A szibériai jégtakaró sok mindent magába zárt az az idők során. A most felszínre kerülő leletek azonban nemcsak azok figyelmét keltették fel, akik aranyat, kincseket próbálnak keresni az olvadó jégmezőn, de a tudósok is kíváncsian várják, mi fog előkerülni fagyos vidékről.

Azok, akik optimistán szemlélik a dolgokat, örülnek, mert ez a jég alatt gigantikus mennyiségű szén és kőolaj lehet, sőt, metángáz is, aminek csalhatatlan jele a két évvel ezelőtt felfedezett óriáskráterek, melyek némelyike legalább hetven méter mély és harminc méter széles volt. Ezek metánszivárgás miatt keletkeztek, a metán a globális felmelegedés, az öröké fagy alatt lévő területek alól szabadult fel.
A járványügy szakemberek már nem ennyire derűlátóak. Ők újra előtörő járványoktól, fertőzésektől tartanak, és nem ok nélkül.

Például 75 évvel ezelőtt Nyugat-Szibériában tucatjával ölte a rénszarvasokat lépfene, júniusban ezek a tetemek felszínre kerültek, 23 ember fertőződött meg és egy meghalt. És ez csak egy, azok közül a szörnyűségek közül, amit a jégtakaró rejthet. Pestis, kanyaró és számos más halálos fenyegetés szabadulhat el, ahogy felszínre kerülnek az újabb rétegek. Olyanok is, amivel a modern civilizáció nem is találkozhatott már... És megelőzni szinte lehetetlen, mert a környéket ellepték az amatőr kincsvadászok, sőt, vannak, akik biztosak benne, hogy a jégmezők alatt rengeteg arany is van.
Az olvadás hatására már óriásvírusok is kiszabadultak, ám a tudósok szerint ezek csak az amőbákra veszélyesek, bár vannak közöttük olyanok, amelyeket még mindig tanulmányoznak.