Amikor először hallottam a Snails gyerek körömlakkjairól elgondolkodtam azon, hogy a kislányok vágyán túl, hogy utánozhassák édesanyjukat, s az anyák azon igényén túl, hogy csemetéjük ezt a lehető legbiztonságosabban tehesse, mi mást tud adni egy lányos szülő és gyermeke számára. Ekkor ugrott be, hogy a lakkozás milyen komoly próbatétel egy gyakorló kislány számára és, hogy ez a próbatétel mit is jelent az agyféltekék és a finommotorika szintjén.


picturesnailsextrasAzt mondják, hogy az intelligencia annak függvénye, hogy milyen erős a két agyfélteke közti idegpálya-összeköttetés, azaz, mennyire képes együttműködni az agy bal és a jobb féltekéje.
A bal féltekében található a beszéd megértésének és a beszédszervek mozgatásának a központja, tehát ez az oldal beszél. Emellett racionálisan és logikusan gondolkodik, mindent alaposan analizál, értelmez, kiszámol, majd rendszerez, valamint, ami még nagyon fontos, van időérzéke.
A jobb félteke nem beszél, de a beszéd érzelmi felhangjait érzékeli. Látásban többet tud, mint a baloldal, mondhatni, képekben gondolkodik: felismeri az arcokat, geometriai formákat, és a térben is tájékozódik. A jelenségekről egyidejűleg, holisztikusan vélekedik, amiket erőteljesen befolyásolnak az érzelmek. Működése ösztönös és őszinte, valamint nincs időérzéke. A muzsika élvezete is inkább jobb féltekés. A humorérzék és kreativitás is csak itt található.
Mivel a két oldal a testen kereszteződik, a féltekéket összekötő idegpálya rendszert össze kell hangolni.
Az összehangolódás csecsemőkorban a kúszás és a mászás megtanulásával kezdődik. Mind a kúszás, mind a mászás segít abban, hogy az addig külön-külön működő féltekék különböző funkciói összehangolódjanak. A baba megtanulja különválasztani a jobb vagy bal oldalát érintő mozgásos információkat, hangokat, képeket. Integrálja a bejövő impulzusokat, és a test minden irányú mozgását is koordinálja.
Ezzel párhuzamosan összehangolódnak az érzések a tényekkel, a képek a szavakkal, az időbeni eligazodás a térben való tájékozódással, a kreativitás a logikai gondolkodással, és az ösztönösség a tudatossággal.
Az immunrendszer is akkor tud a legeredményesebben dolgozni, ha az agy optimális hatásfokon működik! Ha javítani szeretnénk gyermekünk egészségi állapotán, akkor figyelmet kell szentelnünk az agyféltekék összehangolására is.
Sok tanulási nehézség fakadhat abból, ha a két oldal nem hajlandó együttműködni kellőképpen, illetve nincsenek megfelelően edzve az idegpálya-kapcsolatok a két félteke között.
Egy másik fejlesztendő terület a finom-motorika, azaz a kézügyesség sokféle játékkal fejleszthető. Kiemelten nagy jelentősége van ennek, hiszen az iskolai életben szükséges íráskészségnek ez az alapja. Sokan abba a tévedésbe esnek, hogy ez csak rajzolással, színezéssel érhető el, ám ez tévedés. Az íráskészség kifejlődéséig hosszú út vezet, és ezt nem lehet leszűkíteni pusztán a rajzolásra.
A Snails gyerekkörömlakkok használatával mind a finommotorika, mind az agyfélekék finom hangolása fejleszthető. Fontos, hogy a kislány maga próbálja kilakkozni körmeit, ne az anyuka tegye ezt meg helyette! Nem kis feladat jobb kezében a lakk ecsetjével szépen a bal kéz körmeit díszíteni, majd az ecsetet átvenni bal kézbe, majd a jobb kéz körmeit festeni. A glitterek és matricák további játékos módon járulnak hozzá a finommotorika hangolásához. Persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy milyen öröm, ha mindezt az Édesanyával együtt vagy kis barátnők társaságában teheti meg.
A biztonságról a körömlakkok összetétele gondoskodik, hiszen nem tartalmaz veszélyes és mérgező anyagokat, 100 %-ban vízbázisú, biztonságos, vegyszermentes formula. Szagtalan, irritáló oldószer nélkül, vegyszermentesen könnyen és gyorsan eltávolítható a körmökről. Nem kell akkor sem aggódni, ha a körömlakk kiborul, a folt eltávolításához csupán vízre van szükség.

 


A Snails a kislányok „legója”.
A teljes kollekció kapható a bio4u-nál.

 

 

Elérhetőségeink:
Bio4u drogéria:
1114 Budapest,
Szabolcska Mihály utca 9. fsz. 20.
Telefon: 30-329-0148,
 e-mail: [email protected]
webshop: www.bio4u.hu

 

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!