, a rendszeres ellenőrzés, a büntetés, de közben folyamatosan törekednünk kell arra, hogy a megfontolt, célirányos nevelés, felvilágosítás révén, hosszú távon ezekre ne legyen szükség.
Reméljük, idővel mindenki úgy tekint az erdőkre, ahogy azok azt megérdemlik: mint a Teremtés csodálatra méltó, nélkülözhetetlen részeire.

Zámbó Zoltán
Kővágóörs,
2018. szeptember 22.