Nem kell mást tenned, csak megoldást találni a NASA űrkaki problémájára, és tied a pénz!

„Űrkaki-kihívást" hirdetett a NASA: az amerikai űrkutatási hivatal Space Poop Challenge elnevezésű pályázatán arra várnak ötleteket, hogyan lehet megoldani egy űrhajós ruhába öltözött asztronautánál higiénikus módon a vizelet- és székletürítést akár több napon át.

A javaslatokat december közepéig lehet benyújtani. A NASA olyan ötleteket vár, amelyek három éven belül megvalósíthatók. A három legjobb ötletet pedig egyenként 30 ezer dollárral, vagyis nagyjából 8,8 millió forinttal jutalmazzák.
Azért hirdették ki a felhívást, mert a NASA egyre hosszabb ideig tartó utazásokra készül. Ezért van szükségük egy olyan, a testen viselhető szerkezetre, amelynek segítségével az asztronauták akár hat napig is kibírják anélkül, hogy fel kelljen keresniük egy mellékhelyiséget.

Sokak számára megdöbbentő lehet, de a jelenlegi gyakorlatban pelenkákat alkalmaznak, ez azonban csak rövid időre jelent megoldást, egy napnál tovább már nem higiénikus és nem ad megfelelő védelmet sem - olvasható a felhívásban. Az űrhajósok utazásaik során zárt védőöltözetet viselnek, ez pedig kevés mozgásteret biztosít nekik. „Még az orrukat sem tudják megvakarni, ezért a szerkezetnek a lehető legnagyobb mértékben automatikusan kell működnie" - hangsúlyozza az amerikai űrügynökség.

Bár ma már a Nemzetközi Űrállomásig (ISS) „csak” 6 óra az út, de az elmúlt héten például egy új rakétatípus tesztelése miatt az ISS-re tartó három asztronautának két napig tartott az utazás - írja az MTI.

„Az alapvető problémát az jelenti, hogy a széklet és a vizelet a kiválasztás után a súlytalanság hatására megtapad a felületeken, és lássuk be: Senki sem akarja, hogy ezek az anyagcseretermékek hat napon át a testéhez tapadjanak - fogalmazott a NASA.

 

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT, HA TETSZETT A BEJEGYZÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!