„A Nő, aki a legtöbbet tette a nők érdekeiért 2011-ben”

Soma Mamagésa az egyik legsokoldalúbb médiaszemélyiség, akinek életútja a legkevésbé sem nevezhető szokványosnak. Egy kis, hajdúsági városból indult el, hogy „meghódítsa a világot” – ahogy arról gyerekkorában álmodott. A világhódítás előtt azonban a sors sokfelé elvetette: dolgozott esztergályosként, BKV ellenőrként és pincérnőként, közben pedig bekapcsolódott a pesti underground zenei életbe, és felvételt nyert a Bartók Béla Zenekonzervatórium jazz-tanszékére.



Később neve ismertté vált újságíróként, előadóként is, majd a Megasztár zsűritagjaként és könyvek szerzőjeként, aki szerteágazó tevékenysége mellett pszichológiát tanult, és gyógyító-tanítói munkába kezdett. A Nők Lapja Cafén keresztül több ezer embernek segített tanácsaival, de indított adománygyűjtő kampányokat, és bekapcsolódott a Születés Hete c. programsorozatba is. Mindezek elismeréseként – közvélemény-kutatás alapján – az idén Soma nyerte el a Civil Mozgalom díját: „A Nő, aki a legtöbbet tette a nők érdekeiért 2011-ben”.

- A pályád első fele – jazzénekesként – kizárólag a színpadon zajlott, aztán jött az írás, és úgy tűnik, a segítő tevékenység egyre fontosabb szerepet tölt be az életedben. Hogyan jött az életedbe ez a „gyógyító-tanító vonal”?
- A pszichológia szerint minden ember egy bizonyos szükséglettel születik, van, aki társas, van, aki hatalmi szükséglettel. Én gondoskodási szükséglettel születtem. Ha belegondolok, már általános iskolában az elesetteket pátyolgattam. A másik részét otthonról hoztam, az anyámtól, aki tényleg elképesztő volt, mind a mai napig ő Hajdúnánás ’big mamája’, mióta az eszemet tudom, nálunk mindig lakott vagy kosztolt valaki. Egy idős néni a városból, akinél nem volt fűtés, félárva gyerekek, hajléktalanok. Mellette jártunk a szegényekhez, és élelmet hordtunk nekik. Nem voltunk gazdagok, de mindig jutott mindenkinek, aki hozzánk bekopogott. Másrészt, egy ötgyerekes család első gyerekeként, mindig van körülötted valaki, akiről gondoskodhatsz. A gyerekeim máig „Gondos Mucinak” hívnak, és (sajnos) nehezen állom meg, hogy a felnőtt fiamnak ne keverjem el a mézet a teájában.
Meg aztán ezek a területek csak látszólag különülnek el. Tipikus ikrek jegyű ember vagyok, akit egyszerre rengeteg dolog érdekel. Sokáig irigyeltem azokat, akik egyetlen területre fókuszálnak. Aztán rájöttem, hogy a tudást nem csak így lehet megszerezni, hanem úgy is, ha több dologgal foglalkozom, amik felerősítik egymás hatását. Én ilyen horizontális, összegyűjtő, rendszerező típus vagyok. Valójában minden, amit teszek, arról szól, hogy adjak magamból valamit. Akár a zenémen, akár az írásaimon keresztül.
- Éveken keresztül voltál a Nők Lapja Café tanácsadója.
- Ez egy nagyon meghatározó munka volt az életemben: hat és fél év alatt 4000 levelet válaszoltam meg. Készítettem egy 1200 fős statisztikát, mert kíváncsi voltam, hogy mik a leggyakrabban visszatérő típusproblémák – talán mondanom sem kell, hogy a levélírók zöme párkapcsolati és önértékelési problémákkal keresett meg.
- Ezek a tapasztalatok ösztönöztek a könyveid megírására?
- Mindenképpen hozzájárultak, csak úgy, mint a későbbi életmódtáboraim, ahol egy-egy csoportban összesen 25-30 különböző korú, hátterű nővel találkozom, akik a legfájdalmasabb és legszégyelltebb problémáikat tárják föl. A lelki wellnessekben 16 fő a maximum; ezek 2-3 napos, intenzív belső munkával töltött hétvégék. Most, amikor egy nagy paradigmaváltás előtt állunk, mindannyian tapasztaljuk, hogy a régi értékek, szerepek átértékelődnek, és mindenki a helyét, az új kapaszkodókat keresi. A nők és a férfiak egyaránt „bajban vannak” ebben az átmeneti, kaotikus időszakban. Minden forr, alakul, de aztán vége lesz ennek az állapotnak, és létrejön az új egyensúly. Ehhez meg kell értenünk a globális és a saját, egyéni változásainkat is. Az előző könyvem – Új egyensúly - Fordulópont a férfi-nő viszonyában – címében is erre utal. Az április elején megjelenő új könyvem a szexualitást szeretné visszahelyezni méltó helyére. A korábbi évszázadok bűntudata és elfojtásai ugyanis szükségszerűen vezettek el a mostani, méltatlan, szélsőséges, a szexualitást eltárgyiasító állapotig. A feladatunk, hogy a kettő közötti harmonikus középutat megtaláljuk. A Tiszta szex c. új könyvem ezt a célt szolgálja.
- A Hétes-telepi közösségi munkád úgy tudom, szintén „sokat vetett latba” a közvélemény-kutatás során. Mesélnél erről a munkáról?
- Ezt a munkát valóban nagy áttörésnek érzem, annak ellenére, hogy csak pár embert érint. Bódis Kriszta hívott le először egy Hétes-telepi, nyári alkotótáborba, három évvel ezelőtt. Mikor megláttam azt a hihetetlen nyomort, rögtön tudtam, hogy nem akarok egyszer odalátogató „nyomorturista” lenni. A program kizárólag gyerekekre irányult, ezért én a nők felé fordultam. A roma közösségben máig nagyon erős patriarchális rend működik, alá-fölé rendeltségi viszonyokkal, ahol a nők mozgástere teljesen korlátozott. A fonó ötletét spontán módon vetettem fel, de meglepett, hogy először mennyi ellenállásba ütközött:” hát hogy mehetnék én el hazulról, hobbizgatni; milyen asszony az, aki csak úgy ott hagyja a háztartást, a gyerekeit?” Idő kellett hozzá, hogy megértsék, ha hetente egy alkalommal egy-két órát magukra szánnak, és kiszakadnak a mindennapi környezetből, azzal az egész család nyer, mert utána nagyobb örömmel végzik az otthoni feladataikat is. Lassan elfogadták, és rászoktak, hogy összegyűljenek a közeli alkotóházban, „a fonóban”. Vittem nekik fonalakat, hímző felszerelést. A kézimunkázás teljesen ki tud kapcsolni, hiszen közben nincs múlt, nincs jövő, csak az a tizedmilliméter van, ahol a tűt az anyagba szúrod. Ők maguk is elmondják, hogy sokat adott nekik, ráadásul, ami plusz hozadék: kialakult egy igazi közösség. Kevesen tudják, hogy a cigányoknál nincs barátság, csak a család létezik. Évtizedek óta egymás mellett éltek, és jóformán nem is ismerték egymást. Közben elkezdtem értékesíteni a kézimunkáikat, és ők úgy döntöttek, hogy a bevételből mindenki egyformán részesüljön, függetlenül attól, hogy kinek a munkáját sikerült eladni, és mennyiért.
- Megmaradt a kapcsolatod a közösséggel?
- Hogyne, most áprilisiban is készülök hozzájuk. A csoportból egyetlen ember volt, aki eljutott a 26 km-re fekvő Szilvásváradra, a többiek zömében még ki sem mozdultak a városból. Elhatároztam, hogy elviszem őket egy fürdőbe, utána pedig meglátogatjuk azt a keresztény közösséget, mely oltárterítőt rendelt tőlük, így személyesen beszélhetnek a részletekről. Nagyon büszkék a munkájukra, hihetetlen önbecsülést adott nekik ez a történet.
- E mellett végzel egy sor más önkéntes tevékenységet is.
- Három éve járok a csömöri testi-szellemi fogyatékos otthonba, van ott egy személyes patronáltam is, egy fiatal lány, de többször jártam idősotthonokban, sőt börtönben is.
- Mi az, ami szerinted a legfontosabb a mindennapi harmónia kialakításához?
- A József Attila-i alapszükségleteken („ehess, ihass, alhass, ölelhess”) kívül én öt dolgot határoznék meg, ami nélkül egészséges felnőtt személyiség szerintem nem létezik. Először is a rendszeres testmozgás. Én hetente legalább hatszor mozgok; ha rendbe akarom tenni a gondolataimat, fogom a kutyát, és kikocogok vagy kibiciklizek a bányatavakhoz, az erdőbe. (Hétfő: Nia tánc, kedd: astanga jóga, szerda: pilates, a többi napon: úszás, kocogás, biciklizés, ellipszis gépen taposás.)
Aztán a rendszeres egyedüllét, hogy a csendben meghallhassuk a saját, belső hangunkat. Ha kapcsolatba kerülünk a lelkünkkel, az megmondja nekünk, merre vezet az utunk, mit kell tennünk. E nélkül mindig kívülről fogja valaki ezt megmondani, s ez nem más, mint egy megrekedt, gyermeki állapot – függetlenül attól, hány évesek vagyunk.
A harmadik nélkülözhetetlen elem: a természettel való kapcsolat. A természettel, amiből szüntelen új energiát meríthetünk. Aztán ezekhez jön még a kreativitásunk megélése és fejlesztése, ez segít megőrizni önmagunkban az örök gyereket, a spontán játszó énünket. Végül az, amit én ’magic’-nak nevezek: a spirituális hitünk, a tudatosságunk, a szabad akarat sorsformáló ereje. Ez nem azt jelenti, hogy görcsösen akarj, hanem, hogy kérd, és megadatik, ha az a te utad. (Ehhez kell az alázat is, hogy hozzátegyük, „legyen meg a te akaratod.”) Gyerekként találtam ki magamnak a „mozizást”, ami – hitem szerint – megteremtette a mostani életemet. Kislány koromban, becsuktam a szemem, és láttam magamat nagy művészként a színpadon, láttam, ahogy előadásokat tartok, könyveket írok. Hiába voltam tőle fényévekre, szárnyaltam a kis, hajdúnánási házban, ahogy később is annyiszor, és nem érdekelt, hogy három műszakban dolgozom egy gyárban, vagy épp takarítok. A jövőben éltem, aztán egyszer csak eljutottam oda, amiről álmodtam. Azóta többnyire már a jelenben, a mostani pillanatban létezem.


Maczkay Zsaklin


 
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!