Az öregedés okozta problémák között élen jár a mindenféle ízületi fájdalom. Főként a térd okozhat gondot, de a vállak, és könyök is a fájdalom forrás lehet. Az orosz népi gyógyászatban használják a mézes-mustáros kencét, ami hatásosan csillapítja az ilyen típusú fájdalmakat.

 

Mustard



Mézes-mustáros gyógykence összetevői:

– 1 evőkanál mustár
– 1 evőkanál méz
– 1 evőkanál víz
– 1 evőkanál finom só

Használhatjuk a boltban vásárolt mustárt, de sokkal jobb, ha mustármagot veszünk, és azt megőröljük. A bolti „kész” mustár ugyanis sok adalékanyagot – köztük tartósítószert is tartalmaz.
Keverjük össze a hozzávalókat, míg homogén állagú krémet nem kapunk. Ezután tegyük bele egy üres műanyag dobozba, és tároljuk hűtőben.
A fájó testrészekre kell tenni egy keveset a krémből, majd folpack-kal tekerjük körbe. Végül tekerjük be egy meleg sállal. Kössük meg a sálat, de szorosan!
1-2 óra múlva langyos vízzel mossuk le a krémet. Már az első nap után érezni fogjuk az enyhülést, de a kezelés sikerességének érdekében 4–5 napon keresztül alkalmazzuk az eljárást.

A mustár hatása

A mustárt a „bőrvörösítő” (rubefaciens) gyógynövények közé sorolják, ami annyit jelent, hogy a bőrre alkalmazva enyhülést nyújtó vérbőséget vált ki. A cayenne-i borshoz vagy a csípős paprikához hasonlóan a mustár is kiüríti az idegsejtekből a P-anyagot. Ez az a vegyület, amely a fájdalomjeleket továbbítja az agyba. Készíthetünk mustáros tapaszt vagy főzetet. Ez utóbbihoz öntsünk egy pohárnyi forrásban lévő vizet 1 teáskanálnyi őrölt mustármag­ra, hagyjuk 5 percig állni, majd áztassunk bele egy rongyot. Tegyük a borogatást az érzékeny területre.
A kevés mustárporral kevert forró lábfürdő serkenti a lábfej vérkeringését, aminek köszönhetően többféle problémára nyújthat enyhülést. Hozzájárulhat például az orr­dugulás megszüntetéséhez, segíthet levinni a lázat, és csillapíthatja a fejfájást azáltal, hogy csökkenti a vérerekre nehezedő nyomást a fejben.


Mustár készítése házilag

Fél csésze mustármagot egy csésze vízzel és 1 dl ecettel összekeverünk egy nem fém tálban. Hagyjuk ázni egy éjszakán át.
A következő reggel már kellemes illata lesz! Tegyük bele az egészet egy turmixgépbe, és addig pépesítsük, amíg sűrű pasztát nem kapunk.
Ezután jöhet a fűszerezés: 1 gerezd zúzott fokhagyma, egy csipet paprika, fél teáskanál só és egy teáskanál kurkuma.
Keverjük össze, majd forraljuk fel. Vigyázzunk, mert a forrásban lévő massza nagyon köpköd!
Pár perc forralás elég. Ezután tegyük tiszta üvegbe. Hűtőben tárolva sokáig eláll. A fűszerezés során lehetünk kreatívak!

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!