A Kamilla nevet kapta a nyíregyházi állatkertben november elején született Rothschild-zsiráf, amelyet anyja a tapasztalatlansága miatt nem gondozott, és ezért sokáig kétséges volt, hogy életben marad-e.

Révészné Petró Zsuzsa, a Nyíregyházi Állatpark osztályvezetője, szóvivője elmondta, hogy a már szépen fejlődő zsiráfnak végül gondozói - akik hónapokon át virrasztottak mellette - adtak nevet.
Az ápolók két okból döntöttek a Kamilla név mellett: az egyik az volt, hogy a borjút hosszú ideig kellett kamillateával itatniuk, mert bélgyulladással küzdött. A Kamilla nevet indokolta az is, hogy a zsiráfborjúnak hosszú szempillái vannak, amelyekkel megrökönyödésszerű szemhéjmozgásokat végez, azaz - a népnyelv szerint - 'kamillázik'. A szóvivő megjegyezte, hogy a nyírségi állatparkban született állatoknál a névadást általában meghirdetik a látogatók között, ez tették a zsiráf esetében is, de ezúttal nem kaptak jó ötletet az elnevezéshez.
Kamilla novemberi születése óta 50 centimétert nőtt, jelenleg 210 centis. Most már tejpótló tápszert eszik, sőt kóstolgatja a szénát is. Ötméteres végső magasságát előre láthatólag ötéves korára éri majd el.

A nyíregyházi állatkertben Kamillával együtt jelenleg öt Rothschild-zsiráf él. A zsiráffajta a zoológusként is elismert híres bankár, Walter Rothschild (1868-1937) után kapta a nevét. Eredetileg Ugandában, Kenyában és Dél-Szudánban őshonos, ezért Uganda-zsiráfnak is szokták nevezni. Veszélyeztetett faj, a természetben kevesebb mint 700 egyed él belőle. A világ állatkertjeiben pedig mintegy 450 Rothschild-zsiráfot tartanak számon. A fajmegmentési program keretében szaporítják őket, Nyíregyházán eddig hét zsiráf született.
címkék:  fotó kamilla nyíregyházi állatkert Rothschild-zsiráf veszélyeztetett zsiráf
forrás: MTI
Kép: SóstóZoo

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!