Bennünk is ott lappanghat ez a kórság, úgy, hogy észre sem vesszük.

A szenvedélybetegség nem a jelen kor „vívmánya", de napjainkban egyre több új - kizárólag a modern életforma számlájára írható - függőség jelentkezik. Kevésbé közismert, hogy nemcsak az alkoholizmus, a drogfüggőség, vagy a dohányzás sorolható a szenvedélybetegségek közé, hanem ebbe a kategóriába tartoznak a nem kimondottan orvosi problémaként kezelt függőségek is. Hajlamosak vagyunk a szenvedélybetegeket megszólni, s pusztán emberi gyengeségként kezelni problémájukat, de ne ítélkezzünk elhamarkodottan... Bennünk is ott lappanghat ez a kórság, úgy, hogy észre sem vesszük. Ha a tüneteket nem ismerjük fel, elbagatellizálhatjuk a dolgot, s ami a legfontosabb, a szenvedélybeteg ember a legritkább esetben ismeri be függőségét.

Szenvedélybetegségről akkor beszélhetünk, ha elvonási tünetek jelentkeznek abban az esetben, ha a beteg nem végezheti a „kedvenc" cselekvését, vagy nem élvezheti megszokott „szereit". Általános tévhit a szenvedélybetegséggel kapcsolatban, hogy csak valamilyen kémiai összetevő hatására alakulhat ki. Persze a feltételezésnek van alapja, hiszen a leggyakoribb és talán legrégebben előforduló problémákat általában a cigaretta, a drog illetve a túlzott alkoholfogyasztás okozta.

Magát a szenvedélybetegséget leginkább a ránk- vagy környezetünkre rossz hatást gyakorló szerekre vagy viselkedési formákra való rászokásnak nevezhetjük.

A szenvedélybetegségek palettája igen széles - és szinte napról napra újabb modernkori függőségek jelentkeznek. Összeállításunk a teljesség igénye nélkül, néhány jellemző, de nem a hagyományos értelemben vett szenvedélybetegségek kategóriájába tartozó jelenségről szól.

A társfüggő ember életének egyetlen értelme a partnere, bár ennek nincs tudatában. Bármit megtesz társáért, amit az kér, vagy amiről úgy gondolja, hogy partnere javát szolgálja. Folyamatos visszajelzéseket, megerősítést vár, hogy lássa, értékelik „áldozatát". A legféltékenyebbek a társfüggő emberek. Nem birtokolni akarják partnereiket, hanem megóvni mindentől. Féltékenységük azonban soha nem csap át agresszióba, hiszen inkább saját magukat emésztik, saját idegeiket őrlik fel, mintsem társuknak ártsanak.

Hűségük olyan mértékű, hogy nem tud olyat tenni társuk, amitől kiábrándulnának vagy elhidegülnének. Jóban-rosszban kitartanak, tehet az akármit. Lehet alkoholista, drogfüggő, tarthat szeretőt; egy a lényeg, nem tud olyat tenni, amivel párját eltaszíthatná magától. Nem képesek véget vetni egy kapcsolatnak. Ezt a lépést szinte kivétel nélkül a másik fél teszi meg.

Az emberek többsége fél a kötöttségektől, így nem is tőri hosszabb ideig az ilyesfajta viselkedést, ami szakításhoz vezet. Ilyenkor a társfüggő ember összeomlik, vagy azonnal egy másik kapcsolatba menekül.

A mai erős alkalmazkodóképességet és kimagasló teljesítményt követelő világban nehéz pontosan meghatározni, hogy hol a határ a túlmunka és a munkamánia között. Sokan akár heti 60 órát is dolgoznak, többségük mégsem nevezhető munkamániásnak, mert azután élvezi is a rengeteg munka gyümölcsét. A munkamániás erre képtelen.

A munkamánia, vagy ahogy manapság nevezik: a munkaalkoholizmus komoly betegség. Olyan függőség, amelyben a munka drogként funkcionál, háttérbe szorítja az egyén magánéletét, társas kapcsolatait; az élet értelmévé, a legfontosabb tevékenységgé válik.

Az ebben szenvedők számára az öröm, a siker egyedüli forrása csak és kizárólag a munka, ezért - miközben családjuk, társuk (ha még vannak) - egyedül maradnak mind lelkileg, mind fizikailag.

A következmények rendkívül súlyosak: túlzott italozás, stressz, gyomorfekély, szív- és érrendszeri megbetegedések. Amikor a munka már túlzottan uralja valakinek a napjait, amikor élete csupán a munkája körül forog, amikor a családi élet, baráti kapcsolatok ápolása helyett is a munka áll a fő helyen, akkor az út magányhoz, az érzelmi elsivárosodáshoz és teljes összeroppanáshoz vezethet.

Néhány figyelmeztető jel, amelyek jellemzik a munkamániásokat: Napi 10-12 órát dolgoznak pihenés nélkül, és ha hazaérnek, otthon is csak a munkájukra gondolnak, egyben ez az egyetlen beszédtéma is. A munka mindennél fontosabb, és már nem jelent örömet, legtöbbször elkeseredetten küzdenek a feladatokkal. Már nem bíznak kollégáik teljesítményében, csak a saját maguk által elvégzett munkát tartják megfelelőnek, éppen ezért képtelenek bármit is kiadni a kezükből. Eszükbe sem jut, hogy az emberi kapcsolatokba is energiát és időt fektessenek be, sőt akaratlanul is leépítik a meglévő kapcsolataikat is.

Bár a hazárdjátékok szinte egyidősek az emberiséggel, a játékszenvedély mégis inkább a modern kor emberének jellemző szenvedélybetegsége. Mióta elterjedtek a játékautomaták, játéktermek ezrei csábítanak a pénzszórásra. A fiatal férfiak a legveszélyeztetettebbek, akik több millió forintot is elköltenek addigra, mire szakemberhez fordulnak. A felnőtt világban, a kaszinókban pedig nem ritka, hogy több tízmilliós összegeket játszanak el a játékos kedvűek. Eleinte a gyors meggazdagodás reménye csábítja őket, később az elvesztett összeget próbálják visszaszerezni. Adóságból-adóságba kerülve egzisztenciálisan egyre lejjebb süllyednek. Egy ideig még sikerülhet családjuk előtt titkolni szenvedélyüket, később azonban emberi kapcsolataik rovására megy ez az őrület. Egyedül pedig nem valószínű, hogy kigyógyulhatnak játékszenvedélyükből.

Statisztikák szerint egy átlagember az általa megvásárolt termékek közel tíz százalékát soha nem fogja felhasználni. Egy shoppinglázzal küzdő szenvedélybetegnél ez az arány akár az ötven százalékot is elérheti. A legsúlyosabb kóros vásárlók mindent összeszednek, ami az útjukba kerül, és ezeknek a tárgyaknak a nagy részét hazaérkezése után röviddel kidobják.

A kényszeres vásárlókra időnként - különösen, ha boldogtalannak, rosszkedvűnek érzik magukat - szabályos rohamok törnek rá, ilyenkor szinte önkívületben felvásárolnak mindenféle felesleges holmit, jelentős összegeket hagyva az üzletekben. Eközben fokozódó izgalmat, örömöt éreznek, önbizalmuk megnő. A roham elmúltával erős bűntudat jelentkezik a mániákus költekezés miatt.

A vásárlási mánia leggyakoribb áldozatai a negyven év alatti magányos nők. A betegségnek azonban férfiak is könnyedén áldozatul eshetnek, s míg a nők leggyakrabban ruhákkal, kozmetikumokkal, ékszerekkel próbálják depressziójukat legyőzni, a tipikus kórosan vásárló férfi technikai cikkeket gyűjt be hatalmas mennyiségben.

A számítógép lassan mindennapi életünk nélkülözhetetlen segítőjévé vált. Ugyanakkor, ha szerepe túlnő eredi funkcióján, és minden percünket előtte töltjük, komoly függőséget okozhat.

Ha a gép előtt töltött idő miatt háttérbe szorulnak az emberi, munkahelyi kapcsolatok vagy a szabadidős tevékenységek, akkor Internet-függőségről beszélünk. Figyelmeztető jel, ha valaki napról-napra több időt tölt Internetezéssel, és ha erre nincs módja, üresnek érzi magát, ingerlékeny és rosszkedvű. Ha olyankor is az Internetre gondol, amikor éppen valami mást tesz. Ha leül a számítógép elé, nehezen tudja abbahagyni, többször is túllépi a tervezett időtartamot.

Egy önkéntes és névtelen kérdőíves vizsgálat első eredményei szerint a netfüggők inkább a nőtlen fiatal férfiak (15-25 év) közt találhatók. Közülük 40 százalék vallja függőnek magát, és 15 százalékuk még azt is bevallja, hogy hetente több mint 40 órát tölt a hálón. Depressziósnak érzik magukat és elértéktelenedettnek. Úgy érzik, semmire se jutnak, és idegileg is ki vannak borulva.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!