Home » Egészség - Életmód

Sétányrózsa – nem csak sétányra

2010. október




A Lantana camara aranysárgától pirosig változó színei a nyári meleget idézik még a hűvös őszi napokon is. Sajnos már nem sokáig gyönyörködhetünk virágaiban, mert az első fagyok előtt telelőhelyére kell vinnünk a növényt.

 

A Lantana nemzetség alacsony, bokros növésű hibrid növényeit illatos, kedves virágai miatt tartjuk, akár teraszon edényben is elférnek, és megfelelő metszéssel több évig is kis méretűek maradnak. A sétányrózsák szederszerű termései is igen dekoratívak, egyes hibridek azonban nem hoznak termést.
A sárgás-pirosas virágúak mellett találkozhatunk fehér, citromsárga, kékes-lila színűekkel is. A virágzat virágai egymás után nyílnak ki, látványos félgömbökké alakulva. A Lantana camara különlegessége, hogy erős fényben a virágok színe megváltozik, pl. a narancssárgák idővel pirossá, a fehéres sárgák lilává színeződnek, ezáltal a bokor egyszerre többszínű virággal díszlik. Vesszői erősek, a szél ritkán károsítja, levélzete is erős, ha megdörzsöljük enyhén citrom illatú. Napos helyen dúsan virágozik, lakásban tartva azonban a fényhiány (naponta 3 óránál kevesebb közvetlen napfény) miatt elmaradhat a virágzás. Nyáron a teraszon, kertben tűző napra is tehetjük, azonban ügyeljünk rá, hogy földlabdája ne száradjon ki teljesen. Tavasztól őszig bőségesen öntözzük, télen a pihenőidőszakban csak takarékosan. Ha lehet, esővízzel öntözzük, a kemény vizet nem szereti.
 A dús virágzás érdekében tavasztól kezdjük meg tápanyagellátását.
Miután teleltető helyéről kikerült 2-4 héten keresztül Vitaflóra Virágos növény tápoldatot adagolunk hetente öntözővizébe, majd Vitaflóra Virágzásindító tápoldattal serkentjük és tartjuk fenn a bőséges virágzást. A tápoldatozást szeptemberig rendszeresen ismételjük, a téli pihenőidőszakban azonban szüneteltetjük.

Ha ismerősöknél tetszik meg a sétányrózsa, tavasszal kérjünk belőle hajtásdugványnak vesszőt, a leanderhez hasonlóan meggyökereztethetjük. Gyorsan gyökerezik, a gyökerek megjelenése után néhány héttel óvatosan vágjuk vissza, majd ha az új oldalhajtások már 5 cm hosszúak, ismét csípjük vissza a hajtásvégeket. Ezzel serkentjük fejlődését, és hamarosan dús, kompakt bokrocskává neveljük sétányrózsánkat. A fiatal növények több virágot hoznak, az idősebb hajtások eltunyulnak. Ezeket tél végén, kora tavasszal metsszük meg, a hajtásokat kb. 10 cm hosszúságra vágjuk vissza, ezzel újra dúsabb virágzási késztetjük idősebb növényünket. Ha a gyökerek az edény vízelvezető nyílásában megjelennek, vagy a földfelületet dúsan átszövik, át kell ültetnünk a növényt. Ne ültessük túl nagy cserépbe, a sétányrózsa a relatív kis cserépben érzi jól magát, az afrikai szerelemvirághoz hasonlóan így hoz több virágot.

A jól tartott, erős sétányrózsa nehezebben betegszik meg, de az üvegházi molylepke vagy közismert nevén liszteske sajnos kedveli a sétányrózsákat. Ha megjelennek, sürgősen permeteznünk kell ellenük.
A védekezést a környező növényekre is terjesszük ki, nehogy szomszéd növényekről visszafertőződjön.

Kulcsszavak: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player





Figyelem!