– Két szép szegfűt Ilonkám, de ma zöld nélkül – csipogta vidáman Mici néni Ilonkának, a virágboltosnak. Persze, hogy jó kedve volt, mert ma megint egy remek temetés lesz.

– Azt mondják, hivatásos siratóasszonyok is jönnek!
Mici néni már vagy ötven éve élt egyedül. Rég volt, mikor férjét, aki vasúti fékező volt, véletlenül elütötte egy gördülő vagon. Ez akkor történt, mikor bevezették az új forintot.

– Aztán kit temetnek Mici néni? – kérdezte Ilonka, miközben egy új celofánrolnit helyezett a régi helyére. Most alig tudta leplezi türelmetlenségét, mert Koltai századost várta. A rendőrtiszt biztosan a férjéről hoz hírt, aki nemrég ment el tőle ötmillió forintjával új életet kezdeni. Később csak azt írta, hogy sajnálja, de ő mindig gyereket akart. Mivel a barátnője várandós, vele marad. A tartozását pedig megadja, mihelyt rendbe jönnek az új házban.
Azóta a pénzéből még egy forintot se látott. Pedig nagyon elkelne a felújítás – gondolta, ahogy végignézett a festés után rimánkodó falakon. A hirtelen csattanásra összerezzent.
– Nem tesz semmit – nyugtatta meg a nénit, és talpra állította a kővázát, amit Mici néni nézelődés közben fellökött.
 Nem mintha valaha is másfajta virágot vett volna nála, mint szegfűt. Az urára emlékeztette, szokta mondani –, mert mikor még udvarolt, mindig hozott egy csokorral.  

 

Mikor Ilonka annakidején átvette Imrével a virágboltot, Mici néni volt az első vevőjük. Egy koszorút rendelt az ismeretlen katona márványsírjára, akinek állítása szerint ő volt az édesanyja. Mostanában már hallgat róla, mert nem hitték el neki. 
Ilonka kedvelte Mici nénit. Már mikor bejött a fején billegő, keskenykarimás kalapocskában, lényével derűt sugárzott. Kicsit habókosnak is tartották. Mici nélkül ugyanis, szinte nem volt temetés. Ahogy egyesek kocsmába, lóversenyre jártak, ő úgy élt–halt ezekért a szomorú ceremóniákért. 
Tavaly, mikor Suhajdánét búcsúztatták, a harangozó direkt kiment Mici néni lakására megnézni, hogy nincs e valami baja, mert nem látták a koporsót kísérő gyászolók között.
Mit tesz Isten, tényleg magas lázzal feküdt odahaza.  

– Hogy kit temetnek? – tette vissza a hosszúszálú virágot a vázába, amit az előbb lökött fel. – Hát a Barna Gyurit, aranyoskám. Pedig épphogy a nyolcvanadikat taposta az a gyerek. 
– Kórházban halt meg az öreg? 
– Igen. A sebészeti mosodában. Éppen a Panni barátnőmet udvarolta erősen, aki ott takarít, mikor megállt a szíve. Szép halál férfiembernek – kacarászta, majd otthagyta a visszajárót s kitipegett a térre.  
Alig csukódott be a néni után az ajtó, mikor belépett az ismerős százados. Le se ült a kínálásra, mert csak mondani jött az újságot, hogy a volt férje börtönben van súlyos testi sértés miatt. Hirtelen felindulásban kiverte a felesége szemét. Kiderült a génvizsgálatnál, hogy a kisbabának nem ő az apja.
– Hát kedves Ica, a pénzére keresztet vethet –, mondta sajnálattal s amilyen gyorsan jött, ugyanúgy tűnt el a boltból.

 Mici néni először hazament a virággal, s a vázából kivett pár szál páfrányt és hozzátette a szegfűkhöz. Fogta a füles cekkert és elindult a piacra zöldségért.  A boltban tejet, karmonádlit és pálinkát vett. Mióta látta, hogy az angol királymama őfelsége is néha kiveszi a ridikülből a laposüveget s meghúzza, ő is sikknek tartja.
Később a félgyászba öltözött Pannival kávézott, aki miatt Gyuri reppent a mennyországba. Mici néni elnézte barátnőjét, ahogy halk fájdalommal fújta a füstöt, ahogy illett egy friss, tiszteletbeli özvegyhez.
A néni tudta, hogy Panninak nincs jó neve a városban, de hát mégis csak a barátnője, vagy mi? Az öregasszonyok nem bocsátották meg Panninak, hogy annak idején egy örömházat vezetett. Kicsit. Ő volt a tulaj és a személyzet is. Persze néhánynak az ura is be–bejárt hozzá.   
Aztán Rákosi alatt internálták az egyszemélyes intézményt Karcagra, egy átnevelő intézetbe. Direkt hasznára vált, mert ott elvégzett egy gyorstalpalót. Olyan gyors volt az a talpaló, hogy két hét után már legyezhette is a diplomáját száradni.
Mikor ötvenötben visszajött, már csak két vendége kereste fel nagytitokban.
A hitehagyott egyházfi és a kedvence, a kamasznyi költő, aki a múzsák nagyanyját imádta benne. De ez már régmúlt. A mosodában is csak a szíve hagyta, hogy meglepje a megboldogult vén kujon.  Tán a Jóisten megbocsátja neki.
— Aztán mit hallottál Imréről? A virágboltos férjéről? 
— Azt mondják, hogy Ózdon elvett egy húsz évvel fiatalabb nőt. Jó vásárt csinált vele az a nőszemély. Pláne, hogy most kisfiút szült neki. Persze most boldog az újdonsült apa. 
Barna Gyuri temetését követő nap, Mici néni örömmel hallotta, hogy meghalt Takó Ica. Jövő héten lesz az utolsó tiszteletadás.
—  Na, őt is túléltük — nyugtázta elégedetten.

 Mici néni kedden benyitott a virágboltba.
— Ma öt szegfűt kérek, mert Takó Icát temetik. Szegényt túl korán szólította el az ég. Meg, tudja mit hallottam, aranyoskám?   
Aztán, hogy elejét vegye a kérdezősködésnek, válaszolt is.
— Azt, hogy a volt férje az új asszonnyal most nagyon boldog, mert fiúk született.
— Igazán? — mosolygott Ilonka meglepően jókedvűen, s derűsen nyújtotta oda a szegfűcsokrot. 
Mici néni már az utcán volt, de még mindig csóválta a fejét.
— Mi van ezen mosolyogni való? — s nem értette ezt az Ilonkát.

Kisslaki László

 

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!