Névtelen-1A hagyományokat és a csúcstechnológiát egyesíti a meridián egészségfelmérés (EMC), melyet már Magyarországon is kipróbálhatunk. A BioGroupnál korábban már bevezetett felméréseket, tehát a vércseppanalízist és a Voll-diagnosztikát követően most első alkalommal került megrendezésre a hagyományos kínai orvoslásra alapozó új technológia, mely nem betegséget gyógyít, hanem segít egészségesnek maradni. Aki régóta figyelemmel kíséri a munkánkat, az tudja, hogy ez pontosan az, amit lassan két évtizede mottónknak választottunk, tehát hogy „százszor olcsóbb megelőzni, mint gyógyítani a betegséget”!



„hagyományos kínai orvoslás – egészség megőrzés”

A 21. század az egészségügy válságát hozta el a világban. A nyugati orvoslás egy-egy betegséget próbál gyógyítani, miközben gyakran figyelmen kívül hagyja a holisztikusan vett ok - okozati összefüggéseket. Így a klinikai orvoslás - mint a tudatosabb klinikusok is elismerik - csak tüneti kezelést eredményez, ami gyakran csak ideig-óráig javítja a beteg közérzetét. Még kevésbé ad választ arra: hogyan éljünk egészségesen hosszú ideig? A táplálkozási szakértő, a kínai hagyományos orvos egy 5000 éves hagyományt követve, ugyanakkor a legmodernebb EMC mérőkészülékkel térképezi fel az emberi szervezetet és ad a szervezet egyensúlyát visszaállító, egyénre szabott tanácsokat. Egy speciális meridián térképen mutatja meg az ember gyenge pontjait, melyek az ősi hagyományokon alapuló szakavatott segítségével erősíthetők.





Meridián térkép: az emberi test gyenge pontjai

Névtelen-2Mi a szerepe a hagyományos kínai orvoslásnak? A Meridiánokon mérni lehet az emberi testben az energetikai viszonyokat, az áramlást, a Yin-Yang túlsúlyt vagy éppen a hiányokat, melyek kezelésük hiányában betegségeket okozhatnak. A civilizáció fejlődésével, az életminőség javulásával könnyebben élünk, azonban nagyon sok olyan betegséggel szembesülünk, ami korábban nem létezett. Ilyenek például az érrendszeri betegségek, melyek a világon első számú halálozási okot jelentik minden második embernél jelentkezik, a lista második helyén a rákos betegségek állnak. Minden negyedik ember a Földön daganatos betegségben hal meg. Mindez a környezetünk pusztításából, a levegő, a víz, a föld szennyezéséből ered. Ezért van az, hogy az elfogyasztott táplálék nagy része káros az emberi szervezetre. A megoldás csak a gondolkodásmód megváltoztatása lehet. Az embernek fontos, hogy megismerje önmagát, életmódját, táplálkozási szokásait tudatosan alakítsa.





A mellékhatások nem fogadhatóak el…

Névtelen-3Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése alapján a halálozások kétharmada világszerte a nem tudásból származik. A kínai hagyományos orvoslás ezért legfőbb küldetésének tekinti, hogy információt, ismereteket adjon az embereknek. A kulcsszó a megelőzés. A nyugati orvoslástól merőben eltérő megközelítés ez, hiszen egy-egy szerv megbetegedésekor, fájdalmakor soha nem gyógyítanak úgy, hogy közben más szervet károsítsanak. A gyógyszerek sok-sok mellékhatását a kínai orvoslás nem fogadja el. Nem teheti, hiszen azt állítja, a szervezet egységét kell helyreállítani, majd fenntartani, hogy képes legyen önmagát megóvni, harmonikusan működni. Ha kiütés van a bőrön, a kínai orvoslás nem elnyomja, eltüntetik a kellemetlen foltot, hanem a szervezet egységét tekintve a tüdő működését figyelik. Ezen kívül a vastagbél rossz működésére gyanakodnak, ha a salakanyag nem tud ürülni, akkor is jelezhet ily módon az emberi szervezet. A kínai hagyományos orvoslás alapja a 12 fő energiapálya és az ezekhez kapcsolódó 365 meridián pont. Ha a szervezetben probléma van, ezeket a pontokat érintéssel: akupunktúra esetén tűszúrással, akupresszúra esetén nyomással késztetik helyes működésre.

Ez természetesen szakértelmet, a pontok megtalálása hosszú évek tapasztalatát követelik meg a kínai orvosoktól. A gyors és biztos diagnózisban segíti az EMC elektronikus mérőműszer, melynek segítségével néhány perc alatt pontosan felállítható az ember meridián-térképe.





Az egészség öt alapköve…

A hagyományos kínai orvoslás szerint 5 alap szükséges az egészség eléréséhez, illetve megtartásához. Az első a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, ami a májat és az epét erősíti. A második alapvető dolog a megfelelő hangulatszint, a jókedv, jó közérzet erősíti a szívet, támogatja a vékonybél működését, ami a tápanyag-felszívódást segíti. A harmadik pillér: az étkezés egyensúlya, Jól ismerjük a tanácsot, táplálkozzunk változatosan, fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt, növényi rostot, gabonát, megfelelő mennyiségű fehérjét… Az ideális az lenne, ha naponta 45-féle táplálékot vennénk magunkhoz, ebben természetesen a víz, vagy például a só is benne van. Ha jól összeszámoljuk, bizony a legritkábban jön össze ez a mennyiség. Ezért van szükség megfelelő minőségű táplálék-kiegészítőkre. A megfelelő minőséget, csak természetes alapú, ellenőrzött biológiai termesztésből származó növények használhatók fel. Ez a lépünket és gyomrunkat erősíti. A negyedik alapkő a mozgás, amivel a tüdő – szorosan összefügg ezzel a bőr, a vastagbél erősítését eredményezi. Névtelen-4Végül ötödik fő elem a víz, amit megfelelő mennyiségben és lehetőleg minőségben kell elfogyasztani. Naponta minimum 2-3 litert kell meginni ahhoz, hogy a szervezet megfelelően működjön. Testünk 70 %-a, vérünk 95%-ának alkotóeleme, nélkülözhetetlen az élethez. A vese, a húgyhólyag erősítése, a megfelelő méregtelenítés hatékony eszköze az említett folyadékbevitel. Ha a fenti öt alap egyikével probléma van, akkor az egyensúly felborul és ez a betegség kialakulását eredményezheti. Fontos, hogy magunkat is figyeljük, tudatosan éljünk.





Meridián térkép készül az EMC-készülékkel

Az EMC készülék a hagyományos kínai orvosláson alapuló elektronikus mérőműszer, mely a meridián pályákat méri. Az űrkutatásban kifejlesztett eszköz nagyszerűen egyesíti a hagyományt és a modern tudomány vívmányait. Egykor az űrruhába beépítve 24 ponton mérte az űrhajós állapotát, ami a Földön a programot ellenőrző tudóscsoport számára követhető volt. Ezt az elvet továbbfejlesztve alkották meg az EMC készüléket, mely jelentősen lerövidíti a diagnózist. A páciens leül, semmi kellemetlenséget, fájdalmat nem érez. A vizsgálatot végző személy nedves vattacsomót érint a test 24 pontjához és rövid időn belül a számítógép képernyőjén megjelenik a meridián-vonalak rajza. A szakember ezt értelmezve adja meg a javaslatot a gyenge pontok erősítésére, a betegségek megelőzésére. Sok esetben táplálkozási tanáccsal látja el az illetőt, táplálék-kiegészítőként kizárólag az ellenőrzött, hagyományos kínai orvoslást követő farmról ajánl. Megmutatja, mely pontok nyomásával javíthatunk magunk is saját állapotunkon. A meridián mérés pacemakerrel élők számára is lehetséges, semmiféle mellékhatása nincs. Hosszú távon hatalmas előnye, hogy tisztában lesz az ember saját szervezete állapotával, az esetleges gyengeségek erősítésére könnyen, otthon is alkalmazható módszereket kaphat.



 



Szakértőnk:

Dr. König A. Edwin


Névtelen-5A nyugati- és a keleti orvoslást képviseli holisztikus szemléletével. 2002-ben doktorált (Ph.D.) a Semmelweis Orvostudomány Egyetemen. Ezt megelőzően és követően, több hazai, Európai és Amerikai Egyetemen és Kutató központban folytatott kutatást, onkológia - molekuláris patológia szakterületeken. Főbb területei a „nyugati oldalon” a prevenciós (megelőző) medicina, molekuláris diagnosztika és tanácsadás, nemzetközi szinten folytatott onkogenetikai kutatások, onkogenetikai szaktanácsadás a legmodernebb diagnosztikai és terápiás eljárásokkal. A „keleti” póluson a Hagyományos Kínai Orvoslást ötvözi az Energetikai Bio-Információs Medicinával. A Reiki képzésen túl Hagyományos Kinai Orvoslásból, Természetgyógyászatból vizsgázott. Kanadában onkohemetológiai és belgyógyászati területeken folytatott géndiagnosztikai vizsgálatokat a doktori képzése során. Svédországban a Karolinska Egyetem Genomikában dolgozott a híres Nobel díjas csoportban, majd Ausztriában a Grazi Medizinische Universitate LKH-n, az Új Patológiának vezetett gén és egyénre szabott diagnosztikai fejlesztést, amelynek a továbbiakban is külsős tanácsadójaként tevékenykedik.



A vizsgálatra előzetes időpont egyeztetéssel lehet jelentkezni

a BioGroup elérhetőségein:



3



1141 Budapest, Szugló u. 83.

Tel./Fax: 06-1/422-10-82  

Mobil: +36/70-313-72-14

E-mail: [email protected]

Internet: www.biogroup.hu



 


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!