Október-november ideális időszak, hogy gyümölcsfa csemetéket, szőlőoltványt, rózsabokrot, díszfát, virágzó bokrot ültessünk. A nagyobb fagyok beálltáig még van lehetőség arra, hogy a csemeték sebei -amelyek a faiskolából való kitermelés közben keletkeztek- beparásodjanak és a felszívó hajszálgyökerek kialakulása megkezdődjék, tavasszal a csemete lendületesen lombosodjék ki, gyorsan növekedjék és mielőbb termőre forduljon.

Az egyik legfontosabb feladatunk a növény kiválasztása:

Először is igyekezzünk olyan növényt vásárolni, ami a helyi klímát jól viseli! Vegyük figyelembe a talaj kötöttségét, kémhatását, a terület vízellátottságát, a téli, tavaszi fagyok lehetőségét a területen.
„Jó, jó, de hát honnan tudjam én mindezt?” – kapjuk erre általában a logikus kérdést.
Nem kell növénylexikont böngésznünk, hordoznunk magunkkal! Növényválasztásban mindenképpen kérjük ki a kertészetben dolgozó szakemberek segítségét, hiszen ők ismerik az általuk árusított növények igényeit, illetve azt, hogy melyik gyümölcsfát, évelőt, ribiszkét érdemes telepíteni.
Előfordulhat, hogy újságban, könyvben mi kinéztünk magunknak egy számunkra nagyon tetszetős szőlőfajtát, de az csak a nagyon homokos, napsütötte lejtőn lesz bőtermő. Bármilyen csábító a gyönyörű fotó, inkább a helyi adottságoknak megfelelő növényt válasszuk!

Mi a teendő ilyenkor?

A jól felkészült kertészeti eladó ajánlhat egy ugyanakkor érő, hasonló gyümölcsű növényt, amely az adott természeti viszonyok között is egészséges, jó terméshozamú lesz.
Előfordulhat, hogy egyszerű tanácsot ad az ültetésre vonatkozóan, például lazítsuk a talajt tőzeggel, kókuszfölddel vagy homokkal.

Hogyan és mikor ültessünk?

Konténeres vagy földlabdás növényeket az év bármely szakában ültethetünk, de a szabadgyökeres gyümölcsfák, szőlő, ribiszke, egres, eper ültetésének csak október közepétől jön el az ideje. Egészen a fagyokig nyugodtan ültethetőek! A szabad gyökeres fák előnye, hogy jóval kedvezőbb áron juthatunk hozzá, mint a konténerbe ültetett növényekhez. Mivel csak fiatal növények lehetnek szabadgyökerűek, ezért sokkal nagyobb eséllyel akklimatizálódnak.
Ne feledkezzünk meg jó minőségű, laza, tápdús ültetőközeget tenni új szerzeményünk alá! Ellenkező esetben ne számítsunk bő termésre és gyors növekedésre! Ezt virágföld, tőzeg és szarvasmarhatrágya, vagy biohumusz hozzáadásával érhetjük el. Egyes virágföldkeverékek már együtt tartalmazzák a hozzáadott nitrogént, foszfort, káliumot és egyéb mikroelemeket, amelyekből gyümölcsfáink, díszfáink éveken át táplálkoznak majd. Pl. Jóföld fajták. (Ennek kiválasztásában szívesen segítünk kertészetünkben).
Amennyiben egyszerűbb - úgynevezett alapföldet- vásárolunk, egyharmad-kétharmad arányban keverjük szarvasmarha trágyával! Egy kis Alginit vagy Humin Power G hozzáadásával még fokozhatjuk növényünk gyors növekedését, az erős gyökérzet fejlesztését, terméshozamának, ellenállóképességének növekedését. Ültetéskor mindenképpen tegyünk a gyümölcsfa alá talajfertőtlenítőt a gyökérzet védelme érdekében! Ilyen például a Force vagy a környezetbarát Bactofil, Symbivit, Artis vagy Bora.

A helyes ültetés lépései:

1. Mindenekelőtt tartsuk szem előtt, hogy most alapozzuk meg a kis fánk jövőjét!
2. Amikor hazaértünk, szabadgyökeres növényünket néhány órára áztassuk be vízbe, hogy a gyökér jól megszívhassa magát vízzel.
3. Egy gyümölcsfának egy minimum 60x60cm – ha lehet, inkább 1x1m-es gödröt ássunk.
4. Félig töltsük fel a gödröt vízzel, hagyjuk, hogy a nagyját beszívja a talaj. A gödör alját töltsük meg megfelelő tápdús virágfölddel, tegyünk egy kis alginitet vagy Humin Power G-t  hozzá. Erre vékony rétegben virágföldet tegyünk!
5. Ezután helyezzük a növényt a gödörbe, majd töltsük fel a gödröt virágfölddel.
6. Jól tapossuk meg a földet, majd még egyszer öntözzük be növényünket!

www.biokertapolas.hu
Kertészeti webáruház és Áruda
2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos u. 14.
Tel: 06(26)389 632 www.latinkert.hu
Nyitva: H-P: 9-18, Szo: 9-15, V: Zárva