Átkok - ha hiszel benne, működik is!

Az átok misztikus fogalom, rejtélyt, titkot sejtet. A szó hallatán megátkozott családok, halálba kergetett emberek, mindenkire veszélyt hozó gonosz tárgyak jutnak az eszünkbe. Ma úgy hisszük, mindez csak legenda, de vajon miért hittek benne régen annyian, és mitől működött?
Bizony mindenki átkozódik, akár szándékosan, akár csak ösztönösen. Könnyedén odavetjük egy hirtelen felindultság hevében, pedig csupán egy későn befutó vonat, egy lekésett busz, a rossz idő vagy a kötekedő főnök bosszant fel bennünket.
Persze nem hiszünk igazán benne, fel sem fogjuk, mit teszünk, pedig aki hisz az áldás hatalmában, tudja, hogy ennek ellenkezője is létezik.

Az átok valójában egy olyan mágikus cselekmény, amely a rosszakarat képzeletbeli kivetítésén alapul. Hogy működik-e vagy sem, az leginkább attól függ, hogy hiszünk-e benne. Pont ezért manapság elég nehéz valakire átkot szórni, mert szavaink nem hatnának el ellenségünk hitetlen lelkéig. Azonban mielőtt a tudomány és az értelem kivívta volna a maga jogait, a mítosz és valóság között elmosódott volt a határ. Az emberek hittek benne, hogy arra, akinek a nevét valamelyik ellensége ólomra, viaszba vagy agyagba írja, majd átkot mond a tárgy fölött, s végül eltemeti azt, biztos halál vár.
A keleti vallás egészen mást tartott az átkokról. Lényegük abban áll, hogy nem látunk át az illúziókon, vagyis nem természetfölötti törvényről, inkább saját öncsalásainkról van szó. Ha elhisszük az átkot, azzal be is teljesítjük.
A keresztény hitvilág azonban azt a meggyőződést vallja, hogy az ember eredendően kárhozatra van ítélve, hiszen az eredendő bűn - Ádám és Éva kiűzetése a paradicsomból -, az  egész emberiség további sorsát meghatározta.

Hogyan működik az átok?
Az átkok ősidőktől hozzátartoznak a papok és a varázslók pszichológiai fegyvertárához. Az átok működőképessége azonban nem az átokszóró képességét mutatja, hanem a megátkozott személy érzékenységét. Van, akin akkor fog a gonosz szó, ha feladja a reményt, és nem veszi fel a küzdelmet. A tudatalattin elhatalmasodó rettegés szétroncsolja a tudatot, különösen akkor, ha a szóban forgó személynek ráadásul még a lelkiismerete is rossz.
Vannak esetek, amikor az átok nem kötődik meghatározott személyekhez, hanem bárkire lesújt, aki valamilyen megbabonázott helyszínnel vagy tárggyal kapcsolatba kerül, vagy valamilyen rontással sújtott családba születik le.
Az átok elmondható halkan, sőt néha elég elsuttogni. De még a néma átoknak is lehet hatása, ha elég erős akarat áll mögötte. Persze elharsogható nyilvánosan is – a történelemben számos példa volt már erre: megátkoztak már gyilkost és királyt, bírót és tolvajt, házasságtörőt és remetét, de pápát és szentet is. Bizonyos közösségek ma is alkalmazzák a kollektív kiátkozást. Az „áldozattal” közlik a kiátkozás tényét, s ez azonnal hatni kezd a tudatára, a tudatalattijára, és ettől kezdve bármit tesz, valahogy összegabalyodnak a dolgai. Minden rosszra fordul, és ő egyre inkább kétségbe esik, nem érti mi történt vele, pedig az ok a saját lelkében keresendő. Kis idő múltán mindenkiben ellenséget sejt, idegei felmondják a szolgálatot, a szervezete legyengül, megbetegszik, és máris kész a baj. Hiszen ha valakire kimondják az átkot, azt a reménytől fosztják meg, és akitől elveszik a reményt, az meghal.

Hogyan védekezzünk az átkok ellen?
Az átkok és rontások elleni küzdelemnek megvannak a hagyományos eszközei: hagyma, fokhagyma, borostyán, tömjén, fejkendőre hímzett kereszt, megbabonázott és harisnyába dugott pénzérme, ruhába tűzött, fej nélküli varrótű, stb...
A népi elképzelés szerint a betegségeket is leggyakrabban egy átok, mégpedig a szemmel verés okozza. A szemmel verés a rontás, az ártó mágia legáltalánosabb módja, lényege, hogy valaki a puszta nézésével, szándékosan vagy akaratán kívül is ártani tud elsősorban a kicsi gyermeknek, fiatal állatnak azzal, hogy hosszan, erősen néz, közben szavakkal dicsér, megcsodál, amivel felhívja az ártó hatalmak figyelmét az ártatlan kisgyermekre vagy a védtelen jószágra. A szándékosan ártani tudó személyt boszorkánysággal is vádolták. Erre természetesen azonnal „ugrott” is az inkvizíció a középkorban, s máglyán végezte mindenki, akiről feltételezhető volt a boszorkányság.
Mint minden átkot, a szemmel verést is meg lehet előzni, például a még kereszteletlen kisgyereket nem mutatták meg idegennek, a keresztelésig szentelt gyertya égett mellette, rózsafüzért tettek a párnája alá, piros szalagot kötöttek a karjára, ágyára. Körülbelül egyéves koráig fordítva adták rá az inget. Ha az apa fáradtan érkezett haza, a kalapját dobta a kisbaba ágyára, hogy arra essen először a fáradt tekintete. Az újszülöttet nem volt szabad dicsérni, nehogy ezzel az ártó szellemek figyelme ráirányuljon, ellenkezőleg inkább azt kellett hangosan mondogatni, hogy milyen csúnya, életképtelen. Rontás ellen, jelképesen megköpdösték a kisgyereket, hogy a nyál távol tartsa a gonoszt.
A tudomány természetesen nem fogadja el az átok létezését. Ostoba babonaságnak, hiszékenységnek tartja. Az az ember pedig, aki hisz benne, csak a felelősséget akarja magáról elhárítani, hiszen ha egy átok sújtja, akkor ő nem tehet semmiről…
Ugyanakkor számtalan megmagyarázhatatlan történet bizonyítja, hogy igenis létezik a gonosz rontás. Túl sok egymásba kapcsolódó esemény, túl sok megmagyarázhatatlan haláleset, túl sok „véletlen” kíséri korunk átkokról szóló legendáit ahhoz, hogy legyintve továbblépjünk...