Ha lehet, ne kerüljenek árnyékba, egész nap élvezhessék a nap sugarait. Árnyékban, félárnyékban a leanderek a fény felé törekednek, elnyúlnak, megnyurgulnak, nem vagy csak keveset virágoznak. Ezért az esős nyarakon, mint a tavalyi is volt, a leggondosabb ápolás mellett is kevés virágnak örülhetünk. Ha nagyobb már a növényünk, fontos, hogy jól rögzítsük, vagy földbe süllyesszük, hogy az erősebb szél ne tudja feldönteni. Gyakori kérdés, hogy edénnyel együtt süllyesszük vagy ültessük ki az ágyásba. Ha kiültetjük a leandert, kevesebbet kell öntözni, a tápanyagok egy részét a talajból is fel tudja venni. Ősszel azonban, amikor kiszedjük, meg kell metszenünk gyökereit, mert azokat erősen kiterjesztette. Ezért tavasszal a gyökérfejlesztésre nagyobb energiát fordít a növény, később kezd virágozni. Az edényben nevelt, optimálisan öntözött és tápoldatozott növények dúsabban, erőteljesebben virágoznak. A kiültetett növényeket nem tudjuk védett helyre állítani, ha jégeső vagy felhőszakadás várható.


Az öntözés gyakorisága és mennyisége a hőmérséklettől és a növény méretétől függ. A leander vízigényes, általános szabály, hogy májustól őszig rendszeresen, legalább naponta egyszer kapjon vizet, ne várjuk meg, amíg földje kiszárad. A nagyobb növény többet párologtat, napi kétszeri öntözés is szükséges lehet. Ha a rendszeres öntözés után a levélzet hamarosan bágyadt, kókadt lesz, a leander kinőtte az edényét, a gyökérzet mellett nincs már elegendő közeg a víz tárolására. Ültessük nagyobb cserépbe, hogy elegendő legyen a földje. Öntözéskor ügyeljünk rá, hogy a víz ne legyen túl hideg. Ne a lombozatra öntsük a vizet és ne álljanak a leanderek spriccelő öntözőberendezések hatósugarában. A levélzetre kerülő víz könnyen gombás megbetegedéseket okozhat, a virágra kerülő víztől a virág megbarnulhat. Sajnos az esőtől is barnulnak a virágok, különösen az érzékeny fajták. A barna foltos virágokat az elnyílt virágokkal együtt célszerű eltávolítani. Különösen csapadékos nyáron szerencsésebb, ha esőtől védett helyen tudjuk tartani az érzékeny leandereket.


Gyakori probléma a levélsárgulás. Ha leanderünk nem jut elég tápanyaghoz és vízhez, a levelek sárgulásával jelzi a problémát, már egy kimaradt öntözés is elindítja a folyamatot. Különösen gyakori ez, amikor beköszönt az igazi meleg nyár. A leander lombhullató örökzöld, pótolja a leveleit, de ez időbe telik. Május közepétől fokozottan figyeljünk, hogy leanderünk fejlettségének, növekedési hajlamának megfelelően kapjon vizet és tápanyagot. A tápoldat kiválasztásánál fontos a tradicionális, megbízható márka. Nézzük meg az összetételt, alacsonyabb nitrogén-, magasabb foszfor- és kálium-tartalmú legyen a tápoldat.

Tipp: A Vitaflóra Leander tápoldat összetétele a kifejlett leanderek tápanyagigénye szerint került meghatározásra, a tápelemek aránya elősegíti a dús, tartós virágzást, egészséges fejlődést. A Vitaflóra tápoldattal nevelt leanderek nem nyurgulnak fel, hajtásaik nem gyengülnek el.
Ha szeretnénk, hogy leanderünk nagyobb legyen, a végső méret eléréséig Vitaflóra Virágzásindító tápoldattal tápláljuk. Ezzel a tápoldattal a dús virágzás mellett is erősebben növekszik a növény. A vegetációs időszakban ne használjunk általános tápoldatokat a leanderhez.