Sőreghy Zita az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorának műsorvezetője interjút adott a lapunknak. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a csinos műsorvezető az életben mennyire környezetbarát, és mennyire híve a fenntartható fejlődésnek illetve a zöld gondolatoknak.

 

- Hogyan és mikor kerültél a műsorba?
- Az OzoneNetwork TV 2011. november elsejétől közösségi médiaszolgáltatóvá vált. Ezzel egy időben elindítottuk a hétköznap esténként jelentkező Egyenlítő című vita- és vélemény műsorunkat. Nagyon örültem, hogy engem kértek fel a műsor a házigazdájának szerepére, hiszen a kamerán kívül is nagyon odafigyelek a környezetvédelemre.

- Mit érdemes tudni a műsorról?
- Az Egyenlítő című műsor minden hétköznap reggel 9-kor és este 10-kor jelentkezik 55 percben. Szakértőkkel, újságírókkal, zöld szervezetek képviselőivel, kutatókkal beszéljük meg a legfontosabb, vagy éppen a legaktuálisabb témákat. Vitatkozunk ezekről, illetve olyan témák is képernyőre kerülnek, amik meglepetésként szolgálnak az emberek számára. Megpróbáljuk az egyre divatosabbá váló környezetvédelem és zöld gondolatok témakörét könnyen fogyaszthatóvá tenni azzal, hogy amit csak tudunk, megpróbálunk az emberi oldaláról megközelíteni. Mennyibe kerül, beszerezhető-e, mennyivel lesz könnyebb az életünk azáltal, hogy használnak egy új fejlesztést. Illetve milyen befolyása van a környezetünkre azoknak a globális eseményeknek, amelyekről nem is gondolnánk, hogy egyébként a mindennapi életünket befolyásolják.

- Mondanál erre egy példát?
- Ilyen például a szén-dioxid lábnyom, amiről nagyon sokan nem tudják, hogy micsoda, miközben mindenhol találkozunk vele. Szinte minden termék valamilyen olajszármazékból készül, vagy valamilyen olajszármazékhoz köze van. Nézzük például a Zöld Újságot: a papír előállításához energiára van szükség. Ezt az energiát a legtöbb országban szénhidrogén meghajtású erőművekkel, vagy gázturbinás erőművekkel vagy olajpakurával működő erőművekkel állítják elő. A festék alapanyaga is kőolaj, és ahogy előállítják ezt a festéket az is egészen biztosan valamilyen kőolaj által működtetett géppel történik. Nem beszélve a papírszállításáról. A papírt valószínűleg kamionokkal szállítják, tehát szén-hidrogén meghajtású járművekkel. A nyomdából pedig az olvasókhoz, vagy az újságárusokhoz szintén diesel meghajtású járművekkel szállítják ki. Ebből a folyamatból is látszik, hogy az olvasó által kézben tartott újságnak is micsoda hatása van a környezetünkre. Engem tehát ez a környezeti hatás érdekel, amikor a műsoromban a vendégekkel beszélgetek.

- Szerinted hogyan lehetne csökkenteni a környezetszennyező anyagok hatását a Földre?
- Nagyon sok módon. Leginkább úgy, hogy az emberek nagy része tudatosan használja a környezetét.

- Ezt hogy érted?
- Például oda figyelünk, hogy mit eszünk, mit veszünk, mit használunk. Az élelmiszer honnan származik - a fővárostól 20 km-re termelték meg vagy a világ másik végéről kerül a boltokba.

- Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen csinos, fiatal lány számára ennyire fontos a környezetvédelem.
- Pedig igen, hiszen a környezetvédelem egyre divatosabb, és a fiatalok is egyre többet foglalkoznak vele. Gondoljunk csak bele, hogy az egyik nagy kereskedelmi tévé most futó tehetségkutató műsorában elektromos autót lehet nyerni. Ebből az következik, hogy egyre trendibbé válik a környezetvédelem. Ez pedig jó, mert ha valami divatossá válik, akkor gyorsan el fog terjedni. Ha ehhez egy kis tudatosságot is hozzá tudunk tenni, akkor elérhetjük a célunkat.

- Neked és az OzoneNetworknek van valamilyen konkrét célja?
- Igen, azt szeretnénk, hogy ha az OzoneNetwork, mint a magyar televíziós piacon a környezetvédelmet és a fenntartható fejlődést egyedüliként képviselő csatorna körül kialakulna az a nézői bázis, akik számára valóban fontos mi történik a Földön. Hiszen ez a csatornánk szlogenje is.

- Milyen visszajelzéseket kap a műsor?
- Rengeteg levél érkezik a nézőktől. Szerencsére többségük pozitív. Örülnek, hogy végre van egy műsor, és egy televízió, amely a környezetvédelemmel, a fenntartható fejlődéssel foglalkozik. Nagyon sokszor témajavaslatokat is kapunk.

- Melyik a te kedvenc adásod?
- Volt egy olyan adásunk, amiben a magyar kutyafajtákról beszélgettünk. Ez azért volt különösen érdekes számomra, mert a vendégek behoztak egy kuvaszt valamint egy komondort a stúdióba. Egy másik alkalommal pedig egy néhány hetes komondor volt a vendégünk. Ez mindig nagy élmény számomra. Vagy amikor az ökodivattal foglalkoztunk, és én is beöltöztem egy újrahasznosított zsák anyagból készült ruhába. Ami pedig a legközelebb állt a szívemhez, az azaz adás, amikor a természetfilmekről és a természetfotózásról beszélgettünk. Például ebben az adásban Tóth Zsolt Marcell, természetfilmes volt a vendégem, de igazi farkas is járt már az Egyenlítő stúdiójában.

- Mit gondolsz, a mai fiatalokat foglakoztatja a környezetvédelem?
- Én azt látom, hogy a mi generációnkat már megérintette a környezet megóvásának szele. Az edukáltabb társadalmi csoportoknak pedig kifejezetten fontos a fenntartható fejlődés ügye. Sokaknak teljesen természetes a szelektív hulladékgyűjtés vagy az energiatakarékosság, amely szintén a Föld megóvásának egyik alappillére. Én is és a szakértőink is azon a véleményen vagyunk, hogy a mostani általános iskolásokat arra lehetne nevelni, hogy cselekvő képesek legyenek és gondoljanak a jövőre. Úgy nőjenek fel, hogy odafigyelnek a környezetvédelemre. Olyan csatornákon kell kampányolni a környezetvédelem mellett, amelyek ezeket a fiatalokat érdeklik. Például a videóklippek, amik a mindennapi életükben fontos szerepet játszanak.

- A hétköznapokban te hogyan figyelsz a környezet megóvására?
- Amióta megy a műsor, azóta én is rengeteg dolgot tanultam. Azt veszem észre magamon, hogy egyre inkább odafigyelek az olyan apró csetlő dolgokra a hétköznapjaimban, amikről sokat beszélünk a műsorban is. Ilyen a szelektív hulladékgyűjtés, vagy hogy nem folyatom a vizet ok nélkül. Anyukám például most már pohárral öblöget a fogmosásnál. Ezen kívül figyelek arra, hogy ne hagyjam a konnektorban a különböző elektronikai eszközöket, lekapcsolom a villanyt ott, ahol nem használom. Letekerem a termosztátot, és nem fűtök feleslegesen.

Az Egyenlítő minden hétköznap este 22:00-kor jelentkezik az OzoneNetwork Televízió műsorán.

Egyenlítő - ahol a kérdések és a válaszok összeérnek!