Vannak falvak, városok, tájak, vidékek, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagynak bennünk, erősen meghatározzák életünket. A szülőhely, a felnevelő tájék mindenképpen az. Ahol a beszéd képességével egyidőben sajátítjuk el, vesszük magunkra az ott élők viselkedési mintáit, szokásait. A hely földrajza, geológiai adottságai, növényzete, az emberek tekintete mélyen az emlékezetünkben él. De mégsem ugyanazt jelenti egy másik embernek ugyanaz a vidék, hiába született ugyanott, mert a helyet valójában az ember valahol belül, a lelkében őrzi. A helynek a térképen határvonalai vannak. Ami pedig a nyelvben, a gesztusokban, szokásrendszerben, az egymáshoz való viszonyulásban, a szellemiségében, az adott hely kultúrájának jegyeiben megmutatkozik, nehezen behatárolható. Minden hely attól lesz jeles számunkra, amit megragadunk belőle, amit életünk során magunkkal viszünk természetes esszenciájából, karakteréből. A legszebben Kányádi Sándor fogalmazta meg ezt a magunkon viselt, magunkban hordozott kötődést: vannak vidékek vis

Vannak helyek, ahova vágyakozunk. Talán egy egész életen át. Mások élménybeszámolói, vagy képek, a képzelet, az irodalom, a  művészetek segítségével sokféle helyet megismerhetünk valamennyire, anélkül, hogy jártunk volna ott. A megszerzett, inkább érzelmileg, mint racionálisan megalapozott tudás arra késztet, hogy odamenjünk, megtapasztaljuk, bőrünkön érezzük a vágyott vidék hangulatát, szépségét. Beleszagoljunk a levegőbe, érintsük a házakat, fákat, esetleg megmártózzunk a vidék természetes vizében. Mert hisszük, talán ott gondtalanabbak, szabadabbak lehetnénk. Minden elvágyódásban van valami ősi harmóniakeresés. Aki boldogtalan, az mindenképpen úgy érzi, hogy másutt jobb élete lehetne, mint ahol most éppen van. A diszharmóniára nincs más megoldási lehetősége, mint a jelen hely elhagyása, az olvasott, vagy képek, képzetek általi információk ígérte új impulzusok megszerzése. A városi flaszterből elvágyódó lány például azt mondja az ismert dalban: „odamennék, hol zöldell a rét, talán boldog lennék“
Vannak helyek, amelyek hitben erős közösségek tapasztalatai alapján mágikus vagy gyógyító erővel hatnak a látogatóra. A zarándokhelyek egyébként is valamilyen legendához, történethez kapcsolódó helyszínek. Ezek a helyek általában földrajzi szempontból is központi helyen vannak: vagy hegyek, patakok közelében, vagy utak kereszteződése mentén szerveződtek az évszázadok során. Azonkívül valami fenségességet, nyugodtságot, szelídséget sugallnak természetes megjelenésükben is.
Ma divat messzi országok zarándokútjait járni, pedig a magyar évszázadok is alkottak csodás helyeket, amelyek egyaránt nyújtanak természeti, építészeti szépséget és a hitbeli megerősödés lehetőségét. Például a Ferences rend által alapított mátraverebély-szentkúti búcsújáró hely, amely ma már nemzeti kegyhely lett. A hagyomány szerint 1091–92-ben Szent László király ellenségei elől menekült, majd egy szakadék fölé ért. Innen reménytelennek tűnt a továbbjutás, de lovával ugratott egyet, és ekkor fakadt itt az első forrás. Több évszázados tapasztalás, csodás gyógyulások tették szentté e helyet is.
Vannak helyek, amelyek tragédiák, egyéni vagy közösségi sorscsapások színhelyei, az emlékezés, a feldolgozás nehézségeit hordozók. Sokan nem szívesen járnak olyan helyeken, amelyhez egyéni tragédiáik, balesetek vagy családi drámák kötődnek. Szakemberek szerint azonban, a feldolgozásban sokat segít, ha abban a térben ismét megmerítkezik az ember, és újra átvergődik az eseményeken. Hiszen a múló idővel változik a helyszín arculata, s ugyanúgy változik maga az ember is, s talán letisztultabban látni már az eseményeket. A közösségben átélt testi, lelki kínok helyszínei a közös emlékezés, a feloldás lehetőségeit jelenthetik, a követő generációnak pedig mementóként szolgálnak. Könnyek, virágok, koszorúk. Ezek a helyek néven nevezett helyek, a megemlékezés, a tisztelet, a bocsánat, a megbocsátás, a közösségi, nemzeti gyász kegyhelyei.
Vannak helyek, amelyek már csak emlékekben élnek. Megközelítően sem határolhatók be, talán ahol tanya volt, ott a nemzetközi útvonal húzódik, autók zaja morajlik. Ahol még néhány évtizede baromfiudvar volt, most kétgarázsos ház, parkosított udvarral, medencével. Megváltozott a táj, s benne az ember. Hogy az ember öregszik, azt egyebek közt azon is észreveheti, hogy gyermekkora földrajzilag megtekintélyesedik. Úgy értem: azok a helyek, ahol valaha játszott, haszontalankodott, átváltoznak: a híres grundból romantikamentes nagyvárosi utca lesz, a kerti udvarra négyemeletes palota épül, és így tovább. Az ember kiszorul emlékeiből.(Szabó Lőrinc)
Vannak helyek, amelyek nagyon is lényegesek az életünkben. Egyik erősebben, a másik kevésbé. A hely szellemét hordozza magában az ember, amerre viszi a sorsa. Sokszor erről azonosítható: honnan jött, hol nőtt fel. Az élete során más helyekre kerülve kopnak vagy megerősödnek ezek az alapvetések. Jó, hogy vannak életünkben fontos helyek, vidékek.
Tóth Katalin

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!