Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb nárciszmezejének virágzása alkalmából április 27-én Babócsán.

A Somogy megyei település Basa-kertjében immár huszonharmadik alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket. A rendszerint látogatók ezreit vonzó egynapos fesztivál programjai között lesz nárciszfutás, főzőverseny, egy törökkori végvári hagyományőrző csoport bemutatója, táncelőadás és több koncert is.

A rendezvény helyszíne, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére.

Azóta évszázadokon át minden tavasszal csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.