Mennyire lehet melege kutyáknak? Felsorolok néhány tippet, hogyan könnyíthetjük meg kutyáink számára is a nyári kánikulát.

1. ÁRNYÉKOS HELY

Egy kinti hőmérővel keressük meg az udvar leghűvösebb pontját. Lehet az egy nagy fa tövében, de egy kisebb teraszon is lehet hűvös helyet találni. Nagyon hasznosak a szétnyitható árnyékoló sátracskák, amiket már elég sok helyen lehet kapni. De elegendő lehet az is, ha az ő saját pokrócát terítjük a hűvösbe, tudni fogja, hogy az az ő helye.

 

2. KUTYAMEDENCE

Ha a kutyánk szeret sokat kint lenni nyáron is, érdemes beszerezni egy medencét, ahol kedvére hűsítheti magát. Nem kell nagy dologra gondolni, teljesen beválnak a kagyló alakú gyerek homokozók erre a célra. Természetesen vigyázzunk, hogy ne legyen túl hideg benne a víz, mert a hirtelen hideg kárt tehet bennük is.

 

3 .JÁRJON A LEVEGŐ

Amennyire csak lehet, mozgassuk a levegőt. Ha kint vagyunk az udvaron, ezt a természet megoldja helyettünk. Bent a lakásban viszont javasolt klímát kapcsolni. Akinek pedig nincs a lakásban légkondicionáló berendezése, egy ventilátor is bőven megteszi. Arra viszont ügyeljünk, hogy közvetlenül a kutyára nagy sebességgel ne engedjük, mert begyulladhat a szemük.

4. PÁRAKAPU

A párakapu (kültéri párásító) remekül hűsít a nagy forróságban. Főleg abban az esetben hasznos, ha a kutyánk fél a locsolócsőtől és a medencébe sem megy bele.

 

5. HIDEG VIZES TÖRÖLKÖZŐ

Abban az esetben, ha nem áll módunkban sem a kerti locsolóval, sem párakapuval, sem medencével hűteni kutyát, jól jöhet egy vízzel átitatott törölköző, pléd, ruhadarab. Ezt a kendőt rövid ideig a hátára lehet teríteni vagy egyszerűen a hátára csavarni a langyos vizet.

 

6. FRISS IVÓVÍZ

Fontos, hogy mindig friss víz legyen az itatótálban. Ilyenkor gyakrabban kell cserélni. Amikor elviselhetetlen a hőség, mehet a vízbe néhány jégkocka, így kevesebb víz is elegendő a hűtéshez és nem fogja túlinni magát.

 

7. KUTYAFAGYI

A világ legegyszerűbb és legpraktikusabb találmánya. Gyakorlatilag bármit össze lehet trumixolni, amit szeret a kutya és biztonsággal fogyaszthatja. Így kerülhet gyümölcs, kókusztej, gyógynövények. De akár húsos verzió is készíthető a húsleves fagyasztott levéből.

 

8. SÉTÁK ALATT IS VÍZ

Mindig győződjünk meg arról séták előtt, hogy a táskánkban mindig legyen egy üveg friss víz és itatótálka. Hűtött vizet is vihetünk magunkkal.

 

Az 5 másodperces szabályt ismered?

Ha úgy érzed, hogy túl meleg van kint, akkor minden bizonnyal kutyádnak is túl meleg lesz. Mielőtt elindultok sétálni, mindig ellenőrizd az aszfalt/járda hőmérsékletét. Ezt az 5 másodperces szabállyal tudod megtenni. Helyezd a tenyered a járdára, ha 5 másodperc múlva is kényelmesen ott tudod tartani, akkor mehet a séta. Ellenkező esetben tilos, hiszen égési sérüléseket okozhat kutyád tappancsán!

 

Magyari Detti kutyaherbológus

www.mybulldogshop.com

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!