A neves pszichológus véleménye a szeretetről és a párkapcsolatokról meglehetősen szokatlan, sőt az érzékenyebbek számára talán sértő is.

Paul Hauck, a neves pszichológus szerint az érzelmek sokkal egyszerűbbek, mintsem azt gondolnánk. Különösen így van ez a párkapcsolatokban, ahol a kölcsönös adok-kapok viszony generálja az érzelmeket. Véleménye a szeretetről és a párkapcsolatokról meglehetősen szokatlan, sőt az érzékenyebbek számára talán sértő is. Azonban érdemes elgondolkodni szavain, mert leegyszerűsíti viszonyokat, és ezáltal átláthatóvá teszi a bonyolultnak tűnő emberi érzéseket. Sorait olvasva rádöbbenhetünk, hogy minden a kölcsönösségen alapul. Persze van néhány kivétel is…

Mi is a szeretet?
Ha tudományos igénnyel szeretnénk megfogalmazni, akkor valahogy így hangzana: A szeretet rendkívül erős érzés, amelyet olyan emberek, állatok vagy dolgok iránt érzünk, akik, illetve amelyek a múltban, a jelenben és a jövőben is kielégítik legmélyebb vágyainkat és igényeinket.
Ez persze nem hangzik túl eredetien, és ha szőrszálhasogatók akarunk lenni, találhatunk olyat ebben a definícióban, ami határozott tiltakozást válthat ki belőlünk. Például azt, hogy a fenti meghatározás szerint nem embereket szeretjük, hanem azt, amit az emberek nyújtanak nekünk. Ez feltételezi azt is, hogy ha a szeretett személy nem elégít ki minket a számunkra legfontosabb dolgokban, akkor egyszerűen kiszeretünk belőle. Ha nem származik kielégülés, haszon vagy öröm a kapcsolatból, akkor bizony meghal a szerelem. Ennek az ellentéte is igaz. Ha valaki egyre jobban kielégíti vágyaidat és igényeidet, bizony kísértésbe esel, hogy megszeresd az illetőt. De soha ne feledd, valójában nem az egyént szereted, hanem azt, amit tesz érted!
Ha megérted és elfogadod ezt az egyszerű tényt, akkor sokkal könnyebb lesz elérned azt is, hogy megszerettesd magad.



Milyen szerepet játszik kapcsolatainkban a külső megjelenés, a pénz, a fizetés vagy éppen az életmód? Szeretünk-e valakit azért, mert gazdag, mert jól táncol, vagy mert becsületes?
Ez attól függ, milyen értékrendet vallasz a magadénak. Ha bizonyos tulajdonságok fontosak neked, akkor olyan valakibe fogsz beleszeretni, aki rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal.  Lehetnek másoknak csodálatos tulajdonságai, téged mégsem érdekelnek, mert azok a tulajdonságok számodra nem jelentenek semmit. Ha neked az anyagi biztonság a fontos, vagy mindig fényűző életről álmodtál, akkor valószínűleg vagyonos emberbe fogsz beleszeretni, ha csak teheted.
Érvelhetsz úgy, hogy ez nem szerelem, hanem pénzéhség. Más szóval ez esetben nem az embert, hanem a pénzét szeretnéd. Ha valóban így gondolod, akkor nem értetted meg alaptételemet...
Feltétel nélkül senkit nem szeretünk, az számít ugyanis, hogy a szeretett személy mit tud tenni értünk. Ha neked fontos a pénz, akkor nemcsak a személyt szereted, hanem a pénzét is, illetve azt, hogy ő hajlandó megosztani veled a pénzét. Így hát a pénz  ugyanolyan elfogadható magyarázat arra, hogy miért szeretünk meg valakit, mint a jó fellépés, a csinos külső, a jó szexuális teljesítmény vagy bármi más, ami fontos lehet.
De mi történik, ha - tegyük fel - megingott a régi anyagi biztonság? Véget vethetnek-e a szeretetnek az anyagi nehézségek a családban? Fogadni mernék, hogy igen. A szerelem ugyanúgy leapadhat, mint a bankszámla. Ugyanez vonatkozik a többi vágyra is.  Minél kevésbé vannak kielégítve a vágyaid, annál inkább fogy a szerelem. Ha erős, határozott férjre vágyott, asszonyom, aki képes küzdeni a családjáért, aztán ez a férj egyszerre csak megszűnik ilyennek lenni, akkor biztosíthatom, hogy az ön érzései az általa okozott csalódással egyenes arányban csökkennek. És uram, ha ön a csodálatos alakjáért imádta a feleségét, aki most egymás után szedi fel a kilókat, biztosíthatom, hogy minden újabb kiló csökkenteni fogja hitvese iránti szerelmét.
Tisztában vagyok vele, hogy ez egyáltalán nem hangzik romantikusan, ám nagyon is reális. Ilyenek vagyunk, ha tetszik, ha nem. Persze lehet tiltakozni, hogy nem mindig csak azért szeretünk valakit, mert az illető kényeztet. Egész biztosan akad példa arra is, hogy valaki semmit sem vár viszonzásul. De máris érvénytelen az egész abban a pillanatban, ha intim szeretetről és nem felebaráti szeretetről beszélünk. Intim szeretet az, amit a partnerünk, szüleink, gyerekeink, rokonaink és közeli barátaink iránt érzünk. Ők azok az emberek, akikkel mindennapjainkat éljük, és akikért áldozatokra is képesek vagyunk. Amikor szeretet elméletemről beszélek, arra a normális és kölcsönös folyamatra gondolok, amely csak egymással intim kapcsolatban állók között mehet végbe.
A felebaráti vagy emberségi szeretet nemes emberi érzés, de nem igényel viszonzást, vagyis a másik fél hasonló megnyilvánulását. Talán magad is egyike vagy azoknak a jószívű embereknek, akik segélycsomagot küldenek háború sújtotta országokba, rászoruló családoknak. Elképzelhető, hogy pénzt adsz egy szervezetnek, és reméled, hogy sok ezer kilométerrel arrébb valakit boldogít a pénzed. Nem érdekel különösebben, hogy kit, nem várod el tőle, hogy levélben, telefonon vagy bárhogy megköszönje. Jót cselekedtél, és örvendezel, hogy futja rá, van annyid, hogy mással is megoszthatod. Jutalmad a tudat, hogy enyhítetted valakinek a szenvedéseit. Ez nem intim szeretet, hanem emberbaráti szeretet. Természetesen nem is vársz cserébe semmit. Ebben az értelemben persze sokkal nemesebb érzés ez, mint az intim szeretet, amelynek előbb-utóbb viszonzásra kell találnia. A felebaráti szeretet mégsem teljes. Hiszen csak időnként hozol áldozatot egy számodra ismeretlen személyért.
És éppen ezért közömbös, hogy visszafizetik-e valamilyen formában, amit adtál. De ha folyamatosan vagy naponta kellene ugyanezt cselekedned, mérget vehetsz rá, hamarosan nem úgy gondolnál a kedvezményezettre, mint egy távoli nyomorultra, aki valahol messze a segítségedre szorul; ez a személy nemsokára rendkívül fontossá válna a számodra, és ekkor már valamiféle viszonzást is elvárnál tőle.


Íme az egyik alapvető különbség az intim és az emberbaráti szeretet között. Az előbbihez állandó kapcsolat szükséges a számodra kedves személyekkel, míg az utóbbihoz gyakorlatilag semmiféle kapcsolat nem kell. Az előbbi gyakori áldozatot követel, amelyet szeretteidért hozol, míg az utóbbi szerényebb és ritkább áldozat. Ezért szögezem le, hogy az intim kapcsolatban csak olyan gyakran szabad adni, hogy még kényelmesnek érezd, és csak addig, amíg viszonzásképpen a másik fél is kielégít téged.
Igen, de akkor mi lesz például megöregedett, visszavonultan élő, esetleg szenilis szüleiddel, akik már nem képesek viszonozni értük tett erőfeszítéseidet,az értük hozott áldozatot? Gondolj vissza szeretetdefiníciómra: az van benne, hogy azok iránt érzünk szeretetet, akik kielégítették (múltban), kielégítik (a jelenben) vagy ki fogják elégíteni (a jövőben) legmélyebb vágyainkat és igényeinket.
Szüleid érted tett erőfeszítéseit fölidézve belátod, hogy már nem képesek hasonlókra, mert öregek, és megérted, hogy csak azt fizeted vissza, amit gyerekkorodban kaptál tőlük. Nem vitás, hogy ez jár nekik, hiszen nagyon szereted őket mindazért az áldozatért, amit a múltban érted hoztak.
No és a gyerekeink? Mit tehet nekünk egy gyermek azért, hogy szeressük? Az bizonyos, hogy a gyerek sokkal többet kap a szülőktől, mint a szülő a gyerekétől. Ha valóban igaz, hogy a szeretet a kölcsönösség elvén alapul, akkor mivel magyarázzuk, hogy a szülők annyira szeretik a gyereküket? Csakhogy a gyerekek számtalan formában viszonozzák, amit kapnak: először is azzal tesznek kedvünkre, kielégítve legmélyebb vágyainkat és igényeinket, hogy: ők a bizonyság, hogy szülővé lettünk, emellett tovább viszik a fajtánkat, a család nevét; és szinte mindannyian elbűvölő, kedves kis emberkék, akik az időnként jelentkező gondok ellenére is sok-sok örömet hoznak az életünkbe.


 Szerelemről
A viszontszeretet elvéből fakadóan teljes joggal várod el társadtól, hogy hajlandó legyen megváltozni, ha csak úgy képes kielégíteni legbensőbb vágyaidat és igényeidet. Előfordulhat, hogy akihez öt évvel ezelőtt hozzámentél, olyan szokásokkal bírt, amelyek akkor nagyon tetszettek neked, most azonban már nem tetszenek, szeretnéd, ha megváltozna, és nincs is miért mentegetőznöd megváltozott igényeid miatt. Egyszerűen képtelenség elvárnunk egymástól, hogy ne változzunk meg.
Ha nem szeretsz valamilyen magatartást, miért kellene tetszéssel fogadnod? Ostoba módon zokszó nélkül el tudnál fogadni minden, számodra gyötrelmes helyzetet? „Miért nem tudsz olyannak elfogadni, amilyen vagyok?”, szegezik neked ilyenkor az ezerszer hallott kérdést. Te azonban válaszolj így: „Mert így nem szeretlek. Nem örülök, amikor így viselkedsz. Évekkel ezelőtt nem bántam, de közben megváltoztam, és már semmi kedvem tovább tűrni.”
És miért is ne változhatnál meg? Napról napra, évről évre folytonosan változunk mindannyian. Ha azt hiszed, változatlan a világ, és mindig ugyanolyanok benne az emberek is, nagyon rosszul hiszed.
Éppoly természetes, hogy mindig mást és mást várunk el egymástól, mint az, hogy a nőknek tetszik a gyémánt, a férfiak pedig szeretik a húst krumplival. Nyilvánvaló ténynek tartom ezt, tehát csodálkozom, amikor pácienseim mintegy mentegetőzve számolnak be társukkal szembeni elvárásaikról.


Ha elfogadod szeretetdefiníciómat, akkor azzal is egyet kell értened, hogy ki kell érdemelni a szeretetet. Csak gyermekek, állatok és magatehetetlen öregek képeznek kivételt. Minden más esetben csak akkor érzel bármi szeretetnek nevezhetőt, ha előzőleg örömet szereztek neked. Nem közvetlenül ébresztik fel benned, hanem csak később kezd ébredezni benned: akkor, ha valaki már bebizonyította, hogy rendkívül fontos vagy neki.
A vágyak és elvárások zavarának jellegzetes példája, hogy érzelmeink kifejezésére virágot szoktunk adni. Férfiak gyakran visznek virágot nőknek, hogy így mutassák ki szerelmüket. Jómagam is férfi lévén persze megértem ezt az okos, frappáns, becsületes és gyakorlatias gondolkodást. Pedig nyilvánvalóan nevetséges, ha a virágnak kell bizonyítania a szerelmet, hiszen a virág néhány nap múlva elhervad, meglehetősen drága, ráadásul nem igényel különösebb erőfeszítést a beszerzése, jóllehet nem adják ingyen. Ha egy férfi hű a feleségéhez, tisztességesen dolgozik, eltartja a családját és ugyanannyit enged az asszonynak, mint saját magának, akkor ezzel százszor jobban kimutatja a szerelmét, mint harminchat hosszú rózsaszállal. Legalábbis így vélekednek a férfiak.
De tegyük csak föl egy pillanatra, hogy nem az a kérdés, te miért szereted a nőt, hanem az, hogy ő miért szeret téged. És ha neki hosszú szárú rózsa kell, ám kapja meg! Legyen ebben neki igaza. Lehet, hogy gyermekes, romantikus és egy cseppet sem praktikus a hölgy felfogása, és nincs kizárva, hogy a kelleténél több szerelmes regényt olvasott. Nem baj. Ha számára a virág bizonyítja, hogy szereted, akkor legokosabb beadni a derekadat, és virágot vinni neki. Nyilvánvaló tehát, és logikusan következik az eddig elmondottakból, hogy a felnőtteknek ki kell érdemelniük a szeretetet.
Valószínűleg feltétel nélkül szeretjük a kutyánkat vagy a papagájunkat, de ez nem vonatkozik felnőtt embertársainkra, akiktől elvárjuk,hogy kielégítsék néhány vágyunkat és kívánságunkat. Ez persze nem valami hízelgő felfedezés az emberi természetről.
Az érett személyiség azonban tudja, hogy mindenkinek ki kell érdemelnie a szeretetet. Nem kell figyelmeztetni rá, ugyanis tökéletesen tisztában van egy fontos lélektani ténnyel: a kapcsolatokban nemcsak kapni, hanem adni is kell, máskülönben nem működnek. Elkényeztetett, éretlen személyiségű embereknek természetesen aligha jut eszükbe, hogy tartoznának azoknak, akik erőfeszítéseket tesznek értük. Ne hidd, hogy jogod van csak úgy elvárni szeretetet, méltányosságot, jó állást, biztonságot, és így tovább.
E megfigyelés birtokában viszonylag gyorsan és biztosan megállapíthatod, érett ember-e a partnered. Ha állandóan a falra mászik, kérj tőle bármit, miközben te a lelked is kiteszed érte, akkor bizony gyermekkel van dolgod.
Nagyon ritka a nem kölcsönösségen alapuló kapcsolat. Egy eset lehet kivétel: ha az egyik fél csak ad, és cserébe nem kap semmit. Tegyük föl, hogy segítesz valakin, akinek nem áll módjában viszonozni a szívességet, megfizetni a szolgálataidat vagy bármi más módon kedvedben járni; nos, ez talán a kivétel a szabály alól, melynek értelmében bizony használjuk egymást. Lehetsz irgalmas szamaritánus, aki felveszi az országúton a baleseti sérülteket, elszállítja őket a legközelebbi kórházba, gondoskodik róla, hogy rendesen ellássák őket, majd továbbhajt, mint egy magányos farkas, nem várva sem köszönetet, sem elismerést; nos, ez bizony dicséretedre válik.
Jutalma maga a tény, hogy segítségére lehettél másoknak. Ez azonban felebaráti szeretet, amelyről fentebb már szóltunk. A hevesebben lángoló és gyakori együttléten alapuló kapcsolatokban önzőbb lesz az ember, és egyáltalán nem csak adni szeretne. Kapni is akar. Ezt tudomásul kell venned.
Ne érezz lelkiismeret-furdalást azért, mert használod a másikat. Persze hogy használod, és ő is téged. Én hozzáértésükért alkalmazom a titkárnőimet, ok pedig fizetésért dolgoznak nekem.
A fűszerest arra használom, hogy megvegyem tőle az áruját, ő pedig cserébe pénzt kap tőlem. Partneredet számos okból használod, és ő is ezerféle dolgot vár el tőled cserébe. Következésképpen teljes képtelenség volna azt állítani, hogy semmirekellő, rossz ember vagy, mert egyedüli érdeked a társas kapcsolatban az, hogy „használd” a másikat.                                      

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!