Egészségünk, és a NAP jótékony  valamint káros sugárzása


Kedves Olvasó!

Ebben a – nemcsak időjárási szempontból –változó világunkban figyelmesen hallgatom a gyerekek beszűrődő énekét!

„Süss fel nap,
Fényes nap,
Kertek alatt a ludaim
megfagynak.”

[caption id="attachment_15961" align="alignleft" width="300"] A SOHO felvétele a Nap kitörésekről. 1995-ben indított Nap megfigyelő műhold egyik felvétele. (SOHO = Solar and Heliospheric Observatory)[/caption]

Pedig a városi élettől hol vannak már a ludak? Nekem még eszembe jut a Nagymamáéknál töltött nyarak egyik emléke, amikor a kis libáit terelgető tojóhoz közeledtem, s az gágogva jelezte a veszélyt, mire a gúnár felém indult, majd hatalmas szárnycsapásaival felgyorsulva, szó szerint megtámadott. Ugyancsak futva kellett megmentenem a gatyámat!
Régi emlékek összehasonlíthatatlanok a mai nagyüzemű libatenyésztéssel, amit kiskunsági tanyám mellett láttam, a „libások” trükkjeivel, amikor a megfelelő időben, megfelelő mennyiségű „méreg anyaggal” oltották be a libák százait, hogy a májuk nagyobb legyen! … és nem a görögök „kairos”-árol, a megfelelő időről beszélek!
A mindenkori és mindent átfogó profithajszolás, amely kiforgatta életünket, az eddig ismert mérgek sokaságával kezelt ételekkel etet, miközben még ezrei vannak hátra, az alkalmazott, és mondhatom kifogyhatatlan vegyszer arzenálnak. Ilyen szomorú és vad képek villódznak fejemben, miközben a gyerekek újra kezdik az éneket, biztatva a Napot, hogy süssön már ki, nem is gondolva arra, hogy a felhőket is elég lenne kérni! Figyelmem lassan nekem is a Nap felé fordul!
Micsoda hatalmas égitest! Micsoda rendszer! Bolygóival, életet adó és elvevő energiáival, számunkra beláthatatlan, szinte felfoghatatlan útjával a Tejútrendszerben. Aki látta már és elmélázott a Hubble teleszkóp ezernyi fényévet átfogó felvételein, megérti kiszolgáltatottságunkat egy olyan „űrhajón” mint a Föld, s beleborzong, ha a profit érdekében ezer eszközzel bontják a földi Élet sokszínűségét, és „űrhajónk” határait!
De félre a bús gondolatokkal, nézzük, hogy az örök kíváncsi ember hogyan kutatja az éltető energiát adó Napot, és mit is tud róla. Járjuk körbe egy kicsit, hogy az így szerzett „tudás” hogyan egészíti ki és erősíti meg az eddigi tapasztalatainkat.

[caption id="attachment_15962" align="alignleft" width="300"] A napozás öröme![/caption]

A Nap jótékony sugárzásáról regényeket lehet írni! Most és itt csak annyit: a „Földi Élet” minden csodáját neki köszönhetjük. A kényes egyensúlyt, a fajok sokaságát, mindent, ami még megmaradt az eddigi emberi tevékenység után. Természetesen ennek számtalan összetevője van! Talán érdemes elgondolkodni James Lovelock, a Gaia elmélet megfogalmazójának (1970-es évek) üzenetén, „élvezzük az életet, ameddig még lehet”! Szomorú üzenetével azt próbálta kifejezni, hogy 40 éves munkássága semmilyen érdemi eredményt nem hozott, annak ellenére, hogy a prognosztizált „rosszat” a valóság mindig túlhaladta!
A napból jövő kozmikus sugárzás vizsgálata önálló tudományággá nőtte ki magát. Áttekintése messze meghaladja ennek a cikknek határait és lehetőségeit. Sok érdekességet lehetne itt felsorolni, aminek mélyebb vizsgálata feltárhatná, „mi is történik” valójában. Földi kísérőnk, a Hold is jelentős szerepet játszhat ebben. Ilyen például az a kísérlet, melyet a múlt század 30-as éveiben végeztek el Berlinben: két közönséges vegyi anyag reakciója csak holdtöltekor következik be. Ezt mérésekkel is igazolták. A kétkedő tudósok ezt a reakciót ismét megvizsgálták az 1990-es évek derekán, már sokkal pontosabb, és érzékenyebb műszerrel végezve el a méréseket. A vizsgálat eredménye megerősítette a korábbi mérések eredményeit! Mindenesetre ez módfelett érdekes! A jelenlegi magyarázat lényege: a hold, mint egy „gravitációs lencse” a napsugárzás olyan elemeit gyűjti össze, melynek hatására a kiválasztott két anyag reakcióba lép!

[caption id="attachment_15963" align="alignleft" width="300"] Az elektromágneses sugárzás, és főbb csoportjai[/caption]

Hasonló dolog történhet azonban a „Jónás módszer” esetében is. Itt már az életreakciókról van szó. Meddőnek tűnő nők fogamzásképességét a megfelelő időben (kairos!) a hold állása alapvetően befolyásolja. Nemcsak az addig sikertelen fogamzás következhet be, de a gyermek neme is „megválasztható”. Ezek az esetek a környezetünk különleges dolgaira hívják fel figyelmünket.
De nézzük meg a legalapvetőbb dolgokat, amiket a napból kapunk: az elektromágneses sugárzást és annak összetevőit, majd azok hatását.
Egészségünk szempontjából az UV sugárzások a legfontosabbak, melyek nagy energiája képes az emberi DNS kötéseinek megváltoztatására, roncsolására. Az UV sugárzást biológiai szempontok alapján három csoportra osztjuk, UV-A, UV-B és UV-C. Mindegyiknek megvan a maga károsító hatása. Természetesen ez számtalan tényezőtől függ, de ebben jelentős szerepe van az egyén tulajdonságain, egészségi állapotán stb. túlmenően, a sugárzás intenzitásának és a napon eltöltött időnek!
Az UV-A a pigmentképződésre hat, hatására bőrünk hamarabb öregszik, lásd a sokat szabadban dolgozó emberek cserzett bőrét! Egyes vizsgálatok arra is rámutattak, hogy az UV-A sugarak felerősítik az UV-B károsító hatását. Az UV-C sugarak a Föld felszínét nem érik el, így veszélytelenek.
Az igazi veszélyt az UV-B sugárzás jelenti. Ez a nagy energiájú sugárzás hasznos és kívánatos a D-vitamin képződése szempontjából, de ehhez viszonylag kevés testfelületre és időre van szükség. Irodalmi adatok alapján a napi D-vitamin szükséglet „előállításához” elegendő mintegy 15-20 perces napozás, és a testfelületi igénye nem több, mint az arc és a kézfejek! Nagy dózis messze nem kívánatos, mert károsítja a bőrt, bőrrákot és szembetegséget okozhat. A lényeges elem, hogy szervezetünk „emlékszik” a korábbi sugárdózisra, és nem felejtve azokat, a hatások összeadódnak!
Természetesen itt is, mint életünk minden területén a mértékletesség kérdése felvetődik: mennyi az annyi? A Nap UV sugárzásának intenzitása függ a Föld légkörének állapotától, az ózonréteg vastagságától, amely elnyeli az UV sugárzást.

[caption id="attachment_15960" align="alignleft" width="300"] A legforróbb napszakban tartózkodjunk inkább az árnyékban![/caption]

A WHO bevezette az egységes UV-szint mérését, melyhez egy 11 fokú skálát alkalmaz. Hazánkban is ez alapján mérnek, igaz nem teljes lefedettséggel. A sugárzás intenzitásához „napozási” időt is lehet rendelni, ami természetesen függ a földrajzi helyzettől is. Hazánkban a nyári időszak jellemző értékei: átlagosan 5-6.9, a maximális érték 9.4, a riasztási szint pedig 7.5. Nem árt, ha odafigyelünk ezekre a számokra!
Az UV sugárzás intenzitásának függvényében a napozásra, vagy a napon tartózkodásra fordított idő ajánlott értékét érdemes betartani, az UV sugárzás értékének megfelelően:
Alacsony: 1-2.9-ig, max. 1 óra
Mérsékelt: 3-4.9-ig, 30-45 perc
Erős: 5-6.9-ig, 20-30 perc. Itt már jelentkezik a leégés veszélye is!
Nagyon erős: 7-7.9-ig, 15-20 perc.
Extrém magas: 8 felett. Itt védekezés nélkül néhány perc alatt leéghetünk!
Az intenzitás a napszaktól is függ! Ezért 11:00 és 15:00 óra között a nyári időszakban ne napozzunk, lehetőleg ne menjünk a napra. Ne tévesszen meg bennünket a felhős égbolt sem, mert a felhő csak kb. 20%-át szűri ki az UV sugárzásnak!

Hogyan védekezzünk?

Itt sem marad más megoldás, mint a „Józan Ész” bekapcsolása és használata!
Az üveg, beleértve egyes gépkocsi üvegeket is, csökkenti az intenzitást! Megfelelő ruházat nagy védelmet tud adni, mert megvéd a közvetlen sugárzástól! Korlátozzuk a napon tartózkodás idejét, és ha egész évben irodában, zárt helyen dolgozunk, akkor készüljünk fel a nyaralásra! Szemünk védelme érdekében használjunk olyan napszemüveget, amely minél nagyobb felületen véd! Érdemes nagy karimájú kalapot viselni, a nyak és a fül védelme is fontos! Gondoljunk arra is, hogy az UV szűrős napszemüvegek szűrő képessége az idő múlásával csökken! A különböző erősségű naptejek alkalmazása segít, de nem nyújt biztos védelmet! Azonban, nyilvánvaló hogy szervezetünk és bőrünk egészségi állapota nagyon fontos az UV sugárzás tűrésével kapcsolatban. A megfelelő táplálkozás, sokféle zöldség és gyümölcs, az A-, C-, és E-vitaminok, a bétakarotin erősítik a bőrünk védekező képességét! Éljünk ezzel a természetes lehetőséggel is!

Összefoglalva: nem félni kell a Naptól, hanem figyelembe kell venni az UV sugárzás jellemzőit, és alkalmazkodni kell hozzá! A napfény előnyösen befolyásolja a belső elválasztású mirigyek működését, az erek kitágulnak, jobb lesz a vérkeringés, jó, vagy jobb hangulatot biztosít! A legfontosabb a megelőzés és az, hogy az alkalmazkodásunk szokássá váljon! A kicsikre pedig különösen vigyázzunk!

 

Erdei István
villamosmérnök