A geológusok tanácstalanul állnak a helyzet előtt. Bár a tudomány ma már arra készül, hogy egy új bolygót hódítsunk meg – vagyis embert küldjünk a Marsra –, ez nem jelenti azt, hogy a Földnek már minden egyes milliméterét ismerjük. Bizonyíték erre az a barlang, amit nemrég fedeztek fel Kanadában. Pedig kicsinek finoman szólva sem lehet nevezni.

A Canadian Geographic beszámolója szerint a barlang bejárata 100 méter hosszú és 60 méter széles. A felfedezést a kanadai Nemzeti Erőforrások Minisztériumának dolgozói tették, és úgy gondolják, a képződmény hatalmas mérete ellenére ez az első alkalom, hogy emberi szem láthatja azt. A szakemberek épp helikopterről számolták a rénszarvasokat Wells Gray Provincial Park felett, hogy felmérjék az állományt, amikor egyszer csak felbukkant a lyuk.

A barlang felfedezése a szakembereket is meglepte. Catherine Hickson geológus szerint egyszerűen lehetetlen, hogy az említett helyen barlang legyen, pedig kiderült, nagyon is van. Ráadásul akkora, hogy a számítások szerint jelenleg ez Kanada legnagyobb barlangja. A szélén állva 183 méter mélyre lehet lelátni.

A kutatók eddig semmilyen korábbi feljegyzést nem találtak, ami bizonyítaná, hogy a barlangot már korábban is felfedezte valaki, ezért az őslakosok segítségét kérik, hátha ők ismernek ilyen dokumentumot. A miértre egyébként az lehet a válasz – legalábbis ezt sejti Hickson –, hogy azért sem vették észre eddig, mert a környéket az utóbbi évtizedekig hó lepte.

Lee Hollis barlangász már megpróbált lejutni az aljára, eddig azonban csak 80 méterig jutott, az ott lévő vízesés ugyanis másodpercenként 5-15 köbméter vizet zúdít rá. A szakemberek úgy vélik, a vízesés egy felszín alatti folyót táplál, amely 500 méter mélyen és 2,1 kilométer távolságban van a barlang bejáratától.

A képződményt Sarlakk-veremnek nevezték el, ami a Csillagok háborújából lehet sokaknak ismerős. Egyelőre lezárták a környékét, hogy megóvják a kíváncsiskodóktól, és persze attól, hogy baleset történjen.