Segítségével elkerülhetjük a betegségeket, és sokkal energikusabbak leszünk. A leves színe magas beta-karotin tartalmának köszönhető, ez az a vitamin, mely a szervezetbe jutva A-vitaminná alakul. Az ízletes leves sok C-vitamint, folsavat, és rostot tartalmaz.

Hozzávalók:

  • 1 sütőtök
  • 2 krumpli
  • 1,5 liter víz,
  • 3 kisebb darab gyömbér,
  • 1 üveg kókusztej,
  • ½ teáskanál szerecsendió,
  • ½ teáskanál koriander,
  • só, bors.

Elkészítés:
1. Melegítsük elő a sütőt 190 fokra.
2. Vágjuk félbe a tököt, és távolítsuk el belőle a magokat. A tököt a vágott felével lefele állítsuk egy tepsire, majd töltsünk hozzá kb. 5 milliméternyi vizet.
3. A krumplikat kissé szurkáljuk meg egy villával, majd tegyük egy másik tepsibe.
4. Addig süssük a tököt, és a krumplit, amíg jó puhák nem lesznek (kb. 45-60 percig).
5. A vizet közben tegyük oda egy fazékba főni.
6. Hámozzuk meg a sárgarépát, és a gyömbért, vágjuk darabokra, majd kb. fél órát főzzük.
7. A megsült tököt, és krumplit kanalazzuk a megfőtt sárgarépához, és gyömbérhez, majd a kókusztejjel turmixoljuk össze.
8. Adjuk hozzá a szerecsendiót, és a koriandert.
9. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.