Csaknem háromkilós hieroglifás ékszerteknőst találtak nemrégiben Magyarországon. Korábban pedig volt példa arra, hogy aligátorteknős tartotta riadalomban a lakosságot egy-egy víz mellett. A hazai egyetlen teknősfajunk, a mocsári teknős, amely ritkuló és védett állat, egyre több táplálékvetélytársat talál élőhelyein, amióta a hobbiállatként tartott egzotikus teknősöket -- miután kinőtték tartóhelyüket vagy tulajdonosaik megunták őket -- sokszor szabadon engedik vizeinkben. Sőt nemcsak táplálékkonkurenciát jelentenek félénk, „visszahúzódó” mocsári teknőseinknek a jövevények, de például az agresszív vörösfülű ékszerteknős, vagy pláne aligátorteknős sérülést is okozhatnak nekik, ami pusztulásukhoz vezet. A mediterrán országokban honos, nálunk szintén sokszor szabadon engedett szárazföldi, növényevő görög teknős számára pedig halálos lehet egy-egy hazai tél.

teknős-4

Tudott dolog, hogy az ékszerteknősök, amelyek őshazájukban Dél-Amerika északi részétől Észak-Amerika déli részéig honosak, jól alkalmazkodnak közép-európai klímához. Sikerrel át is telelhetnek, így mivel felelőtlen emberek egyre több, házi kedvencként gondozott, majd megunt teknőst eresztenek szabadon, mind több helyen megtalálhatók, s egyre növekvő számban – hívja fel a figyelmet dr. Babocsay Gergely, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának elnöke. Mint részletezi, Budapesten például a Naplás-tóban, a margitszigeti dísztóban, a Feneketlen-tóban élnek. Vidéki városaink vizeiben is felbukkantak, így például Nyíregyháza környékén, vagy a szegedi Füvészkert tavában, illetve a Holt-Maroson, s így tovább. Elsősorban a hidegtűrőbb vörösfülűek maradnak meg, de a melegkedvelőbb sárgafülűek is jól bírják a hazai klímát. Királyteknőst is többet fogtak már be Magyarországon, sőt kínai lágyhéjú teknőst is, többek között a Dunából. A kétéltűekre, hazai teknősökre, sőt vízimadarakra is veszélyes, az ember számára is sérülést okozható, félméteres testhosszt is elérhető aligátorteknősből -- amelynek eredeti elterjedési területe a tengerentúlon egészen Kanadáig húzódik, így a magyar éghajlatnál keresve sem találhat magának jobbat -- Zsámbéktól a Jászságon át Győr környékéig találtak már egyedet. Nehéz észrevenni, rendkívül rejtett életet él, s ezért majdnem biztos, hogy eddig ismert felbukkanási helyein túlmenően egyebütt is előfordul.
teknős-3Visszatérve a legnagyobb számban elengedett ékszerteknősre, Magyarországon valamennyire szaporodik, de azt nem tudjuk, hogy a hőigényes fiatal példányok mennyire élik túl a teleinket. Előbb-utóbb túlélhetik, azaz lesznek olyan példányok, amelyek túlélik (természetes szelekció), és onnantól azok fogják adni a hazai állományt, így robbanásszerű elszaporodásuk is várható. Nemrégiben a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat a Naplás-tavon teknősökkel kapcsolatos akciót tartott, melynek során egy majdnem háromkilós (2880 grammos), Floridából származó hieroglifás ékszerteknőst is fogtak, csaknem harminc vörös- és sárgafülű ékszerteknős mellett. Sárgafülű ékszerteknősből 1880 gramm tömegű volt a legnagyobb. A csapdák mocsári teknősöket is fogtak, ezeket az akció résztvevői visszahelyezték a vízbe.
Ha már itt tartunk, s még mielőtt az egzotikus teknősökkel közelebbi kapcsolatba kerülnénk, ismerjük meg egyetlen hazai teknősfajunkat, a mocsári teknőst! Amióta minden kis vizünkből horgásztavakat csinálnak, egyre kevesebb azon élőhelyeinek száma, ahol a mocsári teknős zavartalanul napkúrázhat a partra kikapaszkodva, vagy például uszadékfákon, a kis teknősbébik pedig akár tündérrózsa szétterülő levelein. Másfelől a horgász- és halastavak terjedése hasznos is a teknősök számára: a telepített halak közül tévedhetetlenül kiválogatják a beteg, sérült példányokat, s az elpusztult halat is megeszik, így jó a táplálékellátottságuk. Nem baj, ha a zsákmányt nem tudják egyben lenyelni -- mellső lábaikkal, és szájuk fog nélküli, kemény peremes részével szétmarcangolják. A víz tetején lebegni látott hal-úszóhólyag a mocsári teknős halvadászatának illetve elpusztulthal-fogyasztásának jele.
És most következzék a hazai vonatkozásban már többszörösen említett ékszerteknős. Tartásával kapcsolatban a szakemberek a fokozott felelősségérzet fontosságára hívják fel a figyelmet. Vásárolhat ugyan magának valaki ékszerteknőst, ám tudni kell, hogy a tízforintosnyi, vonzóan zöld hátpáncélú kedvencekből nem is olyan sokára akár levesestányér méretű állat válik, melynek már a színe sem olyan szép, mint kis korában, viszont annál gyakrabban kell tisztítani akva-terráriumát.
teknős-4Azért adunk egy-két jó tanácsot azoknak, akik úgy érzik, hogy ékszerteknős nélkül nem élet az élet. Ragadozó állatról van szó, azaz húsevőről, de ez nem jelenti azt, hogy ha pusztán húst adunk neki, az megfelelő. Páncélja felépítéséhez nagyon sok kalciumot igényel, amit természetes élőhelyükön például a zsákmányolt halak pikkelyzetéből, csontrendszeréből szerez be. Éppen ezért legjobb táplálék számára az apró hal, amit pikkelyestül-szálkástul-mindenestül kell neki biztosítani. Olyan, egyben lenyelhető húsfalatkát is adhatunk neki, amelybe előzőleg porrá tört tojáshéjat gyömöszöltünk. Fontos, hogy ezek a falatkák tényleg egyben lenyelhetőek legyenek számára, hogy a tojáshéjpor ne mosódjon ki belőlük a vízben. (Figyelem, ezek a teknősök csak vízben esznek!)  A kalcium szervezetükbe való beépüléséhez  D-vitamin is szükséges, tehát gondoskodni kell arról, hogy az állatokat rendszeresen közvetlen napfény érje -- a szobai ablaküveg és a medence üvegfala kiszűri az UV-fényt --, illetve télen néhány percre „napoztatni” kell olykor őket állatkereskedésben kapható teknősöknek gyártott UV-izzó alatt, ez utóbbi esetben szemtájukat gondosan eltakarva. Egyébként nemcsak fény-, de hőhatást is igényelnek, akvaterráriumaik száraz napozórésze fölé villanyégőt kell helyeznünk, sőt ha sikerül technikailag kivitelezni, a télen a talajfűtés is nagyon jó.
Amely teknőssel szintén viszonylag könnyen kapcsolatba kerülhetünk, az a görög, illetve a rá nagyon hasonlító mór teknős. Európa mediterrán éghajlatú vidékein fordulnak elő. Az eddig tárgyalt fajokkal ellentétben szárazföldiek és növényevők. Amíg nem élveztek nemzetközi védettséget, addig többek között a volt Jugoszlávia területein, Bulgáriában, Görög-, Olasz-, Törökországban s hasonló tájakon vakációzók nagy számban hurcolták őket haza, kivált a legmutatósabb apró állatkákat. Sokan nem tudták, hogy ezek a teknősök vízbe sosem mennek, és hogy nem húsevők, így a legszörnyűbb tartási körülményeket kellett elszenvedniük, míg el nem pusztultak. De még ha tudják is a tulajdonosok, hogy mivel táplálják őket, akkor is gyakoriak a tartási hibák. Ha például kiengedik őket a lakásba, a csúszós parkettán nem tudnak karmaikkal megkapaszkodni, s lábaik eltorzulnak. A leghelyesebb őket minél nagyobb terráriumban, vagy – ha csak lehet – kinn a kertben tartani (vigyázva, hogy ne szökhessenek el; meglepően szűk réseken is képesek magukat átpréselni), esetükben is gondoskodva az éltető közvetlen napfényről. Táplálni különböző növényi anyagokkal lehet őket: széles levelű gyomokkal (apró szulák, lóhere, pásztortáska), egyéb lágyszárúakkal, salátával, egyebekkel. Figyelem! Nagyon vigyázni kell arra, hogy a növényekre előzőleg ne jussanak vegyszerek! Egy titkos jó tanács: e teknősök különösen szeretik a pongyola pitypangot (más nevén gyermekláncfüvet). A gyümölcsöket is nagyon kedvelik. Ugyanakkor tudni kell: természetes élőhelyükön, a száraz nyarú mediterrániumban az állatok elég ritkán jutnak dús nedvű étkekhez, ahhoz vannak hozzászokva, hogy táplálékuk rostos, és – emberi szemmel nézve – nem túl kívánatos. A puszta szeretetből számukra minden nap nagy mennyiségben adagolt lédús levelek, gyümölcsök olyanok, mint az ember számára a zsíros, fehérjedús húsok. Azaz szeretik őket, de az egészségükre nincsenek túl jó hatással. Süteményt, egyéb mesterséges étkeket pedig különösen, még kivételesen se adjunk nekik! Viszont kismértékben, változatosságként állati eredetű táplálékkal is megkínálhatjuk növényevő teknőseinket, például gilisztával, főtt tojással – mint ahogyan a szabad természetben is előfordul, hogy egy-egy levelet a rajta tartózkodó rovarral együtt fogyasztanak el. Ivóvízről mindig gondoskodjunk számukra.
Ha a gondozó nem tudja tovább tartani növényevő teknőseit, akkor mi a teendő? Juttassa el őket az adott településhez legközelebbi állatkertbe (állatparkba, vadasparkba, hol hogyan nevezik az ilyen intézményt), ott gondoskodó közegre találnak. Semmi esetre se engedjük el őket! Bár előfordul, hogy akár több évet is kihúznak nálunk – télire jól beásva magukat egy-egy sűrű bokor alá --, de előbb-utóbb jön egy ellenség (kutya, macska), vagy egy kemény, a mediterrán országokban nem jellemző tél, és az végez velük. Bár némely, különösen kedvező élőhelyen, mint például a Balaton-felvidéken vagy a Mecsek déli lábánál akár egy életet is leélhetnek, de – pár híján – utódaik nem lesznek, s életük a faj szempontjából kárba veszett. Érdekesség: a szegedi Füvészkertben néhány éve a dolgozók egy frissen kibújt, apró, pár centis görögteknős-ivadékot találtak.
Említettük, hogy a szárazföldi teknősök is védettek. Hogyan juthatunk ilyen állathoz? Régebben déli határainkon nagy mennyiségben igyekeztek állatcsempészek nagy mennyiségben bejuttatni őket, azonban az ismétlődő lebukások – melynek eredményeként az állatok például a Szegedi Vadasparkba kerültek – hírére a csempészek szorgalma alábbhagyott. Teknőseink a Washingtoni Egyezmény hatálya alá tartoznak, ezért csak nemzetközi engedélyek birtokában tarthatók. Azok a magyarországi tenyésztők, akik foglalkoznak velük, a szaporulatból ilyen okmányokkal „felszerelve” értékesítik őket.
És még valami. A teknősök köztudomásúlag hosszú ideig élnek. Nem olyanok, mint a kutya vagy a macska, amelyből a húszesztendős már Matuzsálemnek számít. Tehát ha túlságosan nehezen viseljük társállatunk korai elhunytát, ideális „háziállatnak” számíthat a teknős. Akár halálunkig velünk élhet, sőt ha minden jól megy, unokáink is látni fogják.

 

Farkas Csaba

 

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!