A víz kiemelkedő fontosságú az élet fennmaradásában. Víz nélkül nincs élet, azonban fontos a víz minősége. Alapvetően két paraméter az amit mérnek, kémiai tisztaság, biológiai tisztaság, de van egy harmadik minőségi jellemző is, ez a víz strukturális állapota, ami az élő szervezetek szempontjából nagyon fontos. Az orgontechnológia a strukturális állapotot hívatott rendezni, hangolt kristályos aktív rendszere révén.

Élettani, kórtani szempontból sem hanyagolható a víz változatos kristályszerkezete, hiszen ez által oldóképessége, elektromos tulajdonsága miatt, a szervezet homeosztázisában játszott szerepe is módosul, így az egészség-betegség állapotában is maximális szerepe lehet.
prof. Lezák György

Orgonvizes tapasztalok

Egy éve fogyasztom a vizet, férjemnek gyomorműtét után gyomorvérzése volt, rendszeresen fogyasztja az orgonvizet és teljesen rendben van. Gyógyszert nem kell szednie. Nekem minden reggel 2 dl. orgonvíz indítja meg a bélműködésemet.
K. Pálné


Az orgonvíz hosszantartó fogyasztásával jobb a közérzetem, jobban érzem magam, az ízületeimre jó hatással van.
S. Jánosné



Egy tisztító kúra után kezdtem inni az orgonvizet, és már 3 nap után feldobott és energiával teli napjaim vannak. Köszönöm.
Sz. Zsuzsa


Az orgonvíz rendszeres fogyasztása teljesen rendbe hozta az évek óta fenn álló rendszertelen bélműködésemet, megszüntette a székrekedés okozta problémáimat.
V. Attiláné


A veséim elégtelenül működtek a víz felhalmozódott a szervezetemben, és nem sikerült semmivel kihajtani. Az orvosok mindent megtettek nagyon sok vízhajtót szedtem kevés eredménnyel. Kavalkó Jánost már régóta ismertem, 26 éves koromban volt egy hasonló eset és akkor segített meggyógyulni. Kétségbeesésemben újra hozzá fordultam és ajánlotta hogy orgonvizet igyak. Ehhez azonnal beszereztem egy or-gon vízkezelőt. Otthon felszereltem a konyhába, és elkezdtem inni. A legnagyobb meglepetésemre egy hét alatt 18 kilót fogytam, a sok víz lement rólam. A professzor úr legnagyobb meglepetésére az eredmény magáért beszélt, kérdezte hogy mi történt, mit csináltam hogy ilyen eredményesen sikerült. Elmondtam hogy orgonvizet fogyasztottam, és az lepett meg hogy nyitott volt és érdeklődő. A zárójelentésben amit kaptam rögzítette az orgontechnológia eredményét, hogy egy hét alatt 18 kg-ot fogytam.
Nagyon köszönöm a Jánoséknak a segítséget. K. Mihály

További információ:

06-20/9391-273
www.orgon.hu