Amennyiben harmonikus az életünk, tehát egész belső világunkban rend uralkodik, a külső és belső egyensúly fenntartásához elegendő energia termelődik szervezetünkben. Ilyenkor jól érezzük magunkat. A belső rend több okból megbomolhat. Ilyenek lelki teher, fizikai túlterhelés, fertőző betegség, helytelen táplálkozás, mozgásszegény életmód, szenvedélybetegségek bármely formája, valamint krónikus, degeneratív elváltozás, stb. Ekkor a szervezet egyensúlyi állapota egyre több helyen borul fel és a helyreállításra törekvő szervezetnek egyre több energiára van szüksége. A tudomány számtalan módon igyekszik a szervezet belső rendjét helyreállítani és ezek közül a természeti erők felhasználása tűnik a leghatékonyabbnak.

Sok tudós szerint az élet egyik motivációja földi formában, a szilícium jelenléte.

Ismert, hogy a szilícium kristályok (hegyikristályok) programozhatóak. Magában az ORGON rendszerben, programozott kristályok vannak, ez segíti elő a szervezet belső rendjének, energiagazdálkodásának harmóniáját. Az ORGON rendszer, a kristályterápia egyik alapja. Hatékonysága kortól, állapottól, nemtől független. Mindenki használhatja akár megelőzés, akár általános harmonizálás, illetve bármely élethelyzetben történő közérzetjavítás céljából.

 

Az ORGON sugárzó segíthet megállítani a bioenergetikai elszegényedést. Kipróbált eszköz a fenyegető hiányállapotok ellen. Rezgések és sugárzások, frekvenciák és információk óriási skálája jeleníti meg minden élet alapjelenségeit. E mellett minden sugároz, még az állítólagosan élettelen anyag is sugárzást vesz fel,  vagy ad le. Ennek az univerzális módnak a befolyása által, minden egyes élő és élettelen, egymással szoros kapcsolatban van. Mindezek mellett, körülöttünk a tér is e sugárzásokkal van telítve, melyek a bioenergetikai potencia valódi óceánját képezik. Az életenergia ezen tengerében gyarapodik minden egyes élet, ha sértetlen antennákkal fogadhatja azt. Ezzel az egyetemes látásmóddal szemben, a mai biológiai látásmód kizárólag a biokémiai folyamatoknak tulajdonítja az élet és egészség fenntartását szervezetünkben. Az energo-informatikai megközelítés még kevésbé ismert és elfogadott. Ennek az atmoszférában állandóan meglevő életenergiának azonban nincs köze semmilyen kémiai szubsztrátumhoz, sem az életfontosságú levegőben lévő oxigénhez, inkább elektronikus és biofotonikus hatású tulajdonságai vannak. A mindenütt jelenlevő sugárzáshatások és életenergia jelenségeinek kutatására már évekkel, sőt évtizedekkel ezelőtt is sor került. E kutatások úttörői voltak Georg Lakhavsky, Wilhelm Reich és Arno Herbert. Amit ők akkor részben még félig intuitíven értek el az alapjelenségek megismerésében, azt hála az érzékeny műszereknek, méréstechnikai lehetőségeknek és a modern biotechnikának, már igazolni lehet. Ehhez az utóbbi években minden tudományos kritériumnak megfelelő vizsgálatokat végeztek egyetemeken és más kutatóintézetekben. Ezekkel az eszközökkel, melyek ORGON energiát akkumulálnak a térből és irányítottan kisugározzák, a pácienseket energiával látják el, tonizálják, hogy specifikus biológiai terápiákat alátámasszanak. Ily módon olyan segítségre szorulóknál is alkalmazzák, akiknek a bioenergetikai sejtmembrán potenciálja már minimális szintre esett vissza.

Ennek az eljárásnak a hatékonysága a minden pozitívimpulzus számára szükséges energia és információ kombinációján alapul. Ebben az esetben az energiafaktor elsősorban az életenergiából ered közvetlenül. Ehhez társítjuk a megfelelő információhalmazt, ami gyakorlatilag a szervek szinkronizálását végzi. Sejtszinten töltünk, és szervi szinten programozunk. A rezonáló test és sejtjei, igen érzékeny receptoraikkal felfogják a rendszer legfinomabb impulzusait, az interferencia pedig kioltja a zavaró rezgéseket, illetve hasonló rezgésátvitellel megerősíti a test saját, javító impulzusait. Egy ilyen terápiánál nem ritkán a szervezet helyes reakciójaként, salakanyagok és bomlástermékek fokozottabb kibocsátókészsége mutatkozik. Ezt az eredményesség érdekében elő kell segíteni, ORGON víz megfelelő mennyiségű fogyasztásával. Javallott mennyiség 1-2 liter/ nap.

Az ORGON technológiát három területen alkalmazzuk sikerrel, a természetgyógyászatban, a vízkezelésben (a konyhában) és speciális krémek előállítására. Alkalmazható a háztartásban terápiás célokra, vízkezelésben, kis házi kedvenceink állapotának javításában. Az élet számos területén felhasználható egyedi rendszerek tervezésével, mint például az állat és növénytermesztésben.

Bővebb ismeretanyag

a www.orgon.hu

oldalon található, kérem,

látogassák meg oldalunkat.



Az ORGON szisztéma természetesen nem válthatja ki az akadémikus orvoslást, azonban hatékonyan kiegészítheti annak alkalmazását.