Mit vegyek fel? Nincs egy normális darabom! – melyik családban nem hangzik el mostanában ez a kérdés, így tavaszhoz közeledve. - Ezt kihíztam, ez már nem divat, ez túl szűk, ez lötyög rajtam, ennek a színe rettenetes, ehhez nem találok táskát, kész csőd az egész ruhatáram – hallhatjuk a kamaszlányok hétvégi visításait, vagy nőtársaink reggeli kínjait. Ismeretségi köröm leánygyermekei és sok asszonya is, csak addig érdeklődtek a plázák butikjai iránt, míg újdonság volt. Legtöbbjük turkálókból öltözködik, természetesen elsősorban anyagiak miatt. Ma már ezekről az üzletformákról sem mondható el, hogy túl olcsók lennének. Mégis: néhány ezer forintért már egészen jól fel lehet öltözni az itt talált holmikból.

De honnan is jött ez a ruha-turkálási üzletág hozzánk? Állítólag Afrikában kereshető az eredete. A nyugati világ jótékonyságból ruhanemű-csomagokat, bálákat küldött a szegények megsegítésére, amiből aztán egyfajta kereskedelmi tevékenység alakult ki: végül az elárusított cuccokból származó bevételek kerültek a szegények megmentésére adományként.
Magyarországon az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején nyitottak meg az első boltok, amelyek mások levetett ruháit árusították. Akkor még kilóra mérték a javarészt kicsit fertőtlenítőszagú holmikat, amelyeket ládákból lehetett válogatni, turkálni. Először a szegényebb rétegek, vagy az öltözködésüket kényszerűségből így megoldók vásároltak télikabátot, felsőruházatot ezeken a helyeken. Aztán ahogyan egyre több használtruha-bolt nyílt, úgy szakosodtak az üzletek a különböző vásárlói rétegek kiszolgálására. Sokan rájöttek, - köztük neves színészek, előadóművészek is -, hogy jó minőségű ruhaneműt, sőt kincseket, különlegességeket lehet találni a holmik között. Az utcai viseletek mellett nemritkán fehérneműk, táskák és cipők, függönyök és ágyneműk is találhatók a kínálatban.


Nem elhanyagolható tény, hogy a turkálókból való öltözködésnek van környezetvédelmi értéke is, ugyanis az alig használt, vagy hamar megunt gönc nem kerül a szemétbe, hanem még néhányan hordhatják, örülhetnek neki. Pár éve már kicsi babáknak, kisgyermekeknek való holmi is kapható a használtruha-boltokban. Az első gyermeket váró mamák talán nem annyira, de a többgyermekes szülők szívesen vásárolnak itt, hiszen tudják, a bébik egy, maximum másfél hónapig vehetnek fel egy kis ruhácskát, rugdalódzót, hiszen kinövik hamar. A kismamák nagyon sok pénzt tudnak megspórolni, ha itt szerzik be a szükséges ruhákat.
Visszatérve kamaszlányaink érdeklődési körére: ma már a turkálónak kihívóbb a kirakata, mint egyes butikoknak, és a cuccokat sem ömlesztve, hanem olykor szín szerint, máskor nyári, téli, őszi viselet és stílus szerint elrendezve, akasztókra aggatva kínálják. És megjelentek az igazi nyugati márkákat kínáló polcok is. Vannak akik - divat ide, vagy oda -, csak ezeket az ismert márkaneveket keresik. Ezek már az irreálisan drága a másodkezű cuccoknak számítanak, hiszen sok esetben megegyeznek az árak egy butik új ruháinak árával, csupán a név miatt.
Kár vitatni, hogy a ruha az önkifejezés egyik fontos eszköze. És van egy olyan felnövekvő/feltörekvő nemzedék, akit nagyon is foglalkoztat az öltözéke, sokan egyre erőteljesebben merik vállalni önmagukat, épp ezért saját kifejezésmódot keresnek. És - ellentétben a mondással, miszerint: nem a ruha teszi az embert - sok esetben a ruházat az, amiről jól leolvasható a személyiség, a cucc bizony csomó dolgot elárul a viselőjéről. Ezért nagy számban törekednek arra, hogy ilyen módon is jelezzék a külvilág számára hovatartozásukat. Hisz, valljuk be, nagyon kevés a megnyilvánulási lehetősége azoknak a fiataloknak, akik nem egyetemisták, vagy nem tartoznak egyetlen nagyobb ifjúsági csoporthoz sem, azoknak különösen fontos az öltözködés.
Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnánk a turkálásról, mint életstílusról, mint szenvedélyről. Itt persze szó nincs sem szükségről, sem pedig környezetvédelemről, hanem egy olyan életformáról, amelyben a ruhaműnek csak ideig-óráig van értéke, amíg itt vagy ott meg nem jelennek benne, aztán eldobják. De lehet, hogy csak egyszerű birtoklási vágy az, ami vásárlásra készteti a böngésző-turkálót. Ez egyfajta szenvedély. Ráérő, pénzzel jól ellátott, unatkozó háziasszonyok, ügyvezetőnők hobbija. Olyan nőké, akik egy ilyen turkálóból húsz-harmincezer forintos számlával távoznak. Aztán az új ruhabála bontásakor ismét a legelsők között turják-keresik a számukra megfelelőt, ami átmenetileg enyhülést hoz tulajdonlási lázukra.
Mindegy hát, kik vagyunk, hová tartozunk: kis tinédzser, szegény diák, közepes keresetű, többgyerekes asszony, különlegességre vágyó színésznő, szürke napjaiba színt kereső igazgatónő, vagy szenvedély-hajtotta, kielégítetlen matróna - mindegy kik vagyunk:

*Elérhetetlen Ideál/ Csábit, mint kútból csillag képe: / Felhohzni mind, mi bennem fény, / Öltözni tökéletes Szépbe. *Reményik Sándor

Tóth Katalin

 

 

 

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!