A nyaki gerinc a gerinc legmozgékonyabb része – működéséből adódik: a fejet minden irányba fordítja, mozgásterjedelme óriási. Ez különösen az alsó szelvényekre érvényes, ahol a jelentősen kisebb mozgásterjedelmű háti gerinccel határos. Ezért éppen ezen a területen lépnek fel nyíró- és centrifugális erők, amelyek a nyaki gerinc szalagjait erősen igénybe veszik.

A nyaki gerinc számára további veszélyt jelent a fej nagy súlya. Normális viszonyok között a szalagok jól tartanak, de hibás tartás, vagy helytelen terhelés esetén gyakran nem megfelelően működik a nyakizomzat.

Egyes izmok elfáradnak és elgyengülnek, így a fej nyakcsigolyára gyakorolt relatív súlya sokszorosára nő. Mindenki, aki valaha nyakrögzítőt kellett, hogy viseljen (például balesetből fakadó „ostorcsapás sérülés” után), bizonyára érezte, milyen nehéz tud lenni a fej, ha a nyakizmok teljes ereje hiányzik.

A nyaki gerinc területén a szalagok kifejezett kopásához vezető további alapot jelent a rossz testtartásból fakadó erős nyaktúlnyújtás. Ezen a területen a szalagok erős nyomásterhelésnek vannak kitéve, ennek következtében deformálódnak, úgyhogy végül is elől vastagabbak, mint hátul – mint például a domború hátú ember esetében. Ezeknek az embereknek nagyon előre kell tolniuk nyaki gerincüket és állukat emelni ahhoz, hogy előrenézhessenek, Bizonyára mindannyian ismerünk valakit környezetünkben, vagy családban, vagy éppen Ön az, aki így áll és jár.

Ezek a mozgási és tartási problémák fokozott csontingerekhez vezetnek, amelyek következtében csontcsipkék és csonthidak képződnek.

Sok ember csodálkozva állapítja meg, hogy a fej elfordításakor nyakcsigolyájában csikorgó hang keletkezik, mintha homok lenne benne, amihez fájdalom nem is társul. Ezek a porc-, csontelváltozások azokat a csigolyanyílásokat szűkíthetik, amelyek csontos csatornát képeznek a fejet állító véredények és idegfonatok áthaladása számára. Tehát a fej vérellátása a jól működő nyaki gerincnek is a függvénye. A fej mozgása és tartása mellett a nyaki gerinc a felső testtájak idegellátásáért is felelős, mivel a nyak területéről olyan idegrostok is kilépnek, amelyek a vállak és karok ellátását végzik, Így lehetséges az, hogy a nyaki gerinc tünetcsoport temérdek panaszt okozhat: fejfájások, nyakfájdalmak, vállba, karba kisugárzó fájdalmak, de szédülés, hallászavar, szemrezgés, karok és ujjak sutasága – olyan érzés mintha megvastagodna, de különösen éjszakánként.

Gyakran fájdalmasan korlátozottá válik a nyakmozgás, leginkább azonban csak az egyik oldalon. A fej oldalra hajlítása mind szorító, mind nyújtási fájdalmat kiválthat. Míg azonban a nyomási fájdalom mindig a mozgásiránnyal azonos oldalon keletkezik, a nyújtási fájdalom az ellenoldalon lép fel.

A nyaki gerincfájdalomra jellemző a mozgástól való függősége, amely elsősorban az éjszakai rossz helyzetben való fekvéssel kapcsolatos. Amikor ehhez még léghuzat is járul, az összes nyakizom feszülésfokozódással reagál, reggel a szó valódi értelmében merev nyakkal ébredünk, ami az ágyéki gerinc területén jelentkező hexensussz megfelelője.

Amit saját magunk tehetünk

Ne aludjunk hason, mert ilyenkor a hátrafeszített nyaki gerinc rossz helyzetbe kerül.

Az éjszaka folyamán a fejet tömör kispárnán stabilan helyezzük el. Ennek olyan vastagnak kell lennie, hogy elsősorban oldalfekvésben a váll-nyak szögletet kitöltse.

• Fontos a mindennapos mozgási hibák kijavítása, például autóvezetéskor. Sok ember túl alacsonyan ül az autóban. Vajon Ön – helyes fejtartásnál – jól lát-e még? Emelje egyik hüvelykujját az álla alá és könnyedén nyomja lefelé az állával a hüvelykujját úgy, hogy a nyaki gerinc megnyúljon. Ha így is jól lát ki a kocsiból, az ülés elég magas, egyébként az ülést tömött párnával meg kell emelnie.

• A munkahelyen a szék- és asztalmagasságot is össze kell hangolni. Magasban ülni előnyösebb, mint túl alacsonyan. Minden ülőfelület sima kell, hogy legyen, legyen az párnás karosszék vagy autóülés. Nem szabad hátradőlni, mert a gerinc és a hát egyenes tartása így lehetetlennél válik.

• A feszes nyakizomzat melegben ellazul. Próbáljuk ki, a legkényelmesebb: melegítőpárna, meleg vizes borogatások vagy meleg zuhany, amelynek sugarát lehetőség szerint legerősebbre állítjuk be és olyan melegen, amennyire elbírjuk, zuhanyoztatjuk vele a nyakat. Minél célzottabban érjük el a fájdalmas pontot, annál hatásosabb lesz ez a meleg kezelés. Iszappakolást is feltehetünk saját magunknak: hátránya csak az, hogy viszonylag gyorsan kihűl.

• Erős, mozgásra jelentkező fájdalmakban gyakran nyakrögzítővel átmeneti nyugalomba helyezés segít, esetleg csak éjszakára.

• Autogén tréning.

• Jóga.

• Gyógynövénytartalmú fürdők.

 

Amire érdemes figyelni:

A nyaki gerinc túl intenzív tornája a fej keringésének, mozgásának árt. Éppúgy ártana a fej erős hátrahajlítása, mert helytelen irányban erősíti fel a nyomást.

Az úszás jót tesz a nyaki izmoknak, de nem mindegy, hogyan úszunk. Csak nagyon laposan ússzon, például csak lábtempóval (krallozás), amellyel a nyaki gerinc túlhajlítása (hátra) elkerülhető.

A hátúszás a gerincének a  legegészségesebb.

Kerékpáron egyenesen üljünk, így a nyaki gerinc nem törik meg (ez a kormány elég magas beállításával érhető el.)

Amit a szakemberek tehetnek

• Gyógytorna alkalmazása: a teljes gerinc aktív megnyújtására és a hát kiegyenesítésére szolgáló gyakorlatok elsajátítása ajánlott, amelyek során a nyaki gerinc tartása is automatikusan javul, s ezáltal az egész vállöv tehermentesül. A nyak a gyakorlatok során mindig hosszasabban legyen hátrahajlítva, mint előrehajlítva.

Blokkolt kisízületek lazítása és túl laza szelvények stabilizálása is segíthet, máskor a nyakizmok lazítása nyújtással, meleggel (például iszappakolással), masszázzsal. A túlnyomott és ezáltal meggyengült nyakizmok tornája, a nyaki gerinc helyes tartására szolgáló gyakorlatok fontosak.

Esetenként szükségessé válik a nyaki gerinc nyújtása (extenziója) intenzív nyomási fájdalom miatti tehermentesítés céljából. A nyújtást kézzel kell kivitelezi, hogy ugyanakkor a nyaki gerinc átmozgatása is megvalósulhasson, a korlátozott mozgás helye megtalálható legyen és a blokkolódás oldódjon.

Kiropraktika vagy manuálterápia a blokkolódás oldására és a helytelen tartás kijavítására.

Akupunktúra

Neurálterápia.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!