A hideg, szeles nem csak a bőrünket teszi szárazzá és érzékennyé, de az ajkak puha, vékony bőrét is kikezdheti. Repedezetté, cserepessé válhatnak, sőt akár sebesek is lehetnek, ha nem figyelünk rájuk. Használjunk természetes alapanyagokból álló natúrkozmetikumot, melyek csomagolása a környezetet is kíméli. A Napvirág Manufaktúra ajakbalzsama pont ilyen.

Különlegesek és érzékenyek

Az ajkak az egyik olyan felület a testünkön, mely állandóan szem előtt van, és bőre rendkívül sebezhető. Olyan könnyen elveszthetik bársonyos puhaságukat. Pedig milyen vonzóak is tudnak lenni, ha üdék, élettel teliek, megfelelően hidratáltak. Érzékenységük több okból is adódik, először is rendkívül vékony rajta a bőr, nagyon kevés vizet képesek megkötni, és a faggyútermelésük is sokkal mérsékeltebb, mint a bőrünk más részein, nem utolsó sorban pedig a szánkban található nyál savas kémhatása is kikezdheti az ajkakat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az ajkakból hiányzik az a pigment, mely az UV sugárzás ellen nyújt védelmet, nevezetesen a melanin.

Tartózkodj a következőktől

Éppen a fentebb elsoroltak miatt télen fokozottabban figyelnünk kell arra, hogy ha lehet, ne nyaljuk meg az ajkainkat, a szánk szélét, hiszen a nyálunk a hidegben igaz, hogy jól esik abban a pillanatban, de nagyon gyorsan elpárolog az ajkakról, tovább szárítva azokat. Nem beszélve arról, hogy a nyálban található emésztő enzimek is irritálhatják az ajkak finom bőrét. Az ajkak belső felének a fogakkal való harapása is rendkívül rossz szokás. Ez utóbbit a legtöbben nem is tudatosan végzik, általában a stressz levezetésére használják. Ám a sérült, beszakadt ajkak még nehezebben és fájdalmasabban gyógyulnak, sőt táptalajt adhatnak a baktériumoknak, vírusoknak is.

Használj természetes ajakápolót

Naponta többször is bekenhetjük az ajkaink olyan természetes anyagokat tartalmazó balzsammal, mint amilyen a Napvirág Manufaktúra ápoló ajakíre. Ezek a natúrkozmetikumok ugyanis nem tartalmaznak szintetikumokat, mesterséges színező, vagy illatanyagokat. Ellenben olyan gazdag, tápláló olajokból készülnek, mint a szőlőmag, az extra szűz olíva, az organikus kókusz, vagy a kakaó, és a shea vaj. A diós mézes ápoló balzsam különleges összetevőivel egy extra védelemmel is szolgál a különösen száraz ajkaknak a mindennapi ápoláson túl a diómag olajnak és a méznek köszönhetően. Csökkentik az irritációt és a gyulladásokat, rövid időn belül begyógyítják a sebeket. A rendszeres használat folyamán az ajkak nem csak ragyogóakká válnak, de teltebbek, puhák és selymes tapintásúak lesznek, ha a Napvirág ajakbalzsamjait használjuk. Az ápoló olajokat tartalmazó Napvirág ajakbalzsam egy leheletvékony filmréteget képez az ajkak felszínén, így azok nem fognak kiszáradni. A természetes vanília, és édesnarancs illat pedig stresszoldó, nyugtató hatással is bír, és persze finom aromái mosolyt csalnak az arcra.

Környezettudatos csomagolás

Végezetül szólni kell a Napvirág ajakbalzsamok környezettudatos csomagolásáról is, hiszen azoknak, akik egészségükre, és szépségüket illetően is felelősen gondolkoznak, azok számára fontos, hogy ne szennyezzük és terheljük feleslegesen a környezetünket. A Napvirág Manufaktúra komoly lépéseket tett ez ügyben, hiszen termékeik tégelyeit visszaveszik.

Ha fontos az egészséges, természetesen szép ajak, és a világ ahol élünk, akkor a Napvirág ajakbalzsamjait válasszuk!

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!