Közeleg az ősz, lassan vége a csavargásoknak, a vendégjárásnak, a környék is lecsendesedik. Visszatér minden régi kerékvágásba. Kicsit elnyúlóak, tompák a fények, amelyek a kertbe szűrődnek. Fanyar, kesernyés illatok lopakodnak az ablak alá. Újra idehallatszanak azok a zajok, neszek, zörejek, amelyek hozzátartoznak a megszokott reggelekhez. A harangszó, a menetrendszerinti autóbusz távoli hangja, ahogy megáll a szokott helyen, a szomszéd kertkapujának sajátos csattanása, ha kellő lendülettel löknek egyet rajta, Oszi, az öreg tacskó rekedt csaholása a gyerekek lába körül … És persze, a kakasszó, amely már négy óra óta hol egyik udvarban, hol a másikban töri meg a csendet, hasít bele a nesztelen, matató reggelbe. Néha közelebb, máskor távolabb hallik a kukorékolás, mintha vetélkednének egymással a kakasok, kinek van nagyobb, szebb hangja. Napindító lárma. Reggeli kakasszó. Van benne valami megnyugtató, valami biztonságot adó érzés: jó helyen vagyok, itthon vagyok.

 

 

 


Talán valami ősi kötődés lehet az, ami miatt nem tudnak bosszantani, nem zavarnak az állati eredetű hangok. Persze nem az éktelen visítás, amikor mondjuk, vágják szegény jószágot. Nem sok helyen tartanak ma már állatokat. A legjellemzőbb, hogy néhány szem tyúk kapirgál még az udvarokon, egy-két kakassal, csak a friss tojás kedvéért. Igen kevesen nevelnek disznót, azt is inkább a családnak, téli vágásra, eladásra meg egyáltalán nem. Pedig a régebben készült házak mellett még megvannak, az istállók, a disznóólak, tyúkólak, fészerek tátonganak az ürességtől. Jobb esetben tárolónak használják, vagy a téli tüzelőt rakják be ide. A górék is üresen ásítanak, jobb időkben kukoricát tartottak bennük. A baromfiudvar befüvesedett. Az ültetett tujákat, díszsövényeket amúgy városiasan térkő-burkolatú járdák szegélyezik. A múlté már a háztáji állattartás.
A fiatalabb nemzedék sem idővel, sem energiával nem bírná az ezernyi plusz munka után még a kert mellett az állatok gondozását is. Az etetnivaló beszerzéséről nem is beszélve. Pedig azt mondják, készül egy vidékfejlesztési stratégia, melynek egyik eleme többek között a falusi állattartás visszaállítása lenne. Vajon mikor? Lassan kihalnak már azok az öregek, akik még egyáltalán ismerik jószágtartás fortélyait, akik életének része volt az állatok ismerete, gondozása, és a húsok feldolgozása is. Kimaradt egy-két nemzedék, akiknek nem adódott tovább az a tudás, az a tengernyi tapasztalat, hagyomány, amit az elődök tudtak. Még a megszűnő munkahelyek sem ösztönzik az embereket arra, hogy azt tegyék, amit elődeik: állattenyésztésbe fogjanak, vagy valamilyen haszonnövényt termesszenek Rég elszakadtak a földhöz kötődő gyökerek, megszakadt a folytonosság, alig vannak kapcsolódási pontok.

Már a falusi gyermekek sem ismerik az állatokat. Minap hallottam egy kisgyerektől a kifejezést: kisdisznó. A sertés malacait nevezte így. Ott tartunk, hogy a falusi gyermekek is bemutató jellegű tanyákon, tan-majorságokban kell hogy megismerjék azokat az állatokat, amelyekkel nagyszüleik, dédszüleik valaha csodás szimbiózisban éltek. A falun élő új nemzedék már a jó minőségű élelmiszert sem ismeri, hogy legalább emiatt vágyna az otthon termelt élelmiszer, hús és zöldségek után. A „piac” kifejezés ma már itt sem azt jelenti, mint néhány évtizede: csodálatos zöldségek, gyümölcsök és konyhakész baromfi bőséges halmazát, hanem pulóver piacot. A falvak tereit is elöntötte az ócska fércáru, a hitvány, egyszer-kétszer használatos cipők és háztartási semmiresevaló eszközök, készülékek vására.
Lassan a falvakba csordogál minden, ami a városban is hitvány. Mit is mond a csodálatos építész-polihisztor a faluról? „A falu nem a városnak kicsinyített mása, vagy előképződménye - mint ezt sok városi, sőt falusi ember is elképzeli -, hanem olyan önálló, sőt öncélú emberi életközösség telephelye, mely elsősorban és szinte kizárólagosan a mezőgazdasági termelő munka végzésére van századok óta alapozva és minden más munka vagy termelés, mely a mezőgazdaságon kívül a falun képviselve van, csupán alárendelt jelentőségű, illetve a mezőgazdaságot szolgálja ki.”

Várakozással nézünk hát elébe az állattartást és növénytermesztést megérdemelt rangján kezelő, a falusi életmódot felpezsdítő rendelkezések sorának, amely a nemzeti kérdések egyéb területeire is jó hatással lehet majd. Reménykedjünk, hogy a külföldi cégek munkaszalagjai mellett és egyéb helyeken három műszakban kizsigerelt, 60-80 ezer forintos jövedelmű középkorosztálynak még lesz ereje visszatalálni a földhöz, a jószághoz. Mi több: örömét és méltó fizetségét is megleli majd benne.

 

Tóth Katalin

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!